Bálint Zsigmond fotója

Február 7-én, szombaton tartották a korondi Firtos művelődési egylet Hazanéző című folyóiratának újabb bemutató estjét Marosvásárhelyen. Az eseménynek az Unitárius Egyház Dersi Jánosról, az egyház nagy jótevőjéről elnevezett, Bolyai téri tanácsterme kínált otthont, a házigazda, Nagy László lelkész önzetlen közreműködésével.
A rendszerváltozás hozta szabad szellemi légkörben számos új kiadvány született, a művelődési egyesületek, körök, alapítványok örökérvényűnek szánt névjegyeiként. Az elektronika „győzelmével” a nyomtatott sajtó legkorábban ezekben a körökben múlt ki, és jobbára elenyésztek a működtető szerveződések, és a kiadókra is rájár a rúd.
A korondi Hazanéző dacol az idővel. Ambrus Lajosnak és helyi hazafi társainak köszönhetően fölveti a fejét, mint Tompa László magányos fenyője, és történjék bármi is: megjelenik!
Olvasótábora széles, Budapestig, Vancouverig, Melbourne-ig, sőt Fenyőkútig és Pálpatakáig terjed: tudnak róla, emlegetik, idézik, és nem ritkán a széles világba jellegült korondiak büszként párosítják a portéka mellé, mert van annyira mutatós, mint a pompás népi kerámia.
Jól teszik hát, akik szólnak, hogy jó haza felé tekinteni, legyen bárhol az otthonod.
Boldog az elme és a szív, mikor azt lükteti s dobogja: szülőföldem, szerelmem.
A lap fennállásának negyedszázados évfordulója alkalmából antológia jelent meg a köréje gyülekező szerzők műveiből. Így éppen huszonöt írás kapott helyet A szülőföld szerelme című gyűjteményben, melyet Ambrus Lajos főszerkesztő ismertetett felvezetőjében.Kedei Zoltán festőművész elkészítette a szerzők portréit, ezeket két hétig tekinthetik meg az érdeklődők a színhelyen. Az antológiát több székelyföldi településen is bemutatták, ezúttal a következő szerzők szólhattak a népes közönséghez: Ráduly János író, néprajzi gyűjtő, Kedei Zoltán festőművész, Demeter Erika korondi unitárius lelkész, író, Józsa János keramikus művész (aki értékes képzőművészeti gyűjteményét adományozta a korondi galériának), Molnos Ferenc korondi születésű szovátai író, festő, újság- és tévészerkesztő, Bölöni Domokos marosvásárhelyi író, szerkesztő, aki 1973-tól tizenhét éven át működött pedagógusként a híres sóvidéki településen.
A mindvégig oldott, kedves hangulatú találkozás jó alkalmat kínált azok számára is, akik egykor elkerültek otthonról, akik hosszú évek óta nem találkozhattak földijeikkel. Hogy csak két kitűnő korondit említsek: öröm volt látni Orzánné Ambrus Erzsébetet, a Székely Népi Együttes egykori táncosát, aki százat tudott fordulni hajdanán; Domokos István koreográfust, táncmestert, aki három évtizedig vezette a tánckart, ő a Bolyai Tudományegyetemet cserélte föl a táncegyüttessel.
Múlnak az idők, de a szülőföld szeretete ott lebeg az emlékezet fölött.
Páll Lajos nélkül nincs Korond. Ha mégis, akkor nem az.
Mint valami szigorú patrónus, figyelte a falról népének ezt a küsded gyülekezetét az ecset és a szó nagy sóvidéki művésze. Végre nem ő alkotta, hanem őt alkották oda fel, a falra. Persze kissé mindig féljük őt, mint régente, ha szemvillatásával ezért-azért meg-megfeddett.
Mégis, a hunyorintása: felér a lengyel szolidaritással.
Azt jelenti, egyszer elmondta nekem, hogy: semmin sem változtathatsz -, de elviselhetővé teheted a életed.
„Asse semmi.”
„Mit szólsz ehhez, Damokos?”
Hát én csak annyit, hogy föl vagy-e már támadva, Lajos?!
Ténylegesn, s rendesen?
Mer’, ládd-é, jégkristály-gondolataid csak lassan olvadoznak.
A lelkünkben még ott a nyoma a világ köszvényének.
De azért majdnem minden napon emlegetünk!…

*************************************

Páll Lajos

Tamási Áron mondja

Bizony távol esik a tiszta beszédtől,
Ahogy várjuk a rendes feltámadást,
Fönn már az angyalok trombitája bömböl,
De késő későnek hátha megbocsájt.
Csak lessük, kik vannak az első sorban,
Szemek résein, deszkanyílásokon,
Míg a múlt, por remeg, lidércfény lobban,
És tipródik a sok beszédes rokon.
Ennyi kellett? A szép érdemült legény,
Serény lélek, füttöző, mímelt kelevény,
A pokol tornácán állingáltak kint,
Jaj, a kórusuk most is olyan csalóka,
Aranyfürtös játék, illegető móka,
Feltámadás? „legyen, de érdem szerint”