Be voltunk ásva

Be voltunk ásva néhány napja már
Volhinia lápjában; mélye lent
iszapba ment át; zöld tükrén a nyál
hólyagzott, s tuskót és torzsot bekent.
Rekedt-tompán buffant a víz alatt
gránát és akna, és vízoszlopok
fehér tajtéka kócos rostokat
dobott föl s mindenféle állatot.

A szilfaerdőből hátunk mögött
éjente egy-egy csík tövig levált;
a vak vízszín csalóan tükrözött,
s a lövedék a célon túl talált.
Az állás majdnem biztos volt. Iszap
duzzadt csupán térdünkig nedvesen;
homokkal tömtük a sötét lyukat,
mely gyermekként sírt át a réseken.

S az ár csak nőtt a gerendák közén,
s falta a homokzsák falat. Rohadt
már lábujjunk, fejünkbe szállt a vér,
alig láttuk az akadályokat.
Elnyújtóztunk (oszoljék szét a súly)
órák hosszat, s hallgattuk a szelet
virradtig, oldott szívvel, szótlanul,
amint a szilfák lombján énekelt.

Csorba Győző fordításai

Theodor Kramer (1897. jan. 1. Niederhollabrunn – 1958. ápr. 3. Bécs) osztrák költő.