Kitört az első világháború. Július 31-én elrendelték az általános mozgósítást. Augusztus másodikán minden volt katonának be kellett vonulnia ezredéhez. Iszonyú felfordulás, zűrzavar volt, sírás, jajgatás volt hallható mindenütt, Tekerő-patakon is. Augusztus másodika éppen vasárnapra esett, ekkor kellett bevonulniuk katonáinknak. A délelőtt 10 órás vonat csak 11 óra után indulhatott a 300 tekerőpataki bevonulóval. Ezután újabb és újabb sorozások következtek.
A háború borzalmai, és a tény, hogy azt meg nem állíthatta, a Szentatyát, X. Pius pápát a sírba vitték. Utóda Della Chisa Jakab gróf személyében XV. Benedek pápa lett, aki első enciklikájában békére szólítja fel a háborúskodó feleket.
Itthon az egyházközségben is személyi változások vannak. Pallavics József segédkántor-tanítót augusztus 30-án Tölgyesbe nevezik ki kántortanítónak. Tizenkét évig szolgált Tekerőpatakon.
Helyébe Keresztes Vincze, csíkbánkfalvi születésű új tanítót választották meg II. helyre. Az első helyen Botár és a III. helyen Pap Sándor okleveles kántorok tanítottak.
Vadász József tanító augusztus 2-án bevonult hadi szolgálatra. Várhegyen hídőrzésre osztották be. Emiatt a IV. és VI-os gyermekek nem járhattak iskolába. Keresztes Vincze az I.-II. vegyes osztályt tanította, míg Vadászné-Miklós Hermina a III. fiú és leány vegyes osztályt.
A háború 1915-ben is folytatódott. A véres küzdelmekben sokan vesztették életüket a harctéren, sokan sebesültek meg. A nagy téli havazásban és hidegben sokan megfagytak, így váltak harcképtelenekké. A tekerőpataki halottak száma sokkal több, mint mennyiről hivatalos értesítés jött.
Ezen év február 18-án besorozták Keresztes Vinczét is, s május 15-én, mint önkéntes népfelkelő, egy évre ő is bevonult katonának. Helyébe András József képezdét végzett tanítójelölt érkezett, helyettes tanítónak. A tanítás csak későn, októberben, novemberben kezdődött és akadozva folyt. 1916 gyászos emlékű év. Megkezdődik a román fenyegetettség. 1916. augusz-27-én éjjel betörnek a Gyergyói-medencébe. Nagy hadgyakorlatok kezdődik Csíkszenttamás és Szentdomokos között. A román, amikor a magyar seregek megerősödnek, visszavonul, amikor gyengülnek, ismét betör. Állandó veszélyt jelentenek a térségben. A román betöréskor a falu lakóinak fele Libán felé menekült, de a román csapatok visszatérítették a lakosságot. Több lakost elhurcoltak, közülük többen oda is vesztek.
1916. augusztus 2-án elvitték a harangokat: a 630 kg-os nagyharangot, a 187 kg-os második harangot, melynek felirata a következő volt: In honorem S. Joannis Bapt. Erecta. Tekerőpatak, 1779. temp. Pleb. Joan Székely de Udvarhelyszék, Vágás.
Elvitték a 16 kg-os csengettyűt is. Felirata: 1835. A kápolnától a szintén 16 kg-os csengettyűt, és Heveder-telepről egy 17 kg-os csengettyűt, melynek felirata: Páduai sz. Antal tiszteletére: Péter János és neje Bodó Rozália hevederi lakosoknak 1913. segesvári Manchen Mihály készítette. Az egyházközségből összesen 866 kg. súlyú harangot vittek el. Augusztus 2-án szólaltak meg utoljára búcsúzásul a szomorú híveknek. Az a tudat nyugtatta meg őket, hogy amint eddig Isten dicsőítésére és imádására hívta a község lakóit, úgy most a haza iránti kötelességet teljesítve irtják a haza épsége ellen törő ellenséget.
A harangok elvitele után hamarosan katonák, katonatisztek érkeztek rövid időre. Egymást váltották a feletteseiktől jött parancsok miatt. A tisztek és a tábori lelkészek a plébánián szálltak meg. Figyelmeztették a plébánost, hogy készülni kell a menekülésre, mert augusztus 27-én este 11 órakor a román hadsereg hadat üzent. Éjfél után fél kettőkor sürgöny jött az őrnagynak, s reggel öt órakor indultak a gyalogosok, lovasok, az ágyúsok Kilyénfalvából és Újfaluból Tekerőpatakon keresztül valószínűleg Tölgyes és Békás felé. A plébános jegyzőkönyv alapján a plébánia értékeit (pénz, iratok) megőrzésre magához vette, az állatokat mindenki pásztorokra bízta, akik Udvarhely felé terelték azokat, hogy a hadvezetőségnek átadják.
