Négy hetedikes diák csúszott el kémiából 1990 nyarán. Az egész nyár a rendelkezésükre állt, hogy felkészülhessenek a pótvizsgára. Nagy nehezen meg is írták a tanár kérlelésére, mert ők maguktól csak a plafont bámulták, várták az égi csodát, amely segít nekik átlépni egy létrafokot.
Két nap múlva magabiztosan mentek fel az iskolába, ábrándokkal tűzdelt gondolataikban biztosra vették, hogy a tanár átengedi őket. Az egyik jópofa srácnál, Mitugrásznál volt egy labdarúgó társasjáték, azzal játszottak a ping-pong asztalon, amíg megérkezett a tanár. Meg voltak győződve tanulmányi eredményük sikerében, ám olykor a valóság megkeseríti az életet.
A Nap már félúton járt az égen, Mitugrászék is ráuntak a játékra. Közben az ajtóban megjelent a kémia szakos tanár, és betessékelte őket a tágas tanáriba, ahol egymás mellé sorakoztatva őket, éles hangon közölte elért eredményeiket.
– A tanuló nem ment át – mutatott rá elsőre, majd tovább fordult, mutogatva az ujjával – te sem… te sem… és… te még tudtál valamit, és ha megmondod, ki volt Mengyelejev, akkor átengedlek.
– Mengyelejev az első orosz űrhajós vót – vágta rá Mitugrász.
– Köszönöm, fiam, úgy tűnik, nem akarsz elválni a barátaidtól – sajnálkozott a diákok butaságán.
A diákok szívére óriási szikla gördült, vadul rohantak ki az iskola kapuján. Sírtak, keseregtek, de hát így jár minden diák, ha jövőjét nem szervezi meg szakszerűen. Késő bánatukban, közös megegyezéssel, úgy határoztak, hogy világgá mennek egy olyan országba, ahol az élet ingyen van. Felkészületlenül vágtak neki a nagy kalandnak, mentek hetedhét vizes sáncon is túl (ahol a vaddisznó pityókaföldeken túr), amíg meg nem érkeztek Bixad City-be. Nagyon megéheztek a hosszú úton (kb. 6 km), csakhogy zabos tarisznyájukban sem hamuba sült pogácsa, sem madárlátta kenyér nem volt. Zsebeiket kirámolva összes pénzükből egy kilónyi kovásznai kekszre futotta, s miután felfalták mint éhes farkas a bárányt, tanácstalanul néztek egymásra: hová mehetnének is tovább, hiszen a terülj-terülj asztalka is otthon maradt a konyha közepén. Újabb reményekkel telve indultak el a Szent Anna-tó irányába, arra gondolva, talán a fenyves túlsó végén rátalálnak a tündérkertre, ahol az élet ingyen zajlik, és nem kell kémiát tanulni. Pár száz méter megtétele után, szomorúan tapasztalták, hogy ebben az irányban mindig hegyre fel kell menni, emellett a beboruló ég villámlani kezdett, s mindez annyira kedvük ellenére volt, hogy sarkon fordultak, és visszatértek Bixad City-be.
Otthon eközben tudomást szereztek a világjárókról. Mitugrász apja sietősen biciklire pattant, és a négy kalandvágyó diák után karikázott. A négy kalandvágyó diák pedig irányt változtatva már a hargitai megyehatárnál járt, amikor észrevették közeledő kerékpárost. Egyből felismerték, s félelmükben a fenyőerdőben bújtak el, de Mitugrászt elcsípte az apja. Nem maradt más választása a többinek sem, rendre előmerészkedtek, miután Mitugrász apja megígérte nekik, hogy otthon nem lesz „kikapsz” gyakorlat, csupán a periódusos rendszert kell megtanulniuk. Ezzel véget ért a nagy kaland, amely annyira csábította őket, hogy képesek voltak nekiindulni a nagy semminek. Este már mindenki a saját pizsamájában hallgatta az új toplistát az MCM-men, az esti mese helyett.
Egy hét múlva megkezdődött a tanév. Mitugrásznak elintézte egy ismerőse a tanügyből, hogy ne kelljen osztályt ismételnie. A másik három diáknak nem volt nagy öröm ugyanazt az osztálytermet viszontlátnia, ugyanazt a tananyagot újra meg nem tanulni. Lehajtott fejjel, szomorúan, de inkább szégyenkezve mentek végig a folyosón, és léptek be a már ismertté vált hetedik osztályba. Nem kellett sok időnek eltelnie, hogy rájöjjenek Mitugrász hollétére, akit akarata ellenére átvonszoltak magukhoz a hetedikbe.
– Gyere velünk, te es megbuktál kémiából – kiabálták.
– Nem… én nem buktam meg… én ismerem Mengyelejevet… eresszetek el – ordította védekezve Mitugrász.
Háromszor cipelték át a hetedikbe Mitugrászt, de ő mindig visszaszökött a nyolcadikosokhoz. Másnap folytatódott volna ez az elrablásos parádé, csakhogy Mitugrász gyanította, mire készülnek, és az új padtársának, aki sokkal nagyobb fizikai erővel bírt, csokoládét kínált fel cserébe, ha megakadályozza, féken tartja az ellene törő három diákot. Padtársa szerette az édességet, így elvállalta a feladatot, s részben ennek köszönhetően Mitugrásznak sikerült elvégeznie az iskolát.
Ma már mindannyian felnőtt emberek, s azért aggódnak, nehogy felnövő gyerekeik is szekundát kapjanak kémiából, mert Isten óvjon egy újabb világjárástól, pénz és élelem nélkül. Kockázatos lenne szüleik nyomdokába lépniük, hiszen szerencsét próbálni az iskola padjaiban kell, mert ha az életet ingyen is kapjuk a szüleinktől, még akkor sem tarthatjuk meg küzdelem nélkül.

A szerzőnek nemrég megjelent prózakötetéből (Elrejtett névjegyek. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2014)