A nagybányai kötődésű, ám Debrecenben orvossá lett Koosán Ildikó életének lelkesen végzett párhuzamos tevékenysége a költői és műfordítói munka, amelynek jó pár gyümölcsével a Káfén is találkozthattunk. A napokban válogatott versei kerültek fel a Magyar Elektronikus Könyvtár polcára. A Hazafelé című kötetet eredetileg a budapesti Rim Könyvkiadó adta ki, Költői arcélek c. sorozatának 16. közleményeként. A mélyen átérzett élethelyzetek míves sorokban nyernek megfogalmazást,  A sorozatszerkesztő Madár János találó megállapítása szerint „szuggesztív és pontos költői nyelve mögött ott érezzük a műfordító Koosán Ildikót is, aki más népek, más nyelvek szellemi labirintusában is biztosan jár-kel. A kultúra is kétirányú az ő értelmezésében: befelé, a lélek rejtelmeibe hatoló; és kifelé, országhatárokon is túllépő szellemi egészként.” (Koosán Ildikó költészetéről – előszó).

Két jellegzetes versét, a figyelemfölkeltés szándékával, mi is örömmel idézzük. (Cs. G.)

Koosán Ildikó:

Peremterület

tegnap se volt, hogy lenne ma
a koldusnépnek otthona,
szétdúlt falak, gaz, romtető,
az úton túl dögtemető,
papírsátrak, ablak minek,
kíváncsisága senkinek
nem ér ide, körül szemét,
tengődő lét leheletét
gyűjti a lak, míg bírható…
bedől az eső, befú a hó,
ennyi a luxus… cserébe
gondjuk orvosra, papra nincs,
elhullnak… sem ajtó, sem kilincs,
szabadon szállnak az égbe…

Aki megváltozna

Elszakadni a megszokástól
mondják, újra kell születni máshol,
más pillanat utcakövére
lépni az idő rengetegébe;
élni régi testtel körülhatárolt térbe’,
a szokott életütemet fölcserélve,
más léptékben, más térarányban
keresni az élet célját,másban
mint eddig, más korban másképp;
ahogy hegycsúcson a látkép,
alagútban a sötétség színvilága
lényegül át a folyton- változásba,
a sokrétűbe, nem riasztja pánik:
más bolygón más csillag világít;
De belül, amit az én-tudat megszab,
változhat-e, lehet-e jobb, rosszabb,
s a kétkedés, ami ott bent viharzott
felveszi-e, megnyeri-e a harcot,
képes-e átlépni új dimenzióba,
változtatni ami megszokott a szóba,
átváltani a gyorsuló időre,
új csöndre, hitre, törtetőerőre,
ahol az új szokás nagyon is számít;
levetkőzni gyerekes hibáit
az idegenségben tapogatódzó félsznek,
csalhatatlannak tűnni, merésznek;

S ha születik más, egy „jött- ment idegen”,
a régi „énnel” akkor mi legyen?
mondják majd: igen! szakított a múlttal,
a megszokással, a régen tanulttal,
mégis, ha mint embert nézzük… más,
merő tévedés lett, megalkuvás,
kezében bot, nincs szívében zsoltár,
más istent hisz, más urat szolgál,
része az önző, számító világnak,
csupán árnyéka régi önmagának;
siratni kár az elveszettet….
késő lesz, mire bánja majd e tettet.

1. koosán Ildikó:
   2014. november 8. 14:48

   Tisztelt Szerkesztő Úr!

   Nagyon köszönöm a figyelmet.
   Üdvözlettel és szeretettel: Koosán Ildikó