Anna is az, persze, Juhász Gyula Annája. A magyar költő tette közismertté a verscímmé nemesített szótársítást. Most azonban Shakespeare tragikus sorsú, halhatatlan hősnőjéről szeretnék beszélni. A közelmúltban eljutottam a „szerelmesek városába”, Veronába, s mint bizonyára mindenki, aki ott megfordul, magam is felkerestem Júlia erkélyes házát. Naponta ezrek zarándokolnak oda. Hiába jelzik az útikönyvek, prospektusok, hogy azt az épületet minden bizonnyal csupán kinevezték Capuleték otthonává, a turisták hinni szeretnék, hogy a nagy Will megénekelte csodálatos szerelem és az abból fakadó tragédia nem írói fikció, hanem valóság, mindazzal, ami a drámában hozzá kapcsolódik. A városatyák jó érzékkel ki is használták ezt, olyan körülményeket teremtettek, hogy minden hihető, sokan úgy fürkészik a balkont, mintha a Rómeójára váró törékeny Giulietta bármelyik pillanatban megjelenhetne az emeletnyi magasban. A középkori házat 1907-ben vásárolta meg a város, a híres erkélyt 1935-ben illesztették az épülethez.
A nagy találkozás reményében egész évben rengeteg náció képviseletében árasztják el az érdeklődők a boltíves kapualjat és zsúfolódnak az udvarra, nyáron még jóval tömöttebb a tömeg. Vakuk villannak, kamerák működnek, lökdösődve fotóznak, filmeznek, hogy magukkal vihessék a világ minden tájáról évtizedek óta folyamatosan Júliának címzett sok tízezernyi levél látványát, így elmentve valamit az ott uralkodó különleges hangulatból. Tényleg bizarr kép az, ahogyan az egymásra ragasztott számtalan levél elborítja az ódon falakat. És még inkább az, hogy nyilvános telefonok is sorjáznak a bejáratnál. A levelekre a Club di Giulietta önkéntesei már hosszú ideje válaszolnak is, huszonkét nyelven folyik a levelezés, aki pedig egy eurót áldoz, és beleszól a telefonba, beszélgethet is Júliával. A „hősnő” egyelőre négy nyelven beszél. Rengeteg aláírás, falfirka is színesíti a bevezető folyosót, összefonódott lakaterdő is vonzza a tekintetet. Hogy ez mit jelképez valójában, azt nem tudtam kideríteni. De a legnagyobb sor Júlia kecses bronzszobránál kígyózik. Ahhoz legenda fűződik. Aki megsimogatja a szobormás jobb mellét, szerencsés lehet a szerelemben. Van valaki, akiben ne égne ez a vágy? Tény, hogy a bronzszobor jobb mellét fényesre, világosabbra finomították a tenyerek. És mindenki meg akarja örökíteni a megismételhetetlen pillanatot.
A szebbik nem itt is előjogokat élvez, ne értsék félre, nem a mellsimogatásban. Hanem abban, hogy Júlia sokkal ösztönzőbben indítja el a romantikusok fantáziáját. Alig pár utcával arrébb található a Montecchi (Montague) család otthona, vagyis Rómeó háza, annak azonban közelről sincs akkora kultusza, mint a Capuletékének. A Casa di Romeo nagyon rég megérett a felújításra, lényegesen kevesebben látogatják, sokan észre sem veszik a falon az emléktáblát. Júlia sírhelyét viszont a jóval félreesőbb temetőben nem hagyják ki a szervezett turistacsoportok programjából. Hiába, a világ így megyen.
Különben Verona tényleg Itália egyik legszebb, leghangulatosabb települése. Van ott látnivaló bőven. Nem véletlenül érdemelte ki a „kis Róma” illetve az „észak Firenzéje” elnevezést. Római kori, középkori, reneszánsz, barokk emlékekben is dúskál. A 22.000 nézőt befogadó hatalmas Aréna a világ harmadik legnagyobb római amfiteátruma. A nyári hónapokban óriási vonzerejű nemzetközi operafesztiválok színhelye. A Turandot, az Aida, a Pillangókisasszony, a Carmen és a Trubadúr uralja a programot. Bent lenyűgöző a díszlet, a látvány, az ének, a muzsika, a jegypénztárnál döbbenetesek a belépőárak. A közönség mégsem hiányzik. De esténként azért többen vannak azon a tágas, barátságos Bra téren, amelynek felső felén impozánsan terül el a monumentális Aréna, akik megelégednek a kiáramló hangélménnyel is. A kultúra egyébként lépten-nyomon meghatározó. A pompás Piazza delle Erbe és a velencei hatást is megkapóan felmutató Piazza dei Signori palotái is gazdagon kínálnak ilyesmit. Az utóbbi tér közepén a költő Dante bronzalakja magasodik elénk, száműzetése idején Veronában is otthonra talált. A gótikus lépcsősoros, megújuló belső udvarok pedig többfunkciós művészeti központokká alakulnak. Ottjártunkkor az egyik ilyen magas épületek övezte, bájos udvaron hatalmas nyitott színpad és megannyi széksor várta az érdeklődőket az esti előadásra. Shakespeare maiasított drámáját készültek előadni, a társulat néhány tagja még civilben próbált és tökéletesítette a hangosítást. Megannyi ilyen jelenség ragadja meg, marasztalja a járókelőt. Aki teheti, kóstoljon bele Verona turistacsalogató valóságába.

Forrás: Az eltérített felvonó. A Súrlott Grádics irodalmi kör antológiája 2005-2010. Válogatta és összeállította Bölöni Domokos. Kedei Zoltán rajzaival. Szerkesztő: Bögözi Attila. Kriterion Könyvkiadó Kolozsvár, 2011