Kitámasztom az ablakot a bronzoroszlánnal. Ahogy átfogom karcsú, de súlyos testét, eszembe jut, akitől örököltem. De nem… nem is örököltem: még életében adta nekem az ágyuból öntött levélnehezéket. Így már mindjárt más: nem örökség, hanem ajándék.

Kitámasztom az ablakot, szellőztetem a szobát.

Beugrik egy pillanatkép.

Harmincöt éve még mindenki élt.

Mindenki-e?

Bronznehéz gond.

Fényképezkedtünk.

De kin volt kék trikó?

A rövid hajú lányon-e vagy rajtam?

 Budapest, 2014. XII. 29.