Csütörtök van, nulla fok Hässelbyben, plusz kettő az Odenplanon, tél ott, ősz itt.
Mindegy, napsütés úgysem lesz. Két magyar beszélget New Yorkban, Nevi Jorkban, ahogy az Elekes Feri karcolatában áll. Biztos nem jól zongoráztam le a hangalakot, ő ezt majd szóvá teszi, kész is a kapcsolat.

Szóval az időre panaszkodik az egyik, túl sokat esik. Rendre inti a másik: nem az idő kedvéért jöttek ide. Néha ezt tenném magam is. Amikor beszélgetőpartnerem szájában Svédország egy hülye társadalom, mondanám: varsågud, menj vissza. Ha Orbán vagy Putyin jobb, települj vissza. Erdogan.

No de hol a KILÓGÓ MELL? Nyugi, jön az is.

Szomorú könyvet olvastam a tegnap, arról, hogy lőtték tönkre az amerikaiak Vietnámot. Mindent elpusztítottak, ami mozgott. Kérdezte a főnökétől: úgy érti, nőket és gyerekeket is? Még az őrülten futkározó tyúkokat is. A disznókat, a menekülő bivalyokat.
Egy csecsemő kihullt a lelőtt anya karjából, egy egész sorozatot eresztettek bele.
Ezeket írom meg az Ő regényében, mint tapasztalom, kevesen olvassák.
A NŐ MELLE viszont felkelti a figyelmet, gondoltam, kibabrálok azokkal, akik ösztönből olvasnak. Úgyhogy a kibomló mellekről egy másik karcolatban lesz szó…

1. B.Tomos Hajnal:
   2014. december 18. 16:08

   Látod,nálam bejött a trükk.Úgy,hogy a férfiaknál tutira mehetsz.

2. Elekes Feri:
   2014. december 18. 16:22

   „a kibomló mellekről egy másik karcolatban less szó…”

   Hát akkor lessük!

   (Szerk. megj. javítottuk, köszönjük. Nincs több leselkedés!)

3. Gergely Tamás:
   2014. december 18. 16:37

   Nem biztos, hogy õk ugyanilyen õszintén bevallják…

4. Keszthelyi György:
   2014. december 19. 11:33

   Tack. Jöhet a mellehúsa.