Milyen könnyen meg lehetne oldani ezt a pakisztáni kérdést is! Nemcsak ezt, hanem az összest. A kulcs a  ”két legyet egy csapásra” nevű erdélyi bölcsesség, kevéssé elterjedt a nyugati meg a keleti világban, esetleg a dakota-magyarok ismerik, hatezer éves a műveltségük…

Szóval a probléma az, ugye, hogy az Indus völgye túl mély, beszorul oda a víz, Afganisztánban viszont túl sok a hegy. Nos, két buldózerrel kell megoldani a dolgot, az egyik nappal működne, a másik éjjel, teharautókat könnyű szerezni, elég ha a brassói teherautógyár el nem adott “produkt”-jait oda irányítjuk, ez, ugye, még Ceauşescunak sem jutott eszébe, pedig ő nagy kombináló volt, mindig meg tudta mondani a Kojak-film közepén, hogyan ér véget…

Mindössze a határt kell megszüntetni a két ország között, a talibánokat odatenni lapátolni, s azokat az orosz geológusokat, akik a decemberi forradalmat kirobbantották a Bánságban, odaállítani, mérjék a tengerszint fölötti magasságot. Amikor azok azt kiáltják, hogy “Sztoj!”, ami annyit jelent, hogy “Stop”, ”Állj!”, vagyis kiegyenlítődött az afgán-pakisztán fennsík, akkor résen kell lenni, mert az Indus nem viccel. Előbb megkérdezni a kínaiaktól, hogy eresszék-e rájuk a fertelmesen megnőtt monszunos vizet. Ha azok nem ígérik meg azonnal, hogy visszaadják Tibetet a tibetieknek meg Ujguriát az ujguroknak, akkor rájuk ereszteni az Indust, ha viszont megígérik, akkor gyorsan üreget ásni a víznek – le a magmáig. Kilőne onnan rögtön a gejzír, turistalátványosság, csődülne Pakisztánba az egész világ, mint Izlandba!