A piacon nagy volt a hőség. A kofa rendezgette kezével az almákat, szilvákat, érett szőlőket. Egy régi barátjával beszélgetett.
-Tudja sok manapság errefelé a tolvaj!
– Nemcsak errefelé, az egész világon!
A kofa legyintett.
-Itt Magyarországon igen sok a gazember, a csirkefogó!
-Lajos bátyám! A szegénység is nagy!
– Miklós! Csak nem a gazemberséget védi?
– Nem védem! De egyesek a rezsijüket meg a lakbérüket sem tudják kifizetni!
-Ha én se tudnám, még mindig nem lennék tolvaj!
Miklós megveregette a vállát. Sok ember mozgolódott errefelé, talán még olyan is, akinek kereskedői igazolványa sincs s a cigányok – főleg öregasszonyok – nyüzsögtek mint a hangyák. Néhány rendőr is feltűnt.
-Képzelje el Miklós, – folytatta a beszélgetést Lajos – egyszer egy öreg, szakállas, ágról szakadt ember ellopott egy nagy dinnyét, hogy az árus észre sem vett semmit!
– És? Nem szólt?
– Nem! Mert nem is volt merszem! És tényleg lehet hogy az a valaki, az az ember éhezett!
– Na látja. Bár szó nélkül hagyni? – tűnődött el Miklós
– Nézze, én kerülöm a konfliktust, a bajt!
Miklós fejét vakargatta zavarában. Egy fél kiló szőlőt vett, mikor hirtelen azt látja hogy nem sokkal balra mellettük egy öregember a zsebébe almákat dugdos, miközben az árus a szomszédjával beszélgetett.
Miklós nem szólt, ő is inkább hallgatott. Lajos észrevette hogy nem figyel s megkérdezte:
-Valami baj van?
– Nem semmi!
S Lajos átadta a szőlőscsomagot.
-Hát igen, én is kerülöm a konfliktust!
Ám az öregember észrevette hogy rajtakapták a lopáson. Miklós elbúcsúzott s Lajos nem értette hogy miért változott meg még az arcszíne is. Ahogy megy az úton az öreg utánament. Miklós megijedt. Hátrafordult s megkérdezte:
-Mit akar tőlem?
– Kérem ne áruljon el, vagy ne jelentsen fel.
– Nem, nem teszem!
– Tudja segélyből élek mióta szívinfarktus ért s három gyerekem van!
– És felesége van?
– Meghalt egy éve. Rákos volt.
– Sajnálom.
Miklós elgondolkodott s azt mondta:
-Ha akarja adok magának egy fürt szőlőt!
– Kedves – mosolygott az öreg – de ezt nem fogadhatom el.
– Ha akarja meghívom itt a közeli presszóban egy pohár sörre!
– Nem, mennem kell, a gyerekeim várnak!
Majd Miklós elővett a szatyrából még a boltból vásárolt üveg sört s átadta a hapsinak.
-Ezt nekem adja?
– Igen, fogadja el!
– Isten áldja magát!
S elballagott ellenkező irányba, míg a rendőrök nem is értették miért ad ez az ember sört egy ilyen szerencsétlen, örök vesztes embernek.