Fehér Illés műfordításaiból

Mi legyen a könyvekkel?

Lakást vettek, igazi, tágas
kutyaól, arasznyi
kutyapáholy, a többi
városhoz hasonló szűk városban.

A lakásban keskenyek az átjárók,
a cellában kiszáradt testnek elegendőek,
egy közülük szorongva tanulmányozza
a falon lévő átlókat, ez a kis klausztrofóbium
az ujjak különböző irányokban lévő
jelek tapogatásával tágasabbá tehető,

nézd, kinyílik a tér, a régi házból
minden el fog férni, itt ezt
bálázásnak hívják,
nem valami szép szó, az emberek akiket szeretsz
szemmagasságú fiókokban a falon élnek,
a többi ládikókban kisebb nagyobb
tárgyak, elegendő élelmiszer, védett vízcsap,
tervezett étrend, billentyűzetek, képernyők,
kellékek polírozáshoz, nyugtatók,
egyéb eszközök, minden a maga

helyén a könyveken kívül,
egy sarokban rendezetlenül hevernek.
A lakás kultúrrovat nélküli napilapra
emlékeztet, valaki ajánlotta

melyeket legalább kétszer nem olvastak
árengedménnyel el kell adni, szükség van az új szelekcióra,

eldobni a környéken, a csavargók, menekültek
ha megtalálják a küszöb elé teszik.
Sajnálják, mint a filmben
mikor a kivert kutya gazdájára talál
aki napokon keresztül bántalmazta,
sajnálják, sok a kézjeggyel ellátott

az íróktól bocsánatot kérnek,

bár venne valaki valamit, könnyebben
vehetnének több asztallal nagyobb lakást,

ha még írnak könyveket
otthont adnak az újaknak,
sorakoztatják az üres helyek megteltéig –
Vettek egy lakást, valósat, tágasat
sokat olvastak sokat költöttek,
végül a maradék pénzből
tellett gyufára.

 

Šta ćemo s knjigama?

Kupili su stan, stvaran i prostran
kao pseća kućica, kompaktan
ko kučeća loža, u gradu koji liči
na ostale gradove u stanju skučavanja.

U stanu su uski otvori,
dovoljno za tijelo bez vode
u ćelijama, jedno od njih usukano
izučava strelice na zidu, ovaj mali
klaustrofobijum može da se proširi
tapkanjem prstiju po raznosmjernim znacima,

vidi, otvaraju se prostori, staće nam sve
iz stare kuće, ovdje
to zovu slotovima,
i nije baš lijepa riječ, u ravnini očiju
ljudi koje voliš stanuju u ladici u zidu,
u ostalim pretincima veliki i mali
predmeti, dosta hrane, zaštićen izvor vode,
programirani obroci, tastature, ekrani,
sredstva za poliranje, sedativi,
razne potrepštine, uklopilo se

sve osim nekoliko kutija knjiga,
čekaju pred rupom neraspoređene.
Stan ih podsjeća na dnevne novine
bez kulturne rubrike, neko je predložio

da se prodaju s popustom one koje nisu
pročitane dvaput, potrebne su nove selekcije,

odbacivanje u okoliš, uzeće ih lutalice, azilanti
i prepošteno vratiti do vrata stana.
Biće im žao, kao iz filma
gdje odbačeno kuče pronađe gazdu
koji ga je danima sakatio,
biće im žao, mnoge su s posvetom

mole pisce za izvinjenje,

kad bi bar neko nešto kupio, bilo bi lakše
kupili bi stan sa više slotova,

ako se budu pisale knjige
udomiće nove,
slagaće ih dok ne popune praznine –
Kupili su stan, stvaran i prostran
čitali su mnogo pa se istrošili,
novca je ostalo dovoljno

za jednu kutiju šibica.

 

Alakváltás

Az asztalok és asszonyok felett figyeltük egymást,
sikamlós flörtölés. Mint ma régimódi

és gyengéd voltam, Szapphót hajtűvel hívtam ki
értelmi párbajra. Mindkettő bizsu, a nyelvtudás

teljes kincstárai, Bishop és Muhr költészetének
összefüggéseit kedvelők társaságában

180˚-os szögben ültünk, ez megfelelt
tökéletes térdeidnek, számomra a szöveg helyes

értelmezését veszélyeztették, csak hangok
lágy zöld és fogyasztható szavak. Gügyögtünk

vállpántos rózsaszínű ruhádhoz, olykor
a benned lévő Hüvelyk Matyihoz és Wendyhez, míg Alizok
voltunk a tükörben csodákban válogattunk, mindenki
saját nyelvén alkotott jelképeket, elfeledett archetipusokat,

csendes előadásokat tartottál a mítoszok újraértelmezéséről,
megkérdezted kié Persephoné, én pedig
lányodnak
mint édesanyja kitalált testvére mutatkoztam be
akit szándékosan veszített el,

igaz harcrakész asszonyt találtam,
világítótornyáról napokon keresztül
küldözgette jelzéseit, rafináltan
változtatgatta neveit
de csak őt érintettem
míg minden ok nélkül kacagtunk
a szomszéd macskáit etettük

