A most következő héten osztogatják az idei Nobel-eket. Kérdésünk mindenkihez – szerzőkhöz és olvasókhoz egyaránt – szól, és a hozzászólások helyén kérjük kifejteni:

Esterházy lenne az ezévi irodalmi Nobel-díjas? Te kinek adnád/Ön kinek adná a

tízmilliót érő plecsnit? És miért?

1. Zsidó Ferenc:
   2014. október 5. 17:07

   Hát, én nem Esterházyra voksolnék, az tuti. Inkább Nádasra. Ő azért jobban mesél, életszagúabbak a sztorijai. De pl. Krasznahorkai?

2. Sall László:
   2014. október 5. 17:44

   most legyek humoros vagy vicces?

   (de elöbb egy kis helyesbítés: a tízmillió az régen volt, tavaly csak 8 volt és/de svéd koronában, ami kb 1,2 millió amerikai dollár ez attól függ mennyi hasznot termeltek azok a részvények/alapok, amiket a nobel-alapítvány kezel;)

   a göteborgi könyvvásár alatt (2014. szeptember 25-28.) megjelent a svenska dagbladetben (sv-o második legnagyobb lapja) egy kis hir: ebben azt irták, h ez a vásár többek között azért is egy fontos hely, mert itt meg szoktak fordulni a következö évek nobel-díjasai;
   és csak azt kell figyelni, h az akadémia tagjai melyik iró elöadására járnak el;
   (én mindössze kettöt láttam közülük s az egyik még csak leendö, decemberben foglalhatja el székét, igaz a másik meg a titkár volt);
   de s ami talán a válaszhoz vezetne, a cikk illusztrálásához esterházy képét használták s még azt is megengedte magának a lap, h esélyesnek említse (mondjuk aproója volt a dolognak hiszen megjelent svédül az esti);
   de az esterházy szemináriumon egyetlen akadémikus sem volt bent;

   tavaly, mikor megjelent a nádas-féle történetek második kötete svédül a göteborgs-posten (sv-o harmadik legnagyobb lapja) kritkusa azt irta, ha jövöre (idén) megjelenik (megjelent) a harmadik befejezö rész is, nádas megkapja díjat;

   a landbrokes nádasért a 15-xöst fizeti, cartarescuért viszont majdnem a kétszeresét 26; két másik fogadóirodánál pedig 18 illetve 30; (a nádas ékezeteit megtalálták de a cărtărescuét nem;)
   esterházy nincs is a listán;

   na most én ilyen messzire nem merészkednék, h neveket mondjak;

   de én igazából átalakítanám az egész rendszert; és ezt talán azért is, mert pont a nobel-díj nem áll már olyan magasan s nem is ez adja a legtöbb pénzt már;
   presztizse megvan még, de meddig;
   szerintem itt volna az ideje, h akik az utolsó körbe bekerülnek, mondjuk nyolcan, azok egy nyilvános versengésen döntsék el az elsöséget;
   pld zárják be öket egy a legutóbbi környzetvédelmi elöirásoknak megfelelö (megújuló energiát -szél, nap- használó) svéd tengeralattjáróba s ott olvassanak fel egymásnak, forditsák egymást s aztán döljön el az elsöség a nézök szavazatai alapján;

   de nem nem leszek sem vicces sem humoros: nyerje el idén is a díjat az, akit a svéd akadémia ítél erre a legmegfelelöbbnek;
   legyen idén is meglepetés a díjazott;
   és hangozzék el idén is a már évek óta nélkülözhetetlen: äntligen, azaz végre!
   végre;

3. Cseke Gábor:
   2014. október 5. 17:46

   A kérdés feltevése teljesen rendben van, de a választ nem könnyű megadni. Az egy dolog, hogy szubjektíve kit értékelünk leginkább, de vajon ismerjük-e legalább hozzávetőlegesen a tényleges mezőnyt? Ha kártyapartiban lennénk, akkor én most azt mondanám nagy bölcsen, hogy – pássz. Elvégre nem pókerpartira gondolok.

   Amúgy az elmúlt években sokszor elővettem K. Jakab Antal egyik fő művét (esszégyűjteménye és levélváltás rovata mellett): az Irodalmi Nobel-díj 1901-1990 című kötetet, a Helikon kiadásában (miután az Utunk annak idején nem tudta kiadni.) Alaposan áttanulmányoztam ezt a szöveggyűjteményre emlékeztető antológiát és szomorúan állapítottam meg, hogy ahogy telnek az évek és egyre több lesz a Nobel-díjas, annál érdektelenebb lesz az egész számomra mint olvasó. A díjazottak kb. egy harmada ma már kiesett a kánonból. Ami azt jelenti, hogy mindig lesznek, akik éppen benne vannak egy kánonban, s azokból válogat majd, a bőség zavarával (bár lehet, egyáltalán nincs zavarban!) a T. Zsűri.

4. CSELÉNYI Béla:
   2014. október 5. 17:52

   Óvatos nemmel válaszolnék. Nem hiszem, hogy Esterházy Péter kapná a Nobel-díjat, mert a Nobel-díj-bizottság általában azt jutalmazza, ahol a szép és a jó egybevág, a széplelkűséget, az építő jelleget. Esterházy fanyar humora olykor összetéveszthető a cinizmussal: kedvelői ezt fanyar varázsnak érzik, a tőle viszolygók pedig elvtelenségnek. Attól tartok, hogy a skandináv zsűrinek nem lesz humora Esterházy véresen komoly játszmáihoz.

5. gergely:
   2014. október 5. 18:41

   DEMÉNY PÉTER válaszát tolmácsolom:

   Én Nádasnak /adnám/. Mert érzéki regényben és esszében egyaránt; mert úgy érzéki, mint az Énekek éneke és Jessica Lange; mert bátor, miközben konzervatív; mert egy letűnni látszó műveltség, mélység és gondolkodás örököse és továbbvivője; mert ha ő nem Európa, a gondolat, akkor senki; mert az Emlékiratok könyve a legnagyobb élményem volt és maradt olyan legnagyobbak mellett, mint a Doktor Faustus vagy A Karamazov testvérek; mert szeretem.

   Vagy Alessandro Bariccónak. Mert szkeptikus és megbocsátó; mert érzéki regényben és esszében egyaránt; mert úgy érzéki, mint egy haiku és Anne Hathaway; mert egy letűnni látszó műveltség, mélység és gondolkodás örököse és lemondója; mert ha ő nem Európa, az utolsó remény, akkor senki; mert a Selyem a legnagyobb élményem volt és maradt olyanok mellett, mint A márványszirteken vagy A macskaróka; mert szeretem.

6. Ervin Rosenberg:
   2014. október 6. 07:04

   Legtöbbször meglepetést okoz a döntés. Vannak persze példák az ellenkezőjére is. Az igazság az, hogy az idei díjat illetően még csak sejtéseim sincsenek. Nem hiszek abban, hogy magyar író kapná. Az országnak (Magyarországnak) kifejezetten jót tenne ha a díjat nem magyar írónak (az említettek egyikének) adnák. Meggyőződésem, hogy sokaknál bármelyikük díjazása inkább fanyalgást, esetleg haragot, netán dühödt felháborodást váltana ki. Persze én született (vagy profi) pesszimista vagyok.

   Egyébként is azt gondolom, hogy a díjazottak között jócskán akadnak olyanok, akik finoman szólva ambivalens módon ítélik meg szerencséjüket.

7. Kerekes Tamás:
   2014. október 6. 07:29

   Esterházy nem író, hanem egy lejárt idol. Erőszakkal tolták, politikai okokból a magyar irodalom centrumába. 1100 év múlva senki nem ismeri.
   Én azt szeretném, ha Romain Gary(Emile Ajar) nyerné a díjat. Ha Coelho neve szóba kerül, elönt a düh.
   Ajar azért fontos, mert ő az egyetlen, aki két Goncourt díjat kapott, igen, hisz az egyiket álnéven adta ki. Ez truváj! Ezt utánozzátok
   szeretettel
   Kerekes Tamás

8. dinók zoltán:
   2014. október 6. 10:13

   Ez nehéz kérdés. Igazság szerint nem a magyarok
   szokták „gyakran” kapni. Kertész Imre is csak az A-
   uswitchban történtek miatt írt egy regényt amiért
   „felkapott”, sikeres író lett. Mert a Sorstalanság re-
   mek mű és meg is érdemli a szerző érte a díjat.
   Ám arról van szó, hogy a Sorstalanság sem olyan é-
   let és halál dolgait boncolgató mű mint Calderón
   Élet és Álomja Vagy Shakespeare Hamletje. Na min-
   degy, a lényeg hogy németeknek vagy angoloknak
   adnám! Ugye értetek?

9. Cseke Gábor:
   2014. október 6. 11:03

   Mivel a vita nyílt téren folyik, s hozzászólni, mindenki kedve szerint, akár többször is lehetséges, újból szót kérek, s azt mondanám el a Nobel-díj kapcsán, hogy nem is annyira az új díjazott kiléte izgat, hanem az a helyzet, hogy a zsűrinek s a díj egész intézményének nincs lehetősége korrigálni és orvosolni azokat a nagy mulasztásokat, amelyeket az elmúlt százvalahány év alatt elkövettek. Igaz, nem ugyanazok az emberek, de ugyanazon elvek és szabályok alapján, ugyanannak az intézménynek a kapalja alatt. Minden reparációs lehetőséget eleve meggátol az, hogy csak ÉLŐ kaphatja, tehát post mortem nem működik. Így aztán marad a huszadik század szégyene, hogy egy Tolsztoj (megh. 1910) formátumú szerzőóriást egyszerűen nem lehet beemelni a Nobel-díj értékrendjébe. Oscar Wilde is házon kívül maradt, bár ő 1900-ban hunyt el, tehát éppen a küszöbön vérzett el. Marcel Proustra máig nem szűnt meg hivatkozni boldog-boldogtalan, de Nobel-re nem találták alkalmasnak. Dürrenmatot sem, pedig ott lenne a helye a sorban. Megemlíthetném Csehovot – egészen biztos, nem lehetne arra hivatkozni, hogy nem volt eléggé ismert Európában azokban az időkben. Egy szerűen – „lemaradt”. Akárcsak James Joyce is, Meg Jack London, meg Jules Verne – s őket azért említem felróvólag, mert velüök ellentétben Sir Churchillnak sikerült „odaigazítani” sajátos műfajához (politikai irodalom, szónoki teljesítmény) az amúgy szépirodalomnak szóló díjat. Ezekkel a mulasztásokkal, fel nem ismerésekkel a Nobel-bizottság egyre inkább tisztviselői minőségéről tett bizonyságot – olyan csinovnyikok ők, akik jó fizetésért szorgalmasan, évről évre elvégzik azt, amit a testamentum betűi előírnak nekik. Hátra, oldalra nem néznek, csak a papírra, amiről felolvassák a soros eredményt. Ez lesz csütörtökön is (ha igaz…)

10. Véghelyi Balázs:
    2014. október 6. 11:22

    Nyilván realitása nincs, de ha egy magyar írót kellene megnevezni, akkor én Csukás Istvánt mondanám Pom-Pomért, Süsüért és a többiekért.

11. Keszthelyi György:
    2014. október 6. 15:30

    Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem: nem érdekel. Nem a részrehajlások miatt, hanem azért, mert az az alkotás, amely rám és másokra esetleg erős hatással van, megint másokat talán kiábrándít vagy magyarán hidegen hagy. Ahány ház, annyi szokás, még „magyarábban”.

12. Hobbiszakács:
    2014. október 6. 17:11

    A svédek előtt sem ismeretlen az a tény, hogy külföldön nem tartják megbízhatónak a Svéd Akadémia döntését. Lev Tolsztoj, Emile Zola, Henrik Ibsen, Virginia Woolf kétségkívül megérdemelte volna a díjat. Ugyanakkor T S Eliot, Thomas Mann, Samuel Beckett és Ernest Hemingway megkapta! És az Akadémia néha még a jövőbe is látott, William Faulkner ugyanis jóval a „szentté avatása” előtt megkapta a Nobel-díjat.

    Ha pedig valaki megkapta, akkor miért éppen ő, hiszen majd minden ország fel tud mutatni legalább még egy díjra érdemes írót, költőt. Miért Wislawa Szymborska kapta és nem Zbigniew Herbert? Miért Octavio Paz és nem Carlos Fuentes? Miért Kertész és nem Esterházy? Miért Gao és nem Dao? (Mindketten kínaiak, és száműzetésben élnek).

    A Nobel-díj célja az, hogy olyan személyeket emeljen a figyelem központjába, akik munkásságukal előre vitték a szakmájukat, és nem azokat, akit a legjobbat alkották és ezáltal világszerte ismernek. A díj szervesen beilleszkedik a svéd mentalitásba, melyet az egyik legnagyobb svéd vállalat vezérigazgatója találóan így fogalmazott meg: Svédország egy olyan maratonfutáshoz hasonlít, ahol a nyertest a mezöny közepén befutók közül sorsolják ki.

    Alfred Nobel a díj alkotója, úgy fogalmazott, hogy a díj annak ítéltessék, aki “ideális értelemben” a legkiválóbbat alkotta. Az aszfaltozógép, vagy kasszagép vagy bankautomata feltalálója ne reménykedjen, elégedjen meg a hírnévvel és az anyagi haszonnal. A Svéd Akadémia igyekszik nem a bestsellerlistákon szereplő tehetségből válogatni.

    Már az első díjazotton összekaptak. 1901-ben René Sully-Prudhomme (ki emlékszik rá?) – a javaslat a Francia Akadémiától érkezett, aminek Prudhomme maga tagja volt. Ismert svéd kulturális személyiségek (Carl Larsson, Albert Engström, August Strindberg és Verner von Heidenstam tiltakoztak, és helyette Tolsztojt javasolták a díjra, aki szerényen elutasította azt, mondván, hogy a pénz csak gondot okoz).

    A Svéd Akadémia választásai – és visszautasításai – az 1900-as évek alatt folytonos változásban levő ideológiai, esztétikai és kultúrpoliítika szempontokból történtek. Az egyik vezető svéd napilap 2001-ben (tehát tizenhárom évvel ezelőtt) feltette az 1901-tól minden esetben megismétlődő kérdést: Vajon az idén milyen irodalmi utat választ az Akadémia? A lírait vagy a “politikailag helyeset”? Akkor Adonis, a libanoni költő kapja. Az erkölcsit? J. M. Coetzee. A dokumetáris fikciót? V.S. Naipaul. A különlegest? Vizma Belsevica. Az értelmiségit? Jean Starobinski, esszéíró.

    A Nobel-díjhoz vezető folyamatot a legnagyobb titok ővezi. A Svéd Akadémia minden ősszel közel 700 levelet küld a javaslatokra jogosult személyeknek, intézményeknek. Jelölésre a Svéd Akadémia tagjai, a vele egyenrangú külföldi akadémiák, a gonddal kiválasztott irodalom professzorok, korábbi díjazottak, PEN-klubok, és írószövetségek jogosultak. A legkésőbb február elsejéig beérkezett javaslatokból a Nobel-bizottság, a ”Nobelkommitté”, amely 2002-ben, Kertész Imre “évében” Horace Engdahlból, Katarina Frostensonból, Per Wästbergből és még egy akadémiai tagból állt, kinek nevére nem emlékszem már, elsőnek a szakirodalom képviselőit és a politikai okokból javasolt neveket szűri ki. Áprilisban a lista 15-20 névre zsugorodik.

    A nyári szünet előtt az Nobelbizottság átlagban öt-hat jelöltben állapodik meg. Az ő műveik képezik az bizottság tagjainak a nyári kötelező olvasmányát. Szerencsés esetben a jelöltek egy része szerepelt már az előző évek listáján, őket nem kell mégegyszer elolvasni. Szeptember közepén összeül az Akadémia, és a Nobelbizottság tagjai előadják az egyéni véleményezésüket. A végső döntést tárgyalások és szavazás(ok) sora előzi meg. Aztán egy októberi hajnalon (az amerikai földrészre gondolok) egy lakásban megszólal a telefon…

13. Cseke Gábor:
    2014. október 6. 17:56

    Köszönjük Hegedűs Zsoltnak (ő a Hobbiszakács) az alaposan dokumentált kulissza-beszámolóüt. Jó ismerője ő a Svéd Akadémia titkainak, s külön dicséretes, hogy nem az intézmény felé hajlik a szíve, egyszerűen csak elmagyarátzza, hogy „hány az óra”.

14. Kántor Lajos:
    2014. október 6. 20:25

    Vitázni nem kívánok, rossz emlékeket ébreszt némely nyilatkozó. (Szegény Veress Dániel tiltakozott Sepsiszentgyörgyről,egykor, az Igaz Szóban Beckett Nobel-díja ellen.) Minthogy nincs posztumusz Nobel-díj – Mészöly Miklósra így 2014-ben nem szavazhatok – ,én Esterházyra adom nem létező voksomat. Lehet persze egyik-másik újabb könyvét nem szeretni, de az életmű kiemelkedő, újat hozott, humora, nyelvjátéka páratlan, kritikai látása maradandó teljesítményt hozott. Persze, nem lennék csalódott Nádas Péter díjazása esetében sem. (Itt csak magyarokról beszélek.)
    Kántor Lajos

15. B.Tomos Hajnal:
    2014. október 7. 07:13

    Sajnos a DIJ kiosztásába,nekünk, köznapi halandóknak annyi beleszólásunk sincs,mint a romániai elnökválasztásba.Véleményt azért lehet és kell nyilvánitani,mert a szemfüles olvasó abból is tanulhat.

16. Gergely Tamás:
    2014. október 7. 07:35

    De, hogyne, a Bizottság izgatottan várja reggelenként, mit tippelnek a Káféban…Van, aki már hajnalban felriad… A mai kultúrhír: Szvetlana Alekszijevics kapja talán, bár nem kimondottan szépirodalom, amit ír.

17. Deák-Sárosi László:
    2014. október 7. 15:12

    Tudok tucatnyi, de nem tucatírót a magyarok közül is, akik megérdemelnék a Nobel-díjat. Mivel azonban nem javasolhatok, csak tippelhetek, ezeket a tippeket megtartom magamnak. Annyit azonban elmondhatok, hogy Esterházy és Nádas nincsenek közöttük. Kertész se volt. Én szeretném, ha egyszer valamikor egy magyar író is elnyerné a díjat esztétikai teljesítménye és emberi tartása miatt.

18. Gergely Tamás:
    2014. október 7. 17:16

    Ez utóbbi mondatot nem értem – nem lenne Esterházy, Kertész meg Nádas magyar író?

19. Cseke Gábor:
    2014. október 7. 18:26

    A világ nem nagyon szereti az echte-magyar tartást, mert egyszerűen gőgnek könyveli el, tehát nem valószínű, hogy Nobellel ilyen és ehhez hasonló szerzőket dobnának meg, akár a jövőben is.

20. Gergely Tamás:
    2014. október 8. 06:47

    Szerkesztõként szeretnék tisztázni bizonyos dolgokat. Hogy Esterházy, Nádas meg Kertész miért nem esztétikai érték továbbá emberi tartás miatt kapta vagy kapná meg a díjat, az magyarázatra szorul. Deák-Sárosi László jelen megfogalmazásában úgy tûnik, egyikük írásmûvészetére sem jellemzõ az esztétikai érték, és fõként nincs emberi tartásuk. Nos, el lehet vitatkozni azon, hogy más magyar író Kertésznél magasabb esztétikai értékkel bír-e, vagy hogy mennyire volt helyes viszonyulása a Szent István Rendhez. Viszont hogy említettekrõl azt állítani, hogy nincs emberi tartásuk, fõként magyarázat, bizonyítékok nélkül, hiba.
    Hogy Kertész a Holocaust-könyvéért kapta meg a díjat, nem jelenti azt, hogy az nem echte magyar téma. A magyarságot az elmúlt százaban két nagy tragédia érte: Trianon és a második világháború Holocaustja. A zsidó meg a roma holokauszt. Amikor magyar zsidókat meg magyar cigányokat akartak kipusztítani. Magyarokat. Ennek a megírása igazi magyar téma tehát. (Míg élek, hálás vagyok annak a Káfé-szerzõnek, ai ezt annak idején nyilvánosan megvilágította.)

21. Cseke Gábor:
    2014. október 8. 09:49

    A szerdai legfrissebb sajtóhírek szerint a nemzetközi találgatások listája nagyjából így fest:

    1-2. Murakami Haruki – sokadik éve a japán író a legesélyesebb.
    1-2. Ngũgĩ wa Thiong’ó kenyai írót legalább annyira esélyesnek tartják
    3. Szvetlana Alekszijevics (orosz), Adonis (szíriai)
    Az első tízben ott van Nádas Péter, továbbá Adonis (amerikai), Jon Fosse (norvég).
    Az idei nyertes nevét – eddigi hírek szerint – csütörtökön kora délután hirdetik ki. Tippelő vitarovatunk addig vezérhelyen marad. Ugyanitt fogjuk bejelenteni a hivatalos eredményt is.

22. Gergely Tamás:
    2014. október 9. 10:30

    SPIRÓ

    A 2014 évi irodalmi Nobel-díjat a magyar Spiró György kapta.
    Jó, ez csak tréfa, de mért ne kaphatná…?

23. Szente B. Levente:
    2014. október 10. 05:04

    Nádas Péterre szavaznék… emberközelibb, esetleg!
    De kimagaslóan esztétikai írásokkal sajnos nem sok magyar szerző létezik. Magyar irodalmunk egyik sarkalatos hibája az önsajnálkozás, az állandó siránkozás, a „magunk” mások elé helyezése, a múlt folytonos hánytorgatása, a bűnbakkeresés stb. Csupa komplexitással telített irodalmunk. Sok szépírót pedig nem ismerünk, és hát tudjuk jól, hogy nem az ők hibájuk.
    Amikor két kultúra elél egymás mellett, irodalmában sem értjük, értik meg egymást, akkor nincs miről beszélni…
    Hogy hovatartozások nélküli, olyan művek szülessenek, amelyek szinte egyetemesek már és letisztultak, olyanok amelyek úgy mutassanak meg egy egy történetet, hogy azt magyar, inuit, angol, japán vagy bantu is magáénak érezhesse… Nagyon fel kéne nőni oda.
    Meseírókat jobban elképzelek ide.

24. Cseke Gábor:
    2014. október 10. 05:07

    Leventének sok igazsága van, csak sajnos, ez a „meccs” tegnap már eldőlt és nem tudni, hogy a ki javára. Azt hiszem, most sem lettünk okosabbak, a köd még nagyobb lesz így a fejekben…

25. Pompéry Judit:
    2014. október 10. 16:52

    Az ebben a témában megszólalók nagytöbbsége – itt most nem az előttem szólókra gondolok, hanem általában – évek óta hajlamos figyelmen kívül hagyni, hogy a Nobeldíj (bármelyik válfaja) nem nemzetek közti veseny, itt egyedi teljesítményt díjaznak. Éppen úgy, mint az Olimpia, noha az újságok ott előszeretettel vezetnek nemzeti-nemzetközi listákat. Éppen ezért minden olyan kitétel, miszerint százévenként olyan kis nemzeteknek is mint a miénk … Ilyeneket komoly emberektől is hallottam Kertész Nobeldíja előtt.

    Nehéz véleményt mondani, hisz idő és nyelvismeret hiányában mindannyian elsősorban a magyar irodalmat ismerjük – és azt sem teljesen behatóan. Ha világirodalom, akkor a nagy nyelveken kívül minden szerző rá van utalva arra, hogy lefordítsák. A fordítás minősége pedig eszenciális fontosságú a további nemzetközi sikerhez. A magyar szerzők nemzetközileg jó pozíciójának egyik lényeges ugródeszkája volt az elmúlt 30-40 évben a DAAD-ösztöndíj. Ezalatt az egy év alatt az irodalmi ösztöndíjas rengeteg lehetőséget és segítséget kap itteni publikációkhoz, megmutatkozáshoz, stb. Nem véletlen, hogy legjobb szerzőink, akik külföldön is sikeresek, mind megfordultak a DAAD-nál Mészölytől Esterházyig, Konrádtól Kertészig, Parti Nagytól Grecsóig, Tolnai Ottótól Bartis Attiláig – és még sokáig tudnám folytatni a listát. (Nyilván részben ennek is köszönhetően a Német Művészeti Akadémia irodalmi szekciójának 68 tagja közül jelenleg 5 magyar.) Ez az a „Netzwerk”, ami aztán esetleg Stockholmig is elvezet(het).

    Hogy én kinek adnám? Esterházytól Nádasig többen is megérdemelnék. De nem tudom, hogy mekkora a versenytér, kik mellett/kikkel szemben kellene döntenem, hisz az erre szintén érdemes, de más nyelveken írókat nem ismerem eléggé. De ha mindenképpen magyar, akkor az előbbi kettő között nem tudnék dönteni.