G. Szabó Ferenc: Rövidzárlat (Emlék)
Ismertem egy embert, aki szakított a civilizációval és elhatározta, hogy hegylakó lesz. Irtózott a megszokottól, a giccstől, eladta a rezsót, a fogpiszkálóit, az értük kapott pénzt kiosztotta a szegények között, majd a hegyekbe menekült. Félt a látható és láthatatlan veszedelmektől, a dilettánsoktól, kormánytól, ebtől, egértől… A hegyen friss levegő volt és sok madár, virág meg eper. A gombát nyersen ette, mert nem volt gyufája, nem tudott, igaz, nem is akart tüzet gyújtani, hiszen szakított a civilizációval és annak minden nyersanyