Chaplin filmjére emlékszik vissza, egy jelentre, amikor polcokat használnak, hogy a diktátor magasabbnak látsszék. Mindenik diktátor alacsony, és attól szenved. Bonaparte. Pompidounak le kellett takarni a kalapját, a Ceausescu fejére meg felfesteni egyet, hogy annyira-amennyire egyforma magasak legyenek.

A megalázás fortélyai. Hunyadi a kantárszárral babrált, amit a török vezér félreértett és leszállt a lóról. A két sereg megrökönyödve figyelte, hogy az egyik lovon, a másik, nyilván a vazallusa, legalábbis a látvány szerint, gyalog közeledik, úgy üdvözlik egymást.
Egy fotót mutat, azon Horthy meg Hitler. Hitler a peronon, Horthy a vonat ablakában. Úgy gondolja, különös, hogy azt a fotót annak idején közölték. Hogy Hitler hagyta. Hiszen Horthy „fent” volt, hogy engedte, hogy valaki az ő feje fölött legyen.

Embert mentett, amikor az az életébe kerül volna. Mások nem úszták meg, mintegy ötvenezret lelőttek.
Embert mentettek, nem is csak ő, hanem a család. A kukoricásba hordták nekik az ételt, a vizet.
Amikor az új hatalom jött, talán még kitüntetés is járt volna érte. Mégsem mesélték el, a szomszédoktól féltek.
Ismerték a gyűlöletüket.
Claudius szobra óriási, csak a bicepsze ember nagyságú.

Amikor Putyin a Kremlben a halandókhoz, minisztereihez (?) érkezik, kijön a sziklamagas ajtók nyilásakor – azelőtt mögöttük várt, hogy hatásosabb legyen. Mintha a jelenlététől azok megnyílnának.
Nem attól tartott, hogy a szomszédok retró megijednek, amiért őket is veszélybe hozta, mert nem hozta, a szomszédokat a németek nem büntették, hanem mert gyűlölték azokat az embereket. Ha tudnak róla, feljelentik.
A gyűlölet mély, kiontatja a belét a gyengének.