A hetvenes években gyermek- és kamaszkorát Cegléden töltötte, már hat éves korában rengeteget olvasott, éjjel, zseblámpával a takaró alatt.  Egyszer tényleg talált egy száz forintost egy kölcsönkönyvtári könyvben, megtiszteltetésnek vette és magázta, azt mondta a piros hasú bankónak, hogy ” Remélem, hogy kapcsolatunk tartós lesz.” Baromian olcsók voltak a könyvek. A különösképp nem olvasó apa nagy raktárat halmozott fel mégis könyvekből. Egyébként is az volt a véleménye, hogy „autodidakta az, aki önmagától marha”, de ő is olvasott egy keveset, de felnövekvő csemetéit  nem akarta elzárni a világirodalom Kádár-rendszere által megengedett szellemi kincxseitől. Táplálék kiegészítőnek ott volt neki a rumban főzött tojás, és fura észjárású apja, aki olyan hallgatag volt, s olyan nehezen lehetett kihúzni belőle a szót, mint halott állkapcsából a zápfogat. Általános iskolában még otthon kikérdezték tőle a leckét, a matek már akkor is gyatrán ment. Szülei nem foglalkoztak különösképp vele, gondolták, majd kinövi. Legszívesebben nyaranta egy kertjükben álló hatalmas diófa egyik ágán olvasott. A Világirodalmi Remekek valóban a világirodalom széles spektrumát kiadták, így pl. Rabelais azóta, azaz a hatvanas évek óta sem jelent meg magyarul. Már gyermekkorában író akart lenni. Hét éves korában egy kötelező dolgozatban kieszelt egy hasonlatot: „Olyan csend lett, mint amikor karácsonykor a mákos tésztát esszük.” s ez a hasonlat arra késztette a tanárait, hogy behívják őket a suliba. Ez megijesztette az írópalántát, mert a „behívták a szülőket a suliba” kifejezés általában nem járt semmi jóval. Így hát gyorsan abbahagyta a kísérletezgetést. Ez csak akkor folytatódott, amikor a gimnáziumban egy dolgozatot a francia új regény, a noveau roman egyik irányzatának stílusában, (Sarraute: Az írás nullfoka) próbált megírni, de a dolgozat nagyon gyatrán sikerült. Első igazi írói sikere már a húszas évekre datálódik. Jeligés országos pályázatot nyert a könyvismertetés műfajában, méghozzá egy olyan író kötete esetében (Hamvas Béla) kit a rendszer azelőtt gondosan elhallgattatott. Az egyetem után a Gondolat Kiadónál vállalt állást. Amikor felvették, azonnal táviratozott barátainak emígy:” Gondolat-ban egészséges szerkesztőnek adtam életet.” Első munkahelye azonban 1979-ben egy ceglédi szakmunkásképző volt. Minden hibát elkövetett, amit csak lehetett, de a rendszer jóval képlékenyebb volt, mint teszem azt a román, így aztán lehetett lubickolni szemeszterről szemeszterre. A szakmunkásképző volt az élet iskolája az írópalánta számára. Tönkrement, lecsúszott alkoholisták, különcök lebzseltek benne, akik fittyet hánytak a tanmenetre. BourbanDouglas is tett magasról a szocialista realizmusra, bár Solohovot olvastatott éppen a diákjaival, de legalább akkora súlyt fektetett a nem létező szocialista nagyregényre, Kosztolányi Édes Anna című remekére. Osztályfőnöki órák helyett, fittyet hányt a kommunista kollektivizmus erősítésére, filmelméletet tanított diákjainak és olvasmányairól mesélt. A suli faros-bögyös tornatanárnője vetett szemet az író-palántára. Közös májusi osztálykirándulásra hívta meg – Sopronba. Az író csak sodródott. Néha elképzelhetetlenül bátor is volt. Jóképű legény volt, szülei jómódban, úgy tűnik az istenek kegyeltje. Gondtalan pillanatában egyszer a tanítványai megkérdezték a Brezsnyev éra idején, hogy mi a tanár úr legfontosabb vágya. BourbanDouglas azt válaszolta, hogy ő akar lenni a magyar határnál az az ember, aki az utolsó orosz katonával távozóban kezet fog. Merthogy az oroszok a Nagy Honvédő után Magyarországon állomásoztak évtizedekig –  ideiglenesen. Semmilyen kézzel fogható feljelentés nem született. Az írócska kezdte jobban érezni magát. Fura világ volt. Mert pl. a szocialista erkölcs látszatát a fejesek bizony felügyelték. Ha párttag félrelépett, dorgálást kapott. Ha a viszony elhúzódott, akkor fegyelmit. Ha akkor sem szakítottak, akkor a párttagot kirúgták a pártból, és kegyenc helyett megtűrt személy lett csak. Ekkor történt, hogy egy tízórai szünetben megkérdezte valaki tőle, hogy mit csinálna, ha a lottó ötöst megnyerné. Kapásból, kicsit szeleburdian azt válaszolta, hogy meghívná a barátait egy elegáns párizsi luxusbordélyba három napra. Az ügyből feljelentés született. Feljelentették az iskola igazgatójánál, hogy ezzel megsértette a szocialista erkölcsöt. Azt persze gondosan titkolták, hogy az író keresztapja volt a szakmunkásképző igazgatója. Az ügyet szakszerűen jegelte a gondos keresztapa.Az igazi botrányok csak ezután jöttek.

(Folytatjuk)