Augusztus 28-án megkezdődött a csomagolás néhány ládába. Szekeret a plébános kölcsönzött, s 29-én, kedden éjfél után két órakor elindultak Újfalu felé nagy kínnal-bajjal, az iszonyú népvándorlással.
Udvarhely felé tartottak a Libanon át a tekerőpatakiak, a szentmiklósiak egy része, Kilyénfalva, Újfalu, Vasláb, Szentdomokos, Szenttamás, Karcfalva és Madaras község népe. A plébánia záratlan maradt sok értékkel, hogy a feltöréssel kárt ne tegyenek. Az anyakönyveket a ház melletti száraz kútba rejtették el, a Szentségtartót a könyvek mögé rejtette. Ezt senki nem tudta, de felkutatta mindent, s a szent edényeket Horváth István ny. tanító elrejtette. Ebben az időben sok könyv és érték eltűnt, elveszett.
A menekülés állomásai: Zetelakán át Udvarhely a célpont, ahol – aki el tudta intézni – vonatra szállt, teherszállító vagonba, onnan Váradszőllős volt a végállomás. A hírre, hogy a románokat kiverték, visszafordultak Kolozsvárra. Volt, aki a Dunántúlra, Vas megyébe menekült. A püspök a plébánost Füzesgyarmatra rendelte a háromszéki menekültek lelki gondozására, de amikor megtudta, hogy a tekerőpataki hívek jó része itthon maradt, azt az utasítást kapta, hogy háza népével menjen Tekerőpatakra és végezze lelkipásztori teendőit. December negyedikén este érkezett haza, ahol mindent kifosztva talált. A hívek adtak ételt, fát, hogy megkezdje újra az itthoni életet. A templom bezárva maradt, a kulcsokat Miklós Mihály elrejtette, de a kórus ajtaját benyomva, létrán leereszkedtek és a gyertyákat, fehérneműt elvitték, a templomot kifosztották. Ebben nem románok, hanem sajnos a saját hívek „jeleskedtek”, hagytak sokakat a semmivel.
A románok kiűzetésükkor magukkal hurcoltak magyarokat is.
Ezek: idős SIMON ISTVÁN, 72 éves. Útközben meghalt, a Pongrácz hegy aljába eltemették. 1917 márciusában megtalálták sírját a katonák, exhumálták, hazahozták, és itthon eltemették.
ANTAL SÁNDOR: 1917 tavaszán hazajött.
id. BENEDEK SÁNDOR, 1917 elején hazajött, betegen és itthon pár napra meghalt.
Özv. SZÁSZ FÉLIXNÉ (meghalt Romániában 1917 elején).
BENCZE JÓZSEFNÉ (meghalt Romániában 1917 év elején).
KOVÁCS FERENC (meghalt itthon 1917).
BENEDEK SÁNDORNÉ 12 éves JÁNOS nevű fiával (hazajöttek, az anya meghalt 1917 év elején).
FÓRIKA M. ISTVÁN, 84 éves (meghalt Romániában).
BÁLINT ALBERT, 12 éves, a fenti unokája, hazajött 1917 tavaszán.
GYÖRGY ALAJOS és 10 éves kisfia MÁRTON, hazajöttek 1917 tavasza
BALOGH JÁNOS 60 éves, hazajött 1917 elején.
FÓRIKA ISTVÁN, 76 éves és 10 éves unokája ÁGOSTON, hazajöttek 1917 elején.
FÓRIKA JÓZSEF, hevederi, meghalt.
FÓRIKA L. JÁNOS, meghalt 1917 tavaszán, mondják a hazajöttek.
FÓRlKA ANTAL, 12 éves, elszökött, szalmakazalba rejtőzött és így megmenekült.
VÍZIISTVÁN, hazajött 1917 év elején.
MOLNÁR MÓZES, lába eltörött, meghalt.
LÉPOLD ALAJOS, hazajött 1917 tavaszán.
A fentiek csomagjaikkal, szekereikkel, lovaikkal, marháikkal mentek, részint román sebesülteket, részint a lopott holmikat kényszerítették vinni Romániába. Szekereik, állataik, javaik odavesztek.
