Súlyos gyomorbajra gyanakodva szállították a sürgősségre az 58 éves Ulrik bácsit, akit mi, gyerekek, csak Épkézláb apónak hívtunk, mert állandóan azzal dicsekedett, hogy ő makkegészséges ember. Csakhogy a jég is megtörik egyszer.
Vizsgálat után, az orvos jobbnak látta, ha másnapra halasztja a műtét végrehajtását. (Ám, ha az akkor éjjeli fájdalmak maga az orvost kínozták volna, biztosan nem hanyagolja el Épkézláb apó megbicskázását. Na, de hagyjuk ezt a szempiszkálást, hiszen mindenkinek vannak hibái, különben, ahogy mások is mondják, a kórházba két dologért lehet menni: megszületni, vagy meghalni.)
Másnap délelőtt megműtötték az öreget, aztán bedugták a kórterem egyik lefertőtlenített ágyába. Pihenjen (békében). Épkézláb apó rossz tulajdonsága volt, hogy nagyon bátortalanul alkalmazkodott a változásokhoz, és az altató hatásának elmúltával érzett rá, hogy ezek az embermészáros orvosok kivágták a fél gyomrát. Hirtelen elsápadt az arca, és aléltan csuklott vissza a párnájára. A délutáni viziten az orvos halottnak hitte, mivel semmilyen életjelt nem adott magáról, és levitette a hullaházba.
Meztelen testét egy fehér lepedő takarta, amikor magához tért. (Régi ruháit talán már árulták az egyik sarki turkálóban.) Fogai vacogtak, teste lúdbőrzött, talpa elkékült a hidegtől. Mindezek mellett volt még hét szobatársa, akik szintén fehér lepedővel takaróztak. Az öreg hiába ébresztgette őket, azok mozdulatlanul feküdtek, nem törődtek az ő hidegrázásaival. (Pedig igazán kedves lett volna tőlük, ha megkérdezik Épkézláb apótól, akar-e egy fagylaltot?)
Épkézláb apó leszedte szobatársairól a lepedőket, magára burkolta azokat, majd bekucorgott a bejárati ajtó közé. Hogy mégsem verejtékezett annyi hulla között, azt nem a bátorsága okozta, hanem a borzasztó hideg, amely a félelmetes hullatermet tette elviselhetetlenné egy – meztelen – élő számára. Gondolt egyet, és elkezdte vadul ütlegelni az ajtót, hogy nyissák ki, mert a végén még jégbálvánnyá fagy. Az őr ki is nyitotta az ajtót, hitetetlenül bámulta a vele szemben álló kísértet alakját, akinek csak a szemei látszottak ki a fehér lepedőből, majd ájultan rogyott össze. (Feléledése után, beadta felmondását az igazgatónak.) Amennyire Épkézláb apó lefagyott, öreg csontjai engedték; vergődött végig a folyósón, keveset sem törődve az öt bámuló betegekkel, ült le a legközelebbi fűtőtestre, nem figyelve arra, hogy nincs fűtés.
De kellemesebb volt, mint az előbbi hűtőszekrény.

A szerzőnek nemrég megjelent prózakötetéből (Elrejtett névjegyek. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2014)