Gergely Tamás: A diktátor húga

Szarnak rájuk, a „boldogok”-ra, magyarán.

Úgy tűnt, már mindent láttunk Észak-Koreát illetően, s hát mégse: azt hallom, a vér is megfagyott bennem, hogy magas rangot kapott a vezetésben a kondukátor húga. Most mindegy, hogy hol: az állami, vagy a pártapparátusban (osztályvezető-helyettes a Koreai Munkapárt központi bizottságában, derül ki, amikor utánanéztem), hiszen mindez felkészítés, hogy majd előre, előbbre léphessen. (Nicuból is, ugye, Szeben megyei pártelsőtitkárt csinált a Ceausescu apuka, hogy amikor az idő eljön, pártvezér váljon.)

Hova előre? Nem olvastam még kommentárt róla, én így képzelem el: ezelőtt pár héttel Kim Dzsong Un el volt tűnve. Hova, miért – elfogadható magyarázatot mai napig nem kaptunk, de vagy az egészségével van-volt baj, vagy félre akarták állítani, szóval a diktátor rájött, hogy eltűnhet egy szép nap. Halandó. Vagy nem éppen teljhatalmú. És hát a család.

Vagyis fel kell készülni – a gyerek még igen kicsi, csak húsz év múlva „rúghat labdába”, a testvért nem szeretjük, mert konkurrencia, ráadásul ügyetlen fráter, a japán hatóságok is nem elkapták?, s akkor jól fog egy huszonhét vagy huszonnyolc éves testvér. Aki nő, „tehát” gyengébb, de szükség esetén megfelel támasznak: vagyis áttelel, átviszi a hatalmat, míg a fiú felnő.

Jaj, igen, Kim Jo Dzsongnak hívják, de a név nem fontos.

Az más kérdés, hogy a dinasztia folytatásából valószínűleg semmi sem lesz. Vagy összeomlik az az ország, vagy összerogy, Kiméket fel fogják húzni egy szilvafára. Ha lesz még fa akkor. Úgy étem, nem tüzelik el.

Az egyesülés

Kiszámolták, hogy a két Korea egyesítése ötszáz milliárd dollárba kerülne. Kinek, hát elsősorban Dél-Koreának. Részletezve: a dél-koreai állami pénzintézetek, kereskedelmi bankok fizetnének, nemzetközi szervezetek, köztük a Világbank, továbbá extra adókat vetnének ki. Adók. egy nemrégi felmérés szerint a dél-koreaiak hetven százaléka támogatja a két Korea egyesítését, de csak ötven százaléka hajlandó anyagi áldozatot hozni érte.

Ugyanaz történik, történne, mint a két Németország egyesítése esetén történt: már eddig kétezer milliárd euróba került a volt DDR szintre hozatala, s nem ment könnyen, illetve zúgolódtak a népek. A „nyugat-németek”. Arra gondolok, mi lenne, ha a Székelyföldet kellene felemelni magyarországi szintre. Vagy Moldovát a romániaira – még az is szint?

Hogy a név mégis fontos

A hír csak megvillant a szemem előtt, talán mégis jól értettem: nem szabad ugyanazt a nevet adni más észak-koreai gyereknek, mint amit a Kim Dzsong Un fia visel. Micsoda paranoja, gondolom. Megfertőzik vele? Vagy nem válik belőle félisten? Vagy.?

Közben újra a kezembe kerül a hír – milyen nagyot tévedtem: Kim Dzsong Un nevére van „kopirájtjuk”. Még azok is nevet kellett cseréljenek, akiket korábban úgy hívtak. S mindezt azért, hogy a diktátor vezető szerepe ne csorbuljon.

