Gavrilo félrebeszél a lövés előtti éjszakán

Valótlan ez az éjszaka, csöndes, mint a pokol,
ami nincs. A világ, a házak, a dolgok
olajba merültek. A bizonytalanok órája ez:
le kell menni a korhadt lépcsőn, lábujjhegyen,
tapogatni kezeddel a falat, az olajosat,
kimondani: Gyerünk, lelkem, pisztolyra fel! Hiszen
olyan valótlan és halálcsöndes ez az éjszaka. Sehol
senki, aki azt mondaná: Holnap, vár rád a borzalom!
Holnap, vár rád a szerelem! Iszonyú fény sugárzik
szét a fejemben. Rajta, lelkem,
pisztolyra fel, míg szét nem pattan a csont a ragyogásban!
Igazi pajzs készül itt a közelben,
valódi, szövik a szövőnők éjjel a meleg palástot,
neked, mindent neked, bizonytalan lélek! Csak rajta,
míg szét nem pattan a csont, mert mindjárt virrad,
és ismét: sikolyok sértik a dobhártyánkat az utcán,
és ismét: repeszekkel teli levegőt szívunk be!
Rajta, lelkem, a pisztolyra fel, míg meg nem virrad,
míg meg nem hal a mi istenünk. Később nem lesz
kivel, kinek, nem lesz mivel beszélni. Holtan fekszünk
majd a sötétben, az olajban, évszázadok rétegelik az éveket
súlyosan, tompán, süketen a hátunkra, akár ez az éj,
a valótlan, mely a hátamra nehezült, fénnyel teli éj,
hívással teli: Gyerünk, lelkem, a pisztolyért!

Radics Viktória fordítása

Forrás: Ex-Symposion, 2014 / 86. szám