„A verekedés úgy kezdődött…”

Január 23.

Híre jár, hogy Kolumbia és Peru közötti kiéleződött a helyzet. Ha semmi sem jön közbe, talán csak napok kérdése a háború. Budapest mérhetetlenül messze van Bogotától (Kolumbia fővárosa) és Limától (Peru fővárosa) és ilyen messzeségből még csak sejteni is alig lehet, hogy mi történik és milyen a hangulat ezekben a fővárosokban. Csak nagy vonásokban sejt­hetjük tehát az ottani dolgokat és az is lehet, hogy az ottani emberek mosolyognának az alábbi sejtéseken.
Alaposan sejthető mindenesetre, hogy a háborút egyik fél sem kezdte el. Nincs támadó fél, Kolumbia is csak védekezik és Peru is. „A verekedés úgy kezdődött, hogy Móricka vissza­ütött” – erre a nem éppen délamerikai eredetű könnyed anekdotára emlékeztet ez a háborús helyzet. Bizonyos, hogy a kolumbiai és perui államférfiak a békét akarták és még a hadüzenet előtt félperccel is minden lehetőt elkövettek a felmerült ellentétek békés áthidalására vonat­kozó lehetőségek felhasználására… stb. stb. Nem férhet kétség ahhoz, hogy a felelős állam­férfiak mindent elkövettek, de mit csináljanak szegények, ha az ádáz, dühös tömegek mindenáron a háborúhoz ragaszkodtak. Az államférfi, mint jól tudjuk, a nép szolgája és ha a kolumbiai parasztok és a perui munkások mindenáron gyilkolni akarják egymást és has­lövéseket és gerincroncsolásokat akarnak gyüjteni, akkor mit tehet néhány szegény, jószán­dékú, de gyámoltalan államférfiú? Igy alakult ki a háborús hangulat és végül mindkét állam addig védekezett a másik ellen, amíg kitört a háború.
És ha már kitört, kitartunk becsülettel és végsőkig, mondják. Az utolsó csepp vérig, az utolsó puskagolyóig, mondják és az utolsó dollár osztalékig, – de ezt már nem mondják. Sokat beszélnek a kolumbiai nemzet kulturális jelentőségéről, valamint Peru történelmi elhivatottsá­gáról. Kolumbia a művelt északkelet védőbástyája a barbár délnyugat ellen, Peru viszont az egészséges, tiszta délamerikai hagyományok őrzője az elfajzott Kolumbiával szemben. Kolumbiai természettudósok bebizonyítják, hogy a perui ember hormonjai silányabbak a kolumbiaiénál, következésképp a perui alacsonyabbrendű emberfajta, mint a kolumbiai. Peruban viszont ugyanezt bizonyítják be a kolumbiaiakról, hasonló hatással. Perui papok megáldják a perui fegyvereket, kolumbiai papok megáldják a kolumbiai fegyvereket és perui (kolumbiai) történettudósok bebizonyítják, hogy a világ összes nagy emberei perui (kolum­biai) származásúak voltak. Aki cinikus módon kételkedik ebben, az nem méltó a perui (kolumbiai) névre és minden bizonnyal szennyes kolumbiai (perui) pénz tapad kezeihez. Bogota (Lima) főterén meglincselnek egy hazaárulót, aki azt mondta, hogy a perui (kolum­biai) is ember. Perui (kolumbiai) pacifisták bátran felemelik szavukat és fennen hirdetik, hogy az elfogott kolumbiaiakat (peruiakat) nem szabad négyfelé vágni, hanem csak kétfelé, ami sokkal humánusabb és jobban megfelel a perui (kolumbiai) nemzet lovagias jellemének.
És az emberek, Kolumbián és Peruban egyaránt, elhiszik mindezt. Régi kozmopoliták meg­térnek és megfogadják, hogy a szent ügy érdekében ezentúl szigorúan a kolumbiai (perui) kultúra szellemében nevelik gyermekeiket. Könyvtárukból kidobják a perui (kolumbiai) szer­zők munkáját és részletfizetésre megveszik a kolumbiai (perui) géniuszról szóló díszkötéses illusztrált albumot. Régi munkáspárti képviselők elmagyarázzák a perui (kolumbiai) munká­soknak, hogy ők ugyan most is elvi ellenségei a háborúnak, de most éppen azért kell háborúba menni, hogy ne legyen több háború és a perui (kolumbiai) munkások érdeke, hogy mennél több kolumbiai (perui) munkást mészároljanak le és lehetőleg ingyen túlórázzanak a hadi­anyaggyárakban. Általában mindenki a béke híve Peruban és Kolumbiában, melyek lassankint megtelnek majd rokkantakkal. Mindenki a béke elvi alapján áll, csak éppen ügyesen leplezi, kidagadt szemmel, ökölbeszorult kézzel, tajtékzó szájjal, üvöltő torokkal, tankokkal, repülő­gépekkel, gázbombákkal, akasztófákkal, vasrácsokkal és növekvő folyószámlabetétekkel…
Milyen megnyugtató, hogy mi mérhetetlenül messze vagyunk ettől a vidéktől. Európában vagyunk, ahol ilyen veszély már régóta nem fenyeget.

[Forrás: Bálint György: Az idő rabságában. Viktória kiadás, 1935.]