Emlékezés a Polygonon

Bakó keleti végénél, a hadtestparancsnokság épületétől nem messze, kis tér van, mely a görög Polygon nevet viseli. Nevezetes hely. Néhai Jancsó Benedek kisebbségi jogtudós feljegyzéseiben olvastam és később Barabás Endrétől, a keleten élő szétszórt magyarságot gondozó egyetlen testület vezetőjétől hallottam, hogy ezen a téren végezték ki 1917. december 17-én Szilágyi Irmát.
A tér közepén egyetlen ívlámpa égett. Elfogódottan néztem. Vajon hová áshatták le a három cölöpöt, amihez kifeszített karjait hozzákötözték, mikor eldördültek a kivégzőosztag fegyverei?
Szilágyi Irma olyanféle hősnője közelmúltunk történelmének, mint Miss Campbell, a világháborúban ártatlanul kivégzett belga tanárnő, azzal a különbséggel, hogy Szilágyi Irmáról noha magyar volt, sokkal kevesebbet tudunk. Állami tanítónő volt Medgyesen vagy Székelykeresztúron. (Ez sohasem derült ki pontosan. Huszonegy éves volt, szőke, oldaltgombolós cipőt, derékba szabott csukaszurke posztóból készült kabátot, hetyke filckalapot viselt.
Az erdélyi hadosztály egyik hírszerző tisztjének rábeszélésére moldovai csángó ruhába öltözve átlépte a határt 1917 november 5-én. A szurduki szoros mögött román parasztoktól érdeklődött a román katonai állások után. Elfogták. Bákóba szállították. Ebben az épületben tartották fogva, ami előtt 1938-ban egy forró júliusi éjjelen álldogáltunk, 21 évvel Szilágyi Irma históriája után.
A törvényszéki tárgyaláson semmit sem vallott. Az ötös katonai rögtönítélő bizottság három szavazattal kettő ellenében halálra ítélte. Kivégzésének reggelén a Polygon-térre vonult ki Bákó egész közönsége. Lefüggönyözött kocsiban érkezett. Fürgén szállt ki, a kivégzőcölöpökhöz sietett, kalapját hetykén a földhöz vágta. Nem engedte bekötöztetni a szemét. Fülbevalóit és gyűrűjét az egyik mesternek adta. Nem árult el semmit. Bátran halt meg. Ennyit jegyzett föl róla a magyar hírszerzés.
1918-ban aztán Jancsó Benedek Bukarestben utána nyomozott a világháborúban kivégzett magyar tanítónő históriájának. Kiderült, hogy a bákói börtönben együtt sínylődött néhány kezes gyanánt összeszedett moldovai csángó katolikus pappal, nevezetesen a német eredetű Neumann Mátyással, Riest Károllyal, Müller Károly kántorral és egy Weisz nevű pesti fakereskedővel. Neumann minorita páterről, aki 1929-ben még élt, Domokos Pál Péter a moldovai magyarokról írt könyvében feljegyezte, hogy német származása ellenére megtanult magyarul, Forrófalván magyarul gyóntatott, s ezért papi állásától megfosztották. A páter ekkor saját kezűleg kicsi fakápolnát emelt Forrófalva végén, ott remetéskedett. 1917-ben ez a páter ült együtt a börtönben Szilágyi Irmával. Jancsó Benedek jegyzőkönyvbe vette a pap vallomását, mely szerint Szilágyi Irma egyszer a börtönben öngyilkosságot kísérelt meg, de egy Sztankáné nevű fogoly idejekorán észrevette, és a magát felakasztó leány kötelét levágta. Az öngyilkossági kísérlet után hosszasan betegeskedett, majd meggyónt a csángó páternek, küldetéséről, céljairól, a kémkedésről nem árult el semmit, csupán azt mondta: „Nevem aranybetűkkel lesz fölírva nemzetem törtenetében!” Neumann Mátyás minorita szerzetes négy tanúval aláírt jegyzőkönyvi vallomása szerint a bakói Polygonon 1917. december 17-én reggel 5 órakor kivégzett, kémkedéssel vádolt, és bizonyítékok hiányában is elítélt, magát magyar állami tanítónőnek mondó, 21 éves leány a hivatalos orvosi vizsgálat szerint virgo intacta volt.
Jancsó Benedeket annak idején alaposan foglalkoztatta e leány története, mint írta: „Igazságot szeretnék ez ügyben, hogy a magyar tanítónői kar nagyobb dicsőségére emléket állítsunk annak a Szilágyi Irmának, aki hazájáért hősi halált halt”.
Álltunk az egykori bákói vesztőhelyen és a három úrnak, egy erdélyi ügyvédnek, egy regáti magyar mérnöknek és Ioachim román tanárnak meséltem Szilágyi Irma históriáját. Az ügyvéd véleménynyilvánítás nélkül hallgatta, Ioachim legyintett: közönséges kémnő história, némi hazafias mázzal bevonva. A mérnök kis gondolkodás után megszólalt:
– Van egy román novellaíró, Georg Cairnak hívják. Ahogy így hallgatom, eszembe jut, hogy ezt ez az író megírta, mint megtörtént históriát. A novella címe is Irma, a színhely a bákói orosz-román főhadiszállás 1917-ben, a Polygon-téren. Csángó papokról nem ír, de a nőt kiváló személynek festi, hősnek, bátornak, nagyvonalúnak, izzó magyarnak, bár nem virgo intacta-nak. Háborúellenes író ez a Cair, novellájában azt emeli ki, hogy a kivégzőosztagból csak négy katona lövése talált, a nők megölése, a gyilkolás ellen izgat. Ma már nem divatos író, de mint adatot, érdemes lenne a novelláját olvasnia.
(Nemrégiben megszereztem ezt a novellát, ugyancsak Barabás Endrétől, és valóban Szilágyi Irmáról szól, némi írói képzelődéssel megszépítve, és ugyanakkor eltorzítva a jegyzőkönyvek hősnőjének alakját.)
Szerettem volna rávenni az urakat, hogy a temetőben felkeressük sírját, de lebeszéltek. Kivégzett kémeket jeltelen sírba temetnek, hol keresném 21 év után. Meg aztán másnap indulunk a csángó falvakba. Úgy terveztük, hogy ha lehet, megroggyant, kerekcserére váró autónkat itt hagyjuk Bákóban, s valamelyik csángó vásáros szekerén megyünk ki a faluba másnap. Hajnalodott, mikor otthagytuk a Polygont, magyar polgártársunk vesztőhelyét…

[Forrás: Ignácz Rózsa: Keleti magyarok nyomában. Reglényes útirajz. Pro-Print Könyvkiadó, 2009.]