Ajánlom Elekes Ferencnek, aki azzal üzent az elmúlt év végén, hogy adjam ki ezt a kis, számomra is kedves könyvecskét. Szót fogadok: ím, kiadom…

Ki az a Deák Lajos?

1.

A kopott, de masszív könyvecskét Elekes Feritől kaptam, több mint egy esztendeje, aki egykori régiségboltján keresztül tett rá szert, mint ismeretlen relikviára.

Amikor Marosvásárhelyről eljuttatta hozzám, úgy értettem, az volt a szándéka, hogy hámoznám ki – mert lát ehhez bennem hajlandóságot és képességet -, ki fia-borja vezette ezt a naplót annak idején, de legfőképpen, hogy mérjem fel belőle, hogyan élt és gondolkodott az akkori ifjúság, a kiegyezés távoli esztendeiben, Erdélyben…

Úri gesztus volt a részéről ez a felajánlás, ugyanakkor nagy kihívás is, hiszen éntőlem világéletemben távol állt a levéltári munka, a régi kéziratok felkutatásának és böngészésének a szenvedélye. Ha igyekeztem is a magam módján precíznek lenni, ami az írást, a szerkesztést illeti, az is inkább csak begyakorlott törekvés volt, mint megszállottság…

Ez viszont most már mind nem számít, a visszafordíthatatlan megtörtént: elfogadtam volt Feritől ezt a kis kávébarna könyvet, amit nyugodtan nevezhetek akár notesznek is, mai ismereteink szerint, és büszke voltam, hogy engem szemelt ki a napló gondnokául.

Imígyen mutatta be előttem, remélve, hátha még jobban kedvet kapok a feladathoz, mi is rejlik a fedőlapok között:

„Ez egy szegény gyermek, aki tehetősebb vásárhelyi emberek gyermekeit tanította, mert azok bizonyára tele voltak lustasággal. Olyanok vannak benne, hogy például mennyibe került az a füzet, amibe a följegyzéseit írta, mennyit kért az anyjától cipőfűzőre, lábbelire, kenőcsre, gyertyára, mit olvasott egy héten által, milyen darabokat látott a színházban, mivel foglalkoztak az akkori politikai pártok, hogy jutott el szekeret stoppolva vidékre, szóval nagyon nagy tanulság lenne egy mai fiatal számára, ha egyáltalán elolvasná… Még politikával is foglalkozott, volt véleménye…”

Én ezt látatlanban mind el is hittem neki azon nyomban, a gond abból állt, hogy végül mégis csak el kellett olvasnom a sűrűn csordogáló kézírást, amely bármilyen kalligrafikus legyen, mégis csak sietésre és helyenkénti kuszaságra vall, sok benne a rövidítés, az elharapott szó, az elgaloppozó betűjel, a megszakítás, a rögtönzés, nagy és kisbetűk, ékezetek rapszodikus használata. Mindezt legyűrni és megfejteni rendkívüli hangulat – ún. révület – kellett, ami igen sokáig meglehetősen messzire elkerült.

Aztán ezen a nyáron, távol az otthontól, hirtelen eszembe jutott a kisded naplócska, s valahogy kedvem támadt kézbe venni. Most viszont azért nem volt rá alkalmas a pillanat, mivel a számomra ismeretlen Deák Lajos feljegyzései odahaza, tőlem ezer kilométerekre maradtak.

Végül, ha több szakaszban is, mára sikerült elolvasnom. Ami nem kevés munka volt, de teljesítménynek nem túl nagy, hiszen a java még csak ezután következne: az olvasottak részleges és ismételt újraolvasása, értelmezése, feldolgozása, a tárgyi világ beazonosítása, a naplóbeli mikrokörnyezet és társadalmi háló rögzítése.

A legnagyobb kérdést számomra az jelentette, hogy ki lehet a naplóíró szerző? Aki az alábbiakat rótta, igen kellemetes és csinos betűkkel a kezdőlapra:

„Külömböző jegyzetek élményeimről 1867-1868 Sept. 5ig Marosvásárhelyen. Deák Lajos sk.”

A naplóból valamennyire ismerősek főbb életrajzi adatai: 1850-ben született, a Marosvásárhelyen élő Deák családban a legkisebbik gyermek az öt közül. Édesapját, aki 1868. április 4-én visszaadja a lelkét a teremtőnek, s akinek gyászszertartásáról és temetéséről a napló részletesen beszámol, Deák Ferencznek hívják, akárcsak a nagy kiegyezőt, akinek megbékélési filozófiáját különben az egész család osztja. Anyja Miske Anna. A Deák család ugyanakkor rokoni kapcsolatban állt az ugyancsak népes Dósa családdal is.

