Önéletrajzi dokumentumregény

Kiderült, hogy az amatőr írók nagy részét csöppet sem izgatják az irodalomelméleten alapuló írástechnikai kérdések. (Talán éppen ettől amatőrök?) Számukra kizárólag az ihlet, a született tehetség a mérvadó, mely nem igényel semmiféle tanulást. Mi több, meg vannak győződve, hogy éppen az elmélet, a szabályok gátolják tehetségük kibontakozását, és mindenféle, ezzel ellentétes tanácsot kioktatásnak éreznek. Némelyek elvben elismerik ugyan a megtanulható írói technikák fontosságát, gyakorlatilag azonban semmit sem valósítanak meg belőlük. Erre mondták hajdanán: poeta non fit, sed nascitur (a költő nem lesz, hanem születik). Félreértés ne essék, eszem ágában sincs lebecsülni a képességek vagy gyakorlás jelentőségét, de hogy valaki ezért mondjon le az elméleti tudás előnyeiről egy olyan korban, ahol puszta tehetséggel hovatovább nemhogy az irodalomba, de még egy minőségi lapba sem tud becsúszni (kivéve, ha nem is akar, mert az megint más tészta), elég nagy könnyelműség.
Egy alkalommal megismerkedtem egy T. Ágoston László nevű íróval. Gondoltam, ellevelezgetek az „öreggel”, akiről tudtam, hogy elvileg szintén tanuláspárti, mellesleg ő is asztalos volt valamikor. Amúgy elég jól ír, csak a téma- és gondolatvilága sekélyes. Legelső levelemben bemutatkoztam. A másodikban ő mutatkozott be. A következőkben a mindennapi élet örömei, gondjai kerültek terítékre, mint betegségek, hobbi (halászat) stb. Erre sietve közöltem, miszerint engem elsősorban irodalmi kérdések foglalkoztatnak, és az az elképzelésem, hogy megvitatván egymás munkáit tanulunk is egyet-mást egymástól. Bevallom, mindenre számítottam, csak arra nem, hogy őt az efféle kérdések abszolút nem stimulálják, hiszen úgyis csak az számít, amit az író ösztönösen ír, megérez – jelentette ki T. Ágoston László kategorikusan. Köszönöm az őszinteséged. Engem viszont a pontyhalászat nem stimulál – búcsúztam el az öregtől, és gyorsan kiugrottam Béla bácsi bőréből.
Az internet egyik vívmánya, hogy rengeteg publikálási lehetőséget nyújt. Gyengesége, hogy túl kevés az olyan megfelelő türelemmel, ugyanakkor szakértelemmel rendelkező Béla bácsija, aki helyes irányba tudná (vagy akarná!) terelni a netezőkben szunnyadó tehetséget.
Íme, néhány színvonalas és kevésbé színvonalas irodalmi (+ művészeti, közéleti stb.) web­ol­dal a sok ezerből:

Amatőr Irodalmárok Klubja, Balkon, Cinke, Dunapart, Élet és Irodalom, Full Extra.hu, Görbe kör, Héttorony, Irodalom Online, Jelenkor, Közkincs, Lidércfény, Másképp látók, Napút, Prae, Regénytár, Sikoly, Szabad Szalon, Tollal, Vers…

A választék szédítő, és az az érdekes, hogy mindez olyan korban valósult meg, amikor az emberek egyre kevesebbet olvasnak. Kíváncsi lennék, maguk az írók, költők mennyi időt ál­doznak erre a tevékenységre. Ami engem illett a helyi sajtó és „saját” portálomban megjelenő műveken kívül alig olvasok valamit. Szeretnék, de írni még jobban szeretek, s mivel eszméletlenül lassan és nehezen alkotok, csakis úgy érhetek el mennyiségi szempontból eredményt, ha jóval több ideig pötyögtetem a billentyűket. Este tévé, keresztrejtvény, és többre már nem is futja az energiámból. Amúgy, az írást leszámítva, elég egyhangúan telnek napjaim. Társaságba, szórakozni nem járok. Pedig hiányzik, főleg a strand, a fürdő és művészi környezet, ahol elég sokszor megfordultam életem folyamán. Néha meglátogat lobogó hajú barátom, rendszerint könyvekkel megrakodva, és megvitatjuk a legfrissebb irodalmi eseményeket, kicsit filozofálgatunk, borozgatunk. Úgy általában egyetértünk, legfeljebb a prózai művek értékelésekor vélekedünk homlokegyenest másképpen. Ő sokszor csak egy-két részlet alapján, én minden esetben az írásmű egészének figyelembevételével tartok jónak vagy gyengének valamilyen al­kotást. Versek elemzésére nem vállalkozom. A vers, esztétika, filozófia és festészet már a Kamil asztala.

Az irodalmi portálok közül legalább 50-et személyesen is áttanulmányoztam, egyesekbe írtam is (Csillagszemek, Lenolaj, Közkincs, Irodalmi Szempont, Másképp látók, Holnap Magazin, Kaláka, Kupé, Aranylant, Dunapart, Héttorony, Tollal, Full Extra, Allegória, Kláris), de egyiknél sem tudtam lehorgonyozni. Az egyikben a szerkesztői diktálást nehezményeztem (Aranylant, Csillagszemek, Allegória), a másikban a gyér hozzászólások (Közkincs, Full Extra), illetve alacsony színvonal (Dunapart) miatt pártoltam más laphoz. De már az is megesett, hogy engem tanácsolt el a tulajdonos főszerkesztő (Kaláka), amiért figyelmeztetni bátorkodtam, hogy a bőrönd szó első ő-je hosszú ő-vel írandó. Máshol meg addig kotolnak még egy-egy elfogadott művön is (Hitel, IPM), hogy inkább más szekér után szaladok. Már amíg egy 72 éves „amatőr” egyáltalán tud még szaladni.
Ez idő szerint szinte kizárólag csak a Hetedhéthatár, Börzsönyi Helikon, Magyar Irodalmi Lap, Káfé Főnix, Folyó, Tárcán kínálom lapoknak dolgozom. A mai szokásoknak megfelelően természetesen ingyen, ami amúgy nem zavar, mert valamennyi lap jól szerkesztett, tehetsé­ges írói gárdából álló weboldal, és ez nekem minden honoráriumnál többet ér.

(Befejezése következik)