Önéletrajzi dokumentumregény

2004. január 14-én végre örökre búcsút inthettem a munkaügyi hivatalnak: nyugdíjas lettem, 62 éves öregember, úgy bizony. Ezután a magántanítványaimat is sorra feladtam. Nem szorultam rájuk, és a tolmácsmunkára sem, hál’ istennek. Még elvállaltam egy olasz tolmácsolást a rendőrségen, egy németet Bécsben, azzal teljesen átadtam magamat, na nem a semmittevésnek, csak az irodalomnak, jóllehet… Folytassam? Inkább nem, hiszen úgyis sejtik mire gondolok.Novum Verlag (Új Kiadás). Hallottak róla? (Ma Novum Publishing néven ismerik.) Kiadóvezetők Wolfgang és felesége Sabine Bader. Magyarországi székhelye Sopron 2001-től. Új kiadó után kutatva ide tévedtem valamikor 2005 tájékon. Itt nem kérdezték, ki vagyok, hány díjat nyertem, milyen írói múlt van mögöttem, ezzel szemben már a kezdet kezdetén nyomatékosan közölték, hogy bárkitől bármilyen minőségi munkát kiadnak, amennyiben a szerző fe­dezi a nyomdai, reklám- és egyéb költséget. Pont ettől tartottam. A minőség nem zavart. Biztos voltam benne, hogy az én német nyelvtanom valóban minőségi alkotás, és nem jár rosszul vele, aki kiadja, illetve megveszi.
– Aha, tehát magánkiadás – köhögött Juditka. – Akkor nyilván szerzői jutalék is jár érte.
– 10 %.
– Micsoda rablás! Igazság szerint nekik járna ennyi, nem nekünk, a macska rúgja meg! Hány könyv után?
– Arról még nem beszéltünk.
– Hát beszéljetek! Lássuk, mit mond a matematika! – húzott elő egy papírt, és elkezdett szá­molni. – Igen. Kérdezd meg, mennyi könyvet kell nyomtatni ahhoz, hogy mi is nyerjünk a kiadáson valamit.
– Ez azt jelenti, hogy… – gyúltam ki, mint a villanykörte, amikor bekapcsolják az áramot.
– Egyelőre semmit sem jelent – hűtött le egy kézmozdulattal. – Írjál nekik, aztán meglátjuk.
– Pillanat! – kapcsoltam be a gépemet. – Már csetelek is. A kiadó 3000 példány alatt senkivel sem szerződik. Ennek ára hozzávetőlegesen 6-700000 forint kereken – közöltem Judittal a lesújtó információt. – Ebben benne van a reklámköltség és a terjesztési taksa is.
– De nagyvonalúak. Írd meg, hogy nekünk ez túl drága. Ennyiért nem kötünk üzletet.
– Egyetértünk, megírom, de csak miután lektorálják a munkámat. Igaz, hogy ezt már a Pano­ráma is megtette, de ami biztos, az biztos. Szeretném, ha mások is megerősítik, hány óra.
A megerősítés több volt, mint biztató. A N. V. programvezetője, Dorogi-Szabó Ágnes, helye­sebben a lektora szerint olyan remek nyelvtant szerkesztettem, amilyet még senkitől sem olvastak az utolsó húsz évben.
– És te el is hiszed nekik? – bazsalygott Ditta gúnyosan.
– Miután kedves, megbízható nő, mert az, amit számtalanszor be is bizonyított, miért ne.Azért még sok víz szaladt le a Dunán, amíg beadtam a derekam. Hiába, nagy pénz az az 576.450 forint, amiben végül is megegyeztünk. Minden valószínűség szerint erre mégsem került volna sor, ha nem dicsérik agyba-főbe a könyvemet, és nem kecsegtetnek mindenféle rek­lámlehetőséggel. Mellesleg mi magunk is bíztunk abban, hogy menő árut dobunk piacra, más szóval ha nem is nyerünk, de túl sokat se veszítünk az üzleten.
A lektorálás, korrektúra, amelybe én is befolytam, rengeteg időt, türelmet követelt, de egy­szer ez a szakasz is lezárult, és a könyv 2008 telén végre megjelent az interneten és kirakatokban:

(Folytatjuk)