Az iskolában, 1916-1917-ben nem volt tanítás. A tanítónő 1917 húsvétja után, a kántor ugyanazon év virágvasárnapján érkezett vissza. A plébánosnak hazaérkezése után nem volt segítsége. Egyedül végezte a koporsóba tételeket, temetést, szentmisét, szárazon, a hívek éneke kíséretével vagy anélkül. A templomot is ő takarította, nyitotta, zárta 1917 novemberéig, amikor harangozót és sekrestyést választottak. Tanítás is csak 1917–18 novemberétől volt, amikor Vadász József tanítót ideiglenesen szabadságolták. Két tanteremben tanult a kevés gyermek, mert nem volt ruházatuk, tanszerük, a háború alatt mindent elrontottak. Az iskolában semmi nem maradt épen. A nagy első terem a románok étkező-szobája volt, a padokat, könyveket, természettani felszereléseket, szekrényeket mind összetörték, még a kályhákat is elvitték az első osztályból és az irodából. A románok visszaverése után a magyar katonák foglalták le az iskolát raktárhelyiségnek. Az irodát ők is irodának használták. Így kezdődött el az 1917-es év.
Ez az év nehéznek ígérkezett. A község tele katonákkal, a plébánia tisztekkel. A tisztek mulatoztak, a katonák nélkülöztek, kéregettek a szegény helybéliektől. A hívek Nyitrából, Hajdú megyéből ez év áprilisában, május első felében jöttek haza. A földek a háború miatt vetetlenek maradtak. Nélkülözés, és drágaság lett az eredménye. Egyesek meggazdagodtak, mások mindenükből kifogytak. A románok és az oroszok Tölgyest és Békást még megszállva tartották, az emberek attól féltek, hogy ismét menekülniük kell.
A plébánosi lakást a tisztek foglalták el, kénytelen volt a konyha mellett egy kis szobában lakni. 1916. december 13-tól 1918. november 25-ig laktak a tisztek felváltva – a parancs szerint – a plébánián.
1917 őszén tífusz ütött ki. A járványkórházat a kántori lakásban alakították ki. Itt voltak a tölgyesi menekültek is, mert ők az ország belsejéből hazajöttek, de Tölgyesbe nem mehettek be az ott tartózkodó románok, oroszok miatt, csak 1918 tavaszán. Tífuszban meghalt három kilyénfalvi és három tölgyesi lakos is.
Ez év őszén Vadász József tanító ideiglenesen hazajött és november 1-én a tanítást két tanteremben feleségével megkezdték. Az iskola többi terme sokáig katonai raktár volt, egy tanterem pedig a lopott holmiknak szolgált raktárként.
1918-ban Bulgária letette a fegyvert, kivégezték a cárt, hazajöttek a foglyok – magukkal hozva a forradalmi eszméket. A katonák eldobálták a fegyvereket, mások fegyvert szereztek, és amit lehetett kifosztottak. Lemondatták a királyt és kikiáltották a Köztársaságot.
Kitört a forradalom október végén. Bosszú vezette a katonákat, voltak megtorlások, elűzések, kivégzések. Tekerőpatakon nagyobb baj nem volt.
A jegyző házának ablakait törték be, ő és a családja elmenekült. Néhány lelkipásztornak is menekülnie kellett, így: Kiss Dénes gyergyóremetei plébánosnak, akit elűztek dr. Csáki Béni alfalvi plébánosnak házát gépfegyverrel lövöldözték, így ő is elmenekült, Blénessy István tekintélyes nagybirtokost meglőtték, többeket megvertek.
A román nemzet ezt a zavaros állapotot felhasználva benyomult Erdélybe. Sok helyen a kétségbeesett emberek a megmentőjüket látták bennük. Ettől jött meg az étvágyuk, hogy Erdélyt Romániához csatolják. Kezükre játszottak erdélyi románok, akik december 1-én Gyulafehérváron nagygyűlést tartott; Szebenben megalakult a román nemzeti kormányzótanács, melynek miniszterelnöke Dr. Maniu Gyula, volt országgyűlési képviselő lett. „Szomorú sors ránk, szegény erdélyiekre, akik mindig türelemmel és szeretettel voltunk a nemzetiségiek iránt. Mi lesz ezután? Az Isten tudja. A békekonferencia Franciaországban dönteni fog. És döntött, sajnos!”

[Forrás: Farkas Aladár-dr. Janitsek Jenő: Tekerőpatak története és névanyaga. Tekerőpatak, 2010.]