Őrszem vagyok az éjben

Csillagtalan, sötét éjjel
hull az esőpermet reám,
előttem végtelen mocsár,
hátam mögött drótakadály.
Robog a légben a srapnel,
a gránát a földet szántja,
sűrűn csapkod a halálnak
könyörtelen nagy kaszája.
Támadásnak három napja,
és azóta folyton hangzik
haldoklók halálhörgése,
mely a szívembe nyilallik.
Lassan-lassan elhal a jaj,
sóhajukat alig értem,
végre már csak egyet hallok,
többi lelke fenn az égben.

Volhinia, 1916.

Izsó László 1891. április 4-én született Szin községben. Kétszer volt hosszabb ideig távol falujától. 1908-ban több fiatal példáját követve, 17 évesen kiment Amerikába, ahol 3 és fél évet töltött. A másik nagy távollétére 1914-ben került sor, amikor kikerült a frontra, s huszárként végigjárta a nagy világégés minden jelentősebb hadszínterét. A harcok során meg is sebesült, ennek ellenére csak a háború végén tért haza. Ifjúkora óta írt verseket, elsősorban önmaga szórakoztatására. Verseit Slezsák Imre (1932-2002) edelényi könyvtárigazgató rendezte kötetbe.

Forrás: Edelényi Füzetek 49. Összeállította, szerkesztette: Hadobás Pál]