A bécsi Neue Freie Presse apróhirdetései közül idézzük magyar fordításban ezt a szöveget:

Dr. Wanick Lajos, hadifogoly
hadnagy Petropavlovszkban (Szibéria),
kéri kollegáit és ismerőseit,
hogy szíveskedjenek fenti
cimére az ügyvédi vizsgához
szükséges könyveket küldeni.

Ez a néhány sor olyan, hogy fantázia nem találhatta volna ki. Ez az élet szava, amely élni akar és amely egyszerre tele van komorsággal és vidámsággal is. Megpendíti bennünk mindazt, amit Szibériáról valaha olvastunk Kennan, Tolsztoj és mások műveiben, egyhangú és végtelennek tetsző steppéről, faházakról,
amelyekben gyarmatosok laknak, vagy amelyekben félig borotvált fejű gonosztevők bűnhődnek, vagy politikai foglyok már husz év óta tűnődnek azon, hogy miért nem voltak megelégedve ifjúkorukban a cár és kormánya uralkodásával.
Most fehér hó-gyolcs borítja a szibériai földet a messze szemhatárig, apró kozáklovak vágnak nyomot a süppedő hószőnyegben és nyomukban egymáshoz láncra fűzött fogolykaravánok haladnak. A kozáktiszt részeg és rekedt a pálinkás teától vagy a lótejből készült szesztől, a kúmisztól. És négyszögben épült magas falak mögött, amelyeket mongol és tatár városok, várak mintájára mindig kétségbeejtő egyformasággal, lesújtó egyhangúsággal emeltek, ott senyved néhány baka vagy huszár, akit még nemrég a magyar róna ringatott, vagy, Stiria és Tirol hegyei, völgyei bujtattak el és sóhajtásuk messzire elszáll, nagyon messzire, ahová a vágy is szárnyaszegetten ér el. Más foglyokkal együtt kolonizálnak, földet müveinek, házakat, utakat épitenek és csak visszafelé merik számítani az időt, amely fogságuk óta eltelt.
Köztük él Wanick Lajos doktor, nyilván tartalékos hadnagy, aki még nemrég jogszigorló volt és az ügyvédi vizsga foglalta le minden gondolatát, mig vakáció közben ki nem tört ez a nagy háború, amely őt is a zászlók alá szólította. Mint hadnagygyal talán megkülömböztetett módon bánnak vele — amennyiben kölcsönösség/ okából szem előtt tartják a genfi egyezmény szabályait a tisztekkel való bánásmódról —, esetleg külön szoba jár ki neki és tiszti fizetés. Nem lehet semmit sem tudni, mert levelei szigorú cenzúrán mennek át és ezt onnan Szibériából ki sem lehet játszani.
Egyhangú, unalmas napok, mindig egyforma hideg és hó. Az idő lassan csúszik előre, mint a szibériai nap az örökös felhőég mögött és a nagy sivárságban csak meddő gondolatok támadnak, olthatatlan vágy a szabadság iránt, leküzdhetetlen honvágy és egyebek.
Meg kell ebbe őrülni. Legalább könyv volna olvasnivaló. És. ekkor doktor Wanick Lajos leül és megírja az apróhirdetést a Neue Freie Pressének, hogy könyvet küldjenek neki, ügyvédi vizsgai könyveket.
Nem Boccaccio dekameronját kéri, nem detektívregényeket, amelyek az időt megrövidítik, nem mulattató és szórakoztató köteteket, hanem komor és komoly tudományos könyveket, perrendtartást, bélyeg- és illetéktörvényt és mi egyebet.
Ne mulassunk titokban a doktor ur rendithetetlen komolyságán, ernyedetlen buzgalmán. Megbecsülni való ez a fiatalember, aki nem akarja elpazarolni a drága idői és Szibériában is megmarad annak, aminek indult, buzgó ügyvédjelöltnek. Kötelességtudás van benne, a németség egyik legnagyobb ereje, amely az osztrákban sem tagadja meg magát és amelynek heroikus példáival német katonák lepik most meg a világot.
De ebben a kötelesség tudásban még van benn más is, ami még imponálóbb. Elpusztíthatatlan életösztön, vágy a boldogulásra, érvényesülésre. Ez az ember ízig-vérig meg van győződve róla, hogy ebben a háborgó világban mihamarabb helyreáll a rend, a béke, az igazság. Biztosan számit rá, hogy talán nemsokára ott ülhet az ügyvédvizsgáló-bázottság előtt és felelnie kell fogas jogi kérdésekre. Ez az ember még ott akar ülni majdan a biróságt előtt, pöröket vinni, vádllottakat védeni. Talán már látja ügyvédi irodáját is, amelyet szerényen fog kezdeni, de amely még nagy dologgá nőhet ki. Nőkre, házasodásra gondol és arra, hogy jobb mennél hamarább túlesni a vizsgákon, a diplomás pályák örök akadályain.
Mindez természetes volna, ha nem nyúlna el a végtelenbe körülötte a kétségbeesett hósivatag, ha fülében néhanap föl nem muzsikálna a golyófüttyök és srapnell-szószegéseik emléke és a háboru minden véres-zajos szenzációja és ha nem komorodna a szemhatáron a petropavlovski-erőd . , . Szibéria!
A doktor Wanick Lajos idegei nem olyanok, amilyeneket Dosztojevszki énekel meg regényeiben — maga a nagy Fedor is Szibériában szerezte nyavalyatörését és pesszimisztikus világnézetét, — hanem azok az acélidegek, amelyeket Hindenburg követel valamenvnyiünktől. És ha Hindenburg elolvasta volna a Presse hirdetését, még a távolból is atyailag megveregette volna doktor Wanick Lajos derék munkaszerető vállát.

Forrás: Pesti Napló, 1915. február 17.