Önéletrajzi dokumentumregény

Rendszerváltás Magyarországon
Gorbacsov reformjai (peresztrojka, glasznoszty), s később a Szovjetunió felbomlása szabad teret nyitott az egész szocialista tábor, köztük Magyarország politikai változásainak. Az MSZMP befolyása látványosan gyengül, ezzel szemben új erőre kap a Pozsgay Imre nevével fémjelzett reformkom­munista irányzat. Hunniában valami készül – írta egykor Ady a Hadak útja című versében. A jelek szerint most is, benne volt a levegőben, mindnyájan éreztük.

1989 krónikája dióhéjban
1989. január 28. – Pozsgay Imre egy rádióműsorban kijelenti, hogy az 1956-os események népfelkelésnek minősülnek.
1989. február 20. – Az MSZMP KB elvileg lemond a kommunista párt vezető szerepéről.
1989. március 10. – Az MSZMP KB elismeri a korábbi vezetés hibáit, helyesli a többpártrendszert, a szabad választásokat és a koalíciós kormányzat megteremtésének szükségességét.
1989. március 15. – Március 15-ét munkaszüneti nappá nyilvánítják.
1989. március 22. – Megalakul az Ellenzéki Kerekasztal. Salgótarjánban ledöntik a Lenin-szobrot.
1989. április 25. – Megkezdődik a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok részleges kivonulása.
1989. május 2. – Kihirdetik a vasfüggöny lebontását Hegyeshalomnál.
1989. május 9. – Kádár János leváltása.
1888. május 12. – Kinevezik az új minisztereket. Békesi László lesz a pénzügy-, Glatz Ferenc a művelődési, Horn Gyula a külügy-, Hütter Csaba pedig a mezőgazdasági miniszter.
1989. jún. 9. – Tervbe veszik az orosz nyelv kötelező oktatásának megszüntetését.
1989. június 16. – Nagy Imre újratemetése. A Legfelsőbb Bíróság megsemmisíti Vida Ferenc bíró 1958. június 15-i ítéletét Nagy Imre bűnösségével kapcsolatban. Orbán Viktor követeli az orosz csapatok azonnali és teljes kivonulását.
1989. július 6. – Kádár János halála.
1989. aug. 1. – Megszüntetik a nyugati határszélen a zárt határsávot.
1989. augusztus 25. – Az Elnöki Tanács jóváhagyja a szerzetesrendek működését Magyarországon.
1989. szeptember 10. – A kormány megnyitja nyugati határát az NDK-menekültek számára.
1989. szeptember 18. – Magyarország felveszi a diplomáciai kapcsolatokat Izráellel.
1989. szeptember 26. – Az Országgyűlés alapvető emberi jognak nyilvánítja a be- és kiván­dorlási törvényt.
1989. október 4. – Eltörlik az október 23-ai nemzeti ünnepet.
1989. október 9. – Megalakul az MSZP mint az MSZMP jogutóda. Első elnöke Nyers Rezső.
1989. október 23. – Kikiáltják a Magyar Köztársaságot. Ideiglenes elnöke Szűrős Mátyás.
1989. dec. 18. – Románia lezárja magyar határt. Budapesten több ezren tüntetnek Tőkés László mellett.

A rendszerváltás kimagasló alakjai: Kádár János, Pozsgay Imre, Orbán Viktor, Thürmer Gyula, Grósz Károly, Szűrös Mátyás, Németh Miklós, Horn Gyula

Summa summarum: Magyarországon a diktatúra helyét átvette a parlamentáris demokrácia, az egypártrendszer helyett kialakult a többpártrendszer, az állami tulajdon egyed­uralmát pedig felváltotta a magántulajdon. Méghozzá vérrontás, egyetlen bevert ablak vagy fej nélkül. Pedig emlékezetem szerint semmiféle marxi dogma sem tart lehetségesnek effélét. És most mégis megesett. Nos, nem kenyerem a politika, s még csak történelemtanár sem vagyok, hogy teljes mélységében felfogjam, valójában mi történt. De ha nem is fogtam fel, világosan éreztem, hogy most másodszer lettem szem- és fültanúja egy történelmi jelentőségű átalakulásnak.
Miközben társadalmi szinten a fent ismertetett események zajlottak, én szorgalmasan bejártam a Vágóba irodalmat oktatni. Hangsúlyozom, irodalmat, ami az általános iskolákból 90 %-ban hiányzik. Műszaki érdeklődésű diákjaimnak ugyan édes mindegy volt, hogy nyelvtan-, olvasási vagy irodalmi órán unatkoznak, én kifejezetten élveztem, hogy végre irodalommal is foglalkozhatom. Csak azt a nyavalyás iskolarádiót ne kapcsolnák akkora hangerőre, hogy ne kelljen minden szünetben vattát dugnom a fülembe – pendítettem meg a dolgot a dirinek.
– Miért, zavarja?
– Őszintén szólva, igen.
– Minket nem – dugta ki tüskéit az alacsony, köpcös emberke. – Egyébként sem lényeges, mert a tanulók pont ezt igénylik, és ha úgy vesszük, mi vagyunk a tanulókért, nem fordítva, tisztelt kolléga.
Hát ezt megkaptam! Ezt leszámítva kitűnően éreztem magamat, és bánatosan vártam az augusztust, amikor helyettes tanár lévén megint új munkahelyet kell keresnem.
Ami a Petőfi Népét illeti, megismerkedtem néhány újságíróval, az olvasószerkesztővel (ha jól emlékszem, A. Tóth Sándornak hívták), és persze a főszerkesztővel, Gál Sándorral. A főszerkesztő, alacsony (hogy mennyi alacsony ember él Magyarországon és Erdélyben!), kurta nyakú káder, szerény, jóindulatú ember benyomását keltette. Velem láthatólag rokonszenvezett, amit, ők tudják, miért, A. Tóth Sándor és Hámori Zoltán szerkesztő is rosszallott. Nem törődtem velük, morogjanak csak, leadtam az anyagot, és viszontlátásra! Ekkor már kezdtem rö­vid tárcanovellákat is írogatni. Akkoriban még volt erre kereslet, és fizettek is érte, nem úgy, mint manapság. Tekintettel arra, hogy románul és olaszul is értettem, kétszer tolmácsoltam is a Petőfi Népének. Először egy román (lásd a Nyúl a bokorban című karcolatot), másodszor a L’ Unità olasz kommunista napilap újságíróinak látogatása alkalmából.

(Folytatjuk)