Az első külső fogódzóra akkor találtam, amikor sikerült beazonosítani a legnagyobb testvért is, bizonyos Deák Farkast (sz. 1833. március 4-én, Marosvásárhelyen), aki többszörösen emlegetett személyiség a magyar történelemben és kultúrában, és akiről Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái c. könyvében így ír:

„Deák Farkas (köpeczi),

nyug. igazságügyminiszteri osztálytanácsos, a m. tud. akadémia r. tagja, a vaskoronarend tulajdonosa, D. Ferencz jó nevű ügyvéd és Miske Anna fia, szül. 1832. ápr. 4. Marosvásárhelyt; iskoláit szülővárosában az ev. ref. kollegiumban járta, midőn 1849-ben gr. Toldalagi Mihály őrnagy mellett néhány hónapig ő is részt vett a szabadságharczban. 1850-52-ben ismét a marosvásárhelyi kollégium növendéke volt; ekkor azonban mint rajongó ifjú belesodortatott a Török-Gálffy-féle összeesküvésbe, minek eredménye öt évi fogság lett; ebből két évet Szebenben és hármat Josefstadtban töltött. 1857-ben szabadult ki kegyelem útján fogságából, hol rendszeres tanulmányokat folytatott magas míveltségű társaival. 1857-től 1861-ig vidéken és Kolozsvárt tanítással, neveléssel és önképzéssel foglalkozott; megtanulta a franczia s angol nyelvet és a latinban is tökéletesítette magát. 1862-ben Pestre költözött, hol elvégezte a jogot és az irodalommal is állandóan foglalkozott. 1867-ben igazságügyminiszteri fogalmazó, 1870-ben titkár lett és 1881-ben osztálytanácsosi czímet nyert. 1886-ban a III. oszt. vaskoronarenddel kitüntetve nyugdíjaztatott. Tevékeny részt vett a magyar történelmi társulat alapításában, melynek 21 évig egyik legbuzgóbb igazgató választmányi tagja s sok éven át jegyzője volt. A székely művelődési egyesületnek szervező választmányi tagja, utóbb alelnöke lett. A magyar tudom. akadémia 1876. jún. 8. levelező s 1885. máj. 28. rendes taggá választotta s az akadémia több bizottságának munkás tagja volt; részt vett a régészeti, valamint a magyar heraldikai s genealogiai társulatok alapításában is, melyeknek szintén választmányi tagja volt. 1870-73-ig mint a drámabiráló bizottság tagja a nemzeti szinház igazgatásában is részt vett és ez idő alatt 14 szindarabot fordított; végre a hunyadmegyei régészeti társaságnak is tiszteletbeli s a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond társaságnak rendes tagja s utolsó évében elnöke volt. Több tanulmányutat tett Németországban, Svájczban, Francziaországban, Belgiumban, Hollandiában és Angolországban, mely alkalommal utileveleket küldött a Pesti Naplóba, Fővárosi Lapokba sat. A folytonos irodalmi s hivatali munkásság idő előtt meggyengíté testi szervezetét és utolsó napjait Marosvásárhelyt a születi háznál élte, hol 1888. jún. 4. meghalt. Nyárád-Andrásfalván a családi temetkezési kertben nyugszik, hol sírja fölé a testvéri kegyelet díszes gránit emléket emelt.”

Egyetlen egy helyen találni ellentmondást Szinnyei megállapításai és a napló adatai között: Deák Lajos – akit a szövegben a rövidség kedvéért rendszerint majd DL-ként emlegetek – feljegyzéseiben (3. oldal – az ifjú naplóíró ugyanis, a történelmi hűség kedvéért, már jegyzetei legelején rögzíti családja anyai, illetve apai ágának legközelebbi hozzátartozóit, illetve testvéreinek életrajzi adatait) Farkas bátyjának feltüntetett születési dátuma 1833. március 4. – a többi stimmel, de igazságtételre (mármint hogy melyik a helyénvaló adat) nem vállalkozom – derítsék ki a hozzáértők.

Deák Farkas említése viszont már olyan szál, amire még ha hiányosan is, fel lehet kötözni a napló társadalmi hálóját. Mindjárt az első oldalak olvasása után kiderül, hogy DL igen nagyra becsüli Pesten élő legnagyobb testvérét, bámulja annak szabadságharcos múltját és hogy szellemiségében az egész család a Deák-féle kiegyezést támogatja.

Ezek után némileg magabiztosabbnak éreztem magam és némileg otthonosan néztem szét a DL naplójában leírt események között.

(Folytatjuk)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