Másnap, kicsivel később (úgy öt óra tájban) összejött a csapat és tényleg Zsuzsa várt minket. A kötelező formaságok lebonyolítása után, emlékeztetve a tegnapi beszélgetésre Őri Jani kezdett énekelni (operaénekes szeretett volna lenni, de a meósságig jutott, s különben is, ő már érkezésünk előtt régen itt volt): „Sört ide, bort ide, te szép barna lány, az anyád…”

Felhorkantunk, hogy ez magyar nóta, holott… Miklós megnyugtatott, s felénk kacsintott. (Igen, arról a Tarai Miklósról van szó, akiről a 14. miniatűrben írtam Barátság címmel. Annak ismeretében világosabb a kérdése Janihoz.): „Ismeri-e azt a Syrius számot, hogy Koncert háromhúros hegedűre és öt korsó sörre?” „Nem, de nem is érdekel! Legény koromban megittam én még tízet is! És te ismered a Lökd ide a sört! címűt?” „Még szép: Elmegy a kugli egy este berúgni…” „Hohó! Ez nagy tévedés, ez A kugli, amit meg kértem, az így kezdődik: Amíg a munka becsület dolga / Én tisztességgel megszomjazom…” „Jó, jó, igazad van! Vagy keveset ittam még, vagy már sokat!” „Látod, nem könnyű kitolni egy öregemberrel!”

Szecskó Jani vette át a szót: „Itt van Aradszky Laci. Ma már szinte nem is emlékeznek arra a számára, pedig fájin, szám, hogy Sört kérek én…” „Abban bort is kér” – tájékoztatja a fiatalabbakat Őri Jani.

Mintha meghallotta volna, belépett egy fiatalember, köszönésfélét mormogott. Olyannyira fiatalos volt, hogy Zsuzsa kérte, mutassa meg a személyijét, aztán csapolt neki egy korsó sört. Az idegen beléptekor egy rövid időre abbahagytuk a beszélgetést, felmértük a srácot, aki nem messzire tőlünk a pult mellé állt és figyelt. „Sördala van a Beatricének is” – mondtam. Kissé hosszabb szünet következett, mígnem a fiatalember kortyolt egyet a söréből, s szerényen megszólalt: „Elnézést, hogy beleszólok, de ilyen című száma van a Blues Companynek is, az Egészséges Fejbőrnek meg Sör-Valcere. Csak Miklós és én ismertük ezeket, a többiek inkább a hallgatást választották.
Megérkezett Oszi. „Miről maradtam le?” „Megöregedtünk!”
„No és?”