Tabán

Alkonyatkor öreg, pödrött bajszú magyar odatámasztja létráját a gázlámpához, tempósan fölmászik, megtisztítja az üvegeket, meggyújtja a lámpást. Valahonnan, az egyik kacskaringós utcácskából szénával rakott, vendégoldalas szekér döcög eló, majd hintó robog és előz. A fekete, fényes szőrű lovak prüszkölnek, ágaskodnak. A magas bakon magyar ruhás kocsis, figyegő szalagos kalapban, ostorával félrehajtja az útjába került virágzó hársfaágat. Megdörzsöljük a szemünket. Micsoda évszámot is írunk mostan, és hol is vagyunk?
A Tabánban vagyunk, néhány lépésnyire a Belvárostól, a cégérfényektó’l, a bömbölő gépkocsiktól, a benzin- és olajbűztol, a koromtól és a füsttől… (Pesti Hírlap, 1932. július 26., kedd)