Hervay Gizella beszélget  Páskándi Gézával

Az alábbi interjú (?) – párbeszéd inkább – szerzői már csak műveikben és emlékezetükkel vannak jelen napjainkban. Pontosabban bennünk. Meg elszórt közléseikben lapok gyűjteményében, antológiák oldalain. Olyan írásokban, melyek csak nagy ritkán adófnak hozzá az életműhöz. Pedig bennük is ott van az alkotók tehetsége, gondolatvilága, étosza. Mint az alábbi interjúban, amely az Ifjúmunkás 1969. október 30-i számának művelődési oldalán, főhelyen jelent meg. Akkoriban már mind Hervay, mind Páskándi tapasztalt, több kötetes írók voltak. És mégis, mennyire élők, fiatalok!…
Használati utasítás: a páratlan bekezdésekben kivétel nélkül Hervay Gizella beszél, a páros bekezdések (dőlt betűvel) a Páskándi Géza válaszai. (csg)

Páskándi Géza

– Az olvasó mindig azt kérdezi legelőször az írótól: hogy lettél író. Tényleg, hogy lettél? Felfedeztek, vagy felfedezted magad?
– Felfedeztek: a társadalom. Felfedeztem: igaza volt.
– Mi az, amit te alakítottál az életeden?
– Akit felfedeztek, s aki felfedezte magát, annak irigyei is támadnak. Az életmódot az irigyek támadják. Az utókor a művet. S ez a fontosabb. Az életmód a műé.
– Minden műfajt tisztelsz. Mit vársz el egy ilyen beszélgetéstől? Mit kérdezzek tőled?
– Amit akarsz.
– Mire kényszerített az életed? Mit tehettél volna másképp?
– Az életem mindig arra kényszerített, amerre az élet akart. legfönnebb: ellenszegültem – életnek, életemnek.
– Mi dühít jobban: ha belekeverik a munkádba az életrajzodat, vagy ha kihagyják. Fontos ismerni az életrajzot ahhoz, hogy értse az olvasó a művet?
– Nem fontos. Az asszociációim, gondolataim életrajzát ismerjék – ez a fontos.
– Nem az írói munka lebecsülése, hogy a munka helyett mindig az életrajz szenzációival magyarázzák a nagy teljesítményeket?
– De igen. A konjunktúra-irodalmat nem szeretem. Az írói esztétika – szerintem – a lényeges.
– Mi az író tízparancsolata?
— Egy. A gondolat lelkiismerete. A lelkiismeret gondolata. Tisztán.
— És az olvasóé ?
— Egy. Mivel az író — -feltételezhetően — többet tud, mint az olvasó, — az életről, estébéről legalábbis —olvasni — jószándékkal.
— Miért naiv az olvasó ?
— Mert olvasó nincs. Csak olvasók. Az olvasó — millió arcú. Mindegyikre figyelni nem lehet, egyikre sem fí-gyelni — szintén nem lehet. A legérzékenyebb olvasóra, a legértelmesebb olvasóra, figyelni a leg … leg … olvasóra ügyelni — ez a leg,.. fontosabb.
— Ismered olvasóidat ?
— Igen.
— Kinek írsz ?
— Az okosaknak, érzékenyeknek, vagy azoknak, akik okosak és érzékenyek kívánnak lenni.
— Mit vársz te az olvasóktól ?
— Utcai támadást nem, kérdéseket sem. Hozzájárulást és jóakaratot és jóízlést. Főként: olvasást.
— Van értelme a közérthetőség körüli vitának ?
— Van is, nincs is. Közérthető, ami szép, aminek értelme van. De: szépnek mást tart az egyik, mint a másik, az egyik okosnak tartja azt, amit „hülyének” tart a másik. Ha elmegyek a hegyekbe és Niels Bohr-ról szólok — hülyének néznek. Mondjuk: egy fővárosban — lenéznek, ha nem tudok Niels Bohr-ról semmit. Közérthető az, aminek jövője van.
— Mit tehetne az Ifjúmunkás azért, hogy a versbarátok közelebb kerüljenek a költőkhöz ? Mit tehetne egy versbarátok köre ?
— Ez könyvkiadói kérdés. Ha előfizetőket gyűjtenek, a verseskönyvelt nem ezer (sőt ezer alatt jóval), hanem több ezer példányban jelenhetnének meg. A nagyobb példányszám a vers, a költő nagyobb közbiztonságát, önbiztosságát is jelentené.
— Ezelőtt tizenkét évvel boldogan mondtad : „Kezdem érezni, hogy mi ez igazi költészet.” Ma a lényegét látva-művelve nem vagy boldog. A költészet nem elég ? A túl sok tudás pusztítja az örömöt ? Ha azt mondom, annak van igaza, aki mégis életben marad — naiv vagyok ?
— Az marad életben, aki úgy marad, hogy követői támadnak. A túl sok tudás nem az örömöt pusztítja, hanem az élvezetet. Életben maradni nem a mi dolgunk, hanem a Műé.