Délután háromkor jutott eszembe: ”ellopta már?”
Újév éjszakájáig alig néhány óra, vajon hánykor zár Szilveszterkor egy élelmiszerüzlet?
Áll előttem, keze hideg, ”mínusz három”, mondom, neki, a kezéről, s nem is tudom, szabad-e viccelnem vele. És azt mondja, nem igazi Szilveszter hús nélkül. Elmondja azt is, mi a megoldás:
”Vásárolok három doboz sört, pénzért megveszem, de egy darab húst becsúsztatok a zsebembe.” Mutatja a zsebét, illetve hogy hogyan.
”Szalámit?”, kérdem.
”Nem szalámit, húst.” Érezhető a hangjából, hogy a szalámi nem ünnepi étel, lefokozom őt magát, ha azt emlegetem.
”Na de hát hol süti meg?”
Betyárosan kacsint. Hamiskásan, hogy is fejezzem ki magam, kelet-európai csalafinta mosolygással. Amivel túl szoktak járni az állam, a hivatal eszén.
Kiderül, hogy az odu, amiben meghúzza magát – ”az éjjel kettőkor, amikor kijártam pisilni, mínusz hét fok volt” – (”Hogy nem fagy meg?”, gondolom), szóval egy belvárosi ház épülete alatt talált magának egy kuckót, és olyan ügyes meg leleményes, hogy lop onnan áramot. Meg talált a szeméttelepen egy rezsót.
Három óra van, ha megtette, eddig tette meg. Azt mondja, ő mostanáig nem lopott, most fog először. Eddig az üres üvegeket gyûjtötte, de ellepték a várost a külföldi koldusok. A nők koldulnak, a férjek a gyerekekkel járják a várost, összeszedik a szemétből, amit értékesíteni lehet. Legutóbb összeverekedett velük, illetve a fiút megütötte, mire az apa egy kampóval majdnem elvágta a nyakát.
Úgyogy a lopás maradt. A húst ellopja, de a három doboz sört kifizeti.