Szegényesen nevelték Hecserlit a szülei, igyekeztek kedvében járni a nélkülözés ellenére is, s talán ez az elkényeztetés hagyta rajta bélyegét, ami kisgyerek korától átokként kísérte. Az évek múlásával a nemtörődömség, a hanyagság és a meggondolatlanság áldozata lett, amitől felnőtt korától eltekintve óvodásként fogta fel az élet értelmét. Hétszer járta az első osztályt, járta volna nyolcadszor is, csak aztán a rendszerváltás elvette kedvét az iskolába járástól. A túlságosan emlékezetes hét tanév alatt megtanult röviden és hibásan írni, számtanból minden évben jégre lépett, hanem a pénzt olyan színesen számolta, hogy egy festő eltörpülne mellette. Nem ismerte a számjegyeket, így a „pirospénz” vagy „kékpénz” elnevezésekkel becézte a tíz- és ötezrest. Nagyobb bankjegyeket nem adtak kezébe tudatlansága miatt, bár az adakozást elkerülték, mert nagyon nem turkáltak a pénzben.
Miután kimaradt az iskolából, elkezdte járni a maga útját, béresként őrzött egy borjúcsordát a havasokban. Évekig változatlanul, ünnepek nélkül tengette egyszerű pásztoréletét, amíg egy júniusi napon besorozták katonának.
Szülei bánatos szívvel, aggódva álltak a peronon, fáradhatatlanul integettek a távolodó vonat után, amely hosszasan sípolva búcsúzott az állomástól. Hecserli szülei könnyes szemeiket törölgették, mikor egy alacsony, bajuszos ember lépett hozzájuk.
– Hová kell bevonulnia a fiúnak? – kérdezte érdeklődően.
– Oda, ahol a vonat megtér – válaszolta az anyja, aki elfelejtette a város nevét, csak azt tudta, hogy végállomás.
Két hónapja volt, hogy Hecserli katonának ment, és a figyelmes szomszédasszony iránta érdeklődött az anyjától. Nem mintha érdekelné, csupán a csend, a hallgatás megbontásáért, mert a pletykát nálunkfelé sem fából faragják.
– Kűdött-e levelet a fia? – kérdezte a pletykaszomjas szomszédasszony.
– Kűdött… sok pálinkát és pirospénzt kér! – válaszolt H. anyja.
– Tudja szomszédasszony, író lesz a fijamból – folytatta beszámolóját H. anyja. – Két hónap alatt tizenkét levelet írt nekünk.
– Na, ne mondja?! – lepődött meg a szomszédasszony. – Ilyen gyakran kér pénzt… Mit írt a tizenkettedik levélben?
– Csak annyit írt, hogy … „postára tettem a tizenharmadikot es”.

A szerzőnek nemrég megjelent prózakötetéből (Elrejtett névjegyek. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2014)

1. Kerekes Tamás:
   2014. december 21. 10:57

   remek