Hogy mennyre szükség van még e XXI. században is szimbólumokra, ikonokra, olykor bóvlikra, igazolja a Lugasban, a magát még mindig ki nem takaró alkotó- és előadó művész ismerősöm megesősítette. „Délutáni előadás után kocsival jöttünk vissza. Egy Egerhez közeli településen olyat láttam, amit sose fogok elfejteni: a falu határában a már felállított fakeresztre, létrán állva egy munkás éppen Jézus egyik tenyerébe vert egy százas vagy kétszázas szöget, egy másik a megfestett bádog testet tartotta. Nem álltam meg, csak lassítottam, s bántam, hogy most nincs nálam a fényképezőgép. Elhaladtam a bizarr látvány mellett, s nem tudtam, sírjak vagy nevessek. Végül is leraktam otthon a kocsit, ide jöttem, elmeséltem e képtelennek tűnő élményt, amit érdemes továbbgondolni.”
Megitta második felesét és elment.