A szabadkai Fehér Illéshez intézett ötödik kérdésünk arról szólt, hogy miként ismerkedett meg – műfordítóként – az erdélyi költészettel? És mint a kérdés némileg tapasztalt ismerője: érez-e sajátos jegyeket az erdélyi szerzők versein? Melyek ezek (ha vannak)?

– A kérdés tudomásul vétele után első gondolatom: erre nem válaszolok, meghaladja tudásomat, a válaszadásra nem vagyok méltó… Ízlelgetve a kérdést jött az újabb kérdés: Fehér, ebből hogyan húzod ki magad?
Kelepcében éreztem magamat.
Azután eszembe jutott, hogy valamikor volt egy – saját hibámból – vakvágányra futott erdélyi kapcsolatom. Hogy ennek mi köze a feltett kérdéshez? Ennek a hölgynek egyszer, az ántiidőkben azt írtam: Szemedben van az erdélyiek büszkesége. Hát ez az…
Az erdélyi büszkeség.
„Mit nekem te zordon Kárpátoknak…” írta a költő. De tudom, a zord hegyek, kemény telek küzdelemre kényszerítik az embert. És ha mindez Erdélyben van, akkor ehhez valamit a történelem is hozzátet t/ hozzátesz. Mint ahogy hozzá is tett – ezt már sokszorosan taglalták a történészek. Hozzátesz – nem vagyok biztos abban, hogy az anyaországon belül ezt érzi-e mindeki. Mert nekünk, kissebbségben élő magyaroknak minden körülmények között vállalnunk kell magyarságunkat. Hány embert végeztek ki, űztek el otthonukból (nem csak a régmúlt? időkben), gyaláztak/ gyaláznak meg, vágtak/ vágnak sittre, vertek/ vernek meg csak azért, mert magyar? És ha erdélyi, akkor…
Volt egy bizonyos népszavazás, ami mély nyomokat hagyott bennünk, külhoni magyarokban. Mindannyiunkban, majdnem mindannyiunkban, de egyedül Erdélyban fordult elő, hogy egy nevén nem nevezem politikust éttermekben nemkívánatos személynek nyilvánítottak.
Valami egészen más:
A Budapesti Kertészeti Egyetemnek három kihelyezett tagozata van: (elsőként) Nyárádszeredán, Zentán és Ungváron. Minden évben diplomaosztáskor találkozunk az anyaintézetben. Hogyan jelennek meg az erdélyi végzős diákok? Bocskay egyenruhában! (Nekem nagyon tetszik!)
Erdélyi büszkeség. Lapozgatomeddigi fordításimat, nézegetem a költők listáját. Ezüst híd fordításkötetemben is szép számmal találhatók erdélyiek. És ezekben a versekben, még akkor is, ha szerelmes versek, valahol a sorok között ott motoszkál az erdélyi büszkeség.
Egy példa a sok közül – Áprily Lajos: Holló-ének.
Erre a fordításomra külön büszke vagyok. Állítólag egyik legsikeresebb tolmácsolásom – Banja Lukán született. Itt jegyzem meg, ebben nagy része van Martinovic Stevannak (bár tudnám, merre kószál, mi lett vele azóta?!) is. Egy álló héten keresztül gyötrődtünk, hajnalhasadtáig, míg sikerült összehoznunk. Álljon itt egymás mellett a vers magyarul és szerb fordításban.

Áprily Lajos

Holló-ének / Spev gavrana

Lomb aranylik
lenge ágon,
pók ezüstöz
holt mezőket.
Holló-hangok
hamvas égen –
holló-párom,
hallod őket?
Felleg-úton
itt vonulnak,
fellebegnek,
visszahullnak.
Pár a párral,
csak magukban,
szél előttük,
tél nyomukban.
Pár a párral,
soha hadban,
rikácsoló
nagy csapatban.
Éjszakázva
dúlt berekben,
rom-falukban
rengetegben,
s új birokra
kelve reggel
köddel, faggyal,
fergeteggel.

Pók ezüstöz
holt mezőket,
holló tart a
kormos éjnek.
Holló párom,
zeng fölötted,
zeng fölöttem,
sorsos ének:
Csak magamban,
csak magadban,
virradatban,
alkonyatban,
soha csacska
csóka-hadban,
rikácsoló
vad csapatban.
Messze szállnánk –
visszaszállunk:
visszavár a
sziklaszálunk.
Durva fészken
vadfa ringat,
ott neveljük
fainkat.
Sírdombjáról
kurta nyárnak
egyszer ők is
útra szállnak.
Észak útján,
soha délnek
– zeng fölöttük
sorsos ének –
soha hadban,
csak magukban,
szél előttük,
hó nyomukban,
éjszakázva
rom-berekben,
dúlt falukban,
rengetegben.

Jaj, magányos,
kósza fajta,
árvaságnak
átka rajta.
Napsugárban,
felleg-árban,
tél-szakában
jár magában –
úgy vesz el az
Éjszakában.

*

Skriva grane
zlatna krošnja,
pauk srebri
mrtva polja.
Mladom nebu
gavran peva –
ljubo moja
čuješ li ga?
Putem sene
tu prolaze,
lelujaju
pa se vrate.
Par sa parom
oni sami,
vetar uz njih
mraz ih prati.
Par sa parom
nikad skupa
ta krešteća
crna rulja.
Noćnici u
grmlju pustom,
mrlom kraju,
lišću suvom,
al ’ ujutro
opet borba,
maglom, zimom
ispočetka.

Mrtva polja
pauk srebri,
garnoj noći
gavran leti.
Ljubo moja
pesma sudbe
predskazuje
naše tuge:
Nigde drugde
tek u nama,
bilo danju
ili mraku
nikad skupa
ta brbljava,
podivljala
čavka-rulja.
Otišli bi –
vratili se:
stare stene
povrat htele.
Grubo gnezdo
u divljini,
rastu ptići
u visini.
S tužne humke
kratkog leta
mlada četa
dalje smera.
Ka severu
nikad na jug
– pesma sudbe
prati im put –
ne u skupu
samo sami,
vetar uz njih,
sneg ih prati,
noćnici u
grmlju pustom,
mrlom kraju,
lišću suvom.

Joj samotna,
tužna vrsta,
sudbina joj
kletva crna:
U svanuću,
kovitlacu
ili mrazu
samotni su –
i nestaju
u Sumraku.

 Fehér Illés fordítása

U.i.: Mert az erdélyi sosem tagadta meg származását, Áprily Lajost erdélyi költőnek tartom. A Holló-ének „tört” változatát is a Kriterion kiadó által kiadott Szeretni tehozzád szegődtem kötetben találtam.

 

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