S hogy az új vezető

Svájcban járt iskolában „ez” is, Kim Jo Dzsong, titkolták a kilétét „ennek” is. Tegnap Bhutánról láttam egy filmet, arról volt szó, hogy GDP helyett boldogságot mérnek. Általánosan elfogadott, hogy az boldog, akinek munkája van, és betevő falatja. Közben a lakosság nem tudja, hogy azok a bhutáni miniszterek, akik a világot járják, hogy az új filozófiát terjesszék, mennyi pénzt kapnak, vagy milyen juttatásokat. Például hogy azok is külföldre küldik tanulni a gyerekeiket, akik aztán visszatérve egymással házasodnak, s az átlag állampolgárokat elfeledik. Szarnak rájuk, a „boldogok”-ra magyarán.

Csodálkozom, hogy Kimék is nem mérik a boldogságot, de talán az elvonná a figyelmet a forradalmi tézisekről. A Kim családról.

Együtt a nagybátyját

A Kim dinasztiáról. Az újabb hírek szerint mégis igaz, hogy a nagybáty, Dzsang Szong Tek eltűnt. Mindegy, hogy hogyan tették el láb alól, kutyák szaggatták szét a testét vagy lelőtték, hogy mivel lőtték le, puskával vagy ágyuval. Hanem most az a hír terjed, hogy nem Dzsong Un egymaga döntött, hanem együtt a húgával, Jo Dzsonggal. Úgy tűnik, ő a bizalmas, ha igaz, amit Bertil Lintner ír a Svenska Dagbladetben, ő vette át a nagybáty özvegye szerepét, ő az, aki meghatározza, ki léphet be a diktátorhoz.

Már megbocsásson az olvasó, aki a naplóm olvassa, de nekem erről is a Ceausescu házaspár jut eszembe: mikor a nyolcvanas évek közepén Nicolae lebetegedett, akkor a felesége, Elena őrködött a román kommunizmus felett: volt 1-es számú Iroda és volt 2-es, és érvényes csak az az intézkedés volt, amit az egyes aláírt és a kettes láttamozott.

Nagynénjük eltűnt. Szívroham?

Az tehát biztos, hogy Jo Dzsong posztol az Ajtó előtt, a Nagynénit rég nem látták. Mivel a kommunista párt titkolózik, csak sejteni lehet, hogy meghalt. Őt is a kutyák.? Állítólag a férjéről beszélt telefonon az unokaöccsével, és szívroham érte, a harmadik, és egyben végzetes.

Ja igen, és a diktátor ittas volt, legalábbis a döntés pillanatában.

Valamiféle hidegség árad ezekből a mondatokból: hát ez a kommunista szeretet? Egymást lepuffintják? Mivel jobb ez, mint III. Richárd világa? (Állítólag megtalálták a minap a csontvázát. Bizonyítani tudják DNS-vizsgálat alapján, hogy az övé. Továbbá azt is, hogy valamelyik felmenője hűtlen volt. Vagyis nem is járt volna neki a trón.) Azok ott, akkor a kereszténység nevében öltek-öldököltek. Szeresd a felebarátodat..

Kang Mjung Do – az Aftonbladetből olvasom -, akinek sikerült kimenekülnie az országból, meséli, hogy a Nagynéni férje meggyilkolásáról vitatkozott a diktátor unokaöccsel, amikor agyvérzés érte. Hát így.

Megint mások szerint öngyilkos lett.

Apja él, vele zsarolják

Terjed egy videoklipp, amelyben Shin Dong Hjuk apja beszél, szól a fiához. Azt mondatják vele, hogy a tábor nem olyan rosz, mint a Nyugatra szabadult fiú állítja. Vagyis a fiú hazudik, a rezsim diszkreditálni akarja. Megfélemlíteni ugyanakkor – szavak nélkül az is benne van az üzenetben, hogy apjának bántódása esik, ha ő nem tér vissza, legalábbis nem hallgat el.

Menekülése óta Shin most hall először apjáról, akir
ől azt hitte, nem is él már. De befogni a száját nem fogja – neki el kell mondani az igazságot, hirdetnie kell, patetikusnak hangzik, de életre-halálra kiélezett a helyzet, hogy az ember szabadnak született.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