Shape-shifting

Gledamo se preko stolova i drugih žena,
skliska očijukanja. Bila sam staromodna

i blaga kao danas, s ukosnicom koja je prizvala Sapfo
na mentalni dvoboj. Obe bijou, kompaktne riznice

predjezičkog znanja, u krugu ljubiteljki
pjesničkih veza između Bišop i Mur

sjedimo u jazu od 180º i to godi
tvojim savršenim koljenima, ugrožava

moje razumijevanje teksta, samo zvukovi
toplo zelenilo i riječi jestivih oblika. Tepale smo

tvojoj roskastoj haljini na tregere, ponekad Palčici
i Vendi u tebi, dok smo bile Alise
birale smo čuda u ogledalu, svaka na svom jeziku
vajale simbole, zaboravljene arhetipe, predavala si

tihe časove o reviziji mita, pitala se
ko je čija Persefona, a ja ću da se predstavim
tvojoj kćerki
kao izmaštana sestra njene majke
koju je namjerno izgubila, pronašla sam

ženu jednako stvarnu i borbenu, i ona je
danima slala nespretne signale
sa svog svjetionika, i ona je
vrckavo mijenjala imena svojih oblika,
ali samo nju dodirujem
dok se smijemo bez posebnog povoda
i hranimo komšijske mačke.

 

Az öreg és a laptop

Az idegenek reggel az öreg sarokban
lévő asztalára tették a csomagot,
szerény ajándék, mondta a fordító
és mind a hárman bólogattak,
lassan, lassan, pálinka, csevap
Banya Luka, szép mellek, yeees

És nevetett az öreg, hát ez az az én öt
percem amire egész életemben vártam
hogy néhány együgyű, balgatag szóval
el lehessen intézni, pedig mennyi tudás
és tisztség terhét viseli, hát ez a hála
a gyűléseken, kórházakban, börtönökben
eltöltött átvirrasztott éjszakákért,
hát nem mondták meg
nekik ki vagyok, mi vagyok,
hát életem egyetlen mozzanatát
sem ismerik?

Kávét sem kértek, annyi a kötelezettség
a túloldalon a kocsmában, a röpgyűlésen,
az öreg magának forralta fel a vizet,
eljátszotta titkárnőjét
akit a válság idején konoksága miatt
bocsátott el.

Megissza a három kávét, három beszédet tart
és mindezt elég hosszan ahhoz
hogy hozzászokjon
a kartondobozból kitartóan virító legújabb
gyötrelemhez, az úgynevezett
laptophoz mely az irodában
a rozsdás írógép mellett pöffeszkedett,
majd jön a fényképész, bejelentkezett,
az öreggel a háttérben az új masináról
készít a napilapnak mellékletet,
talán jó lenne a dobozból kivenni,
tegye meg a fényképész,
de még nem jött
közeledett a dél, az öreg a dobozon
a betűket szemléli, neki semmit sem jelentenek
a holnapra gondol, holnap nyugodt nap lesz,
ő mégis az egyetlen és legfontosabb
személy ebben az intézetben.

Starac i laptop

Jutros su stranci spustili paket
na starčev sporedni, neradni sto,
skromna donacija, reče mu prevodilac
i sva trojica zaklimaše glavama,
polako, polako, rakija, ćevapi
banjaluka lijepe sise, jeees

I smijao se starac, pa zar je to
onih mojih pet minuta koje iščekujem
čitav život da mi stane u par riječi
stida i golotinje, a tolike škole
i funkcije na plećima, pa zar je to
hvala mojim neprospavanim noćima
u skupštinama, bolnicama, zatvorima,
pa zar im nisu
rekli ko sam, šta sam, zar nisu
ni djelić moje biografije
naučili napamet?

Nisu ni kafu popili, toliko obaveza
u kafani preko puta, na divljem sastanku,
a starac je sam pristavio vodu,
izigravao ličnu sekretaricu
koju je otpustio u vrijeme krize
zbog neposlušnosti.

Popiće on sve tri kafe, održati tri monologa
i radiće to dovoljno dugo
da se prilagodi
novonastaloj muci što uporno viri
iz kartonske kutije, takozvani laptop
u kancelariji gdje se razbaškario
sam sa zarđalom pisaćom mašinom,
a onda će doći fotograf, najavio se,
da uradi prilog za dnevne novine
o novoj mašini sa starcem u pozadini,
možda bi bilo dobro da se izvadi iz kutije,
neka to fotograf uradi,
a još ga nema
podne se primaklo, starac zuri
u slova na kutiji, ne znače mu ništa
misli na sutra, sutra je miran dan,
a on je ipak jedini i glavni
čovjek na ovom institutu.

Fordította: Fehér Illés

Tatjana Bijelić (sz. Sisak. 1974 )

Forrás: Ezüst híd – Srebrni most

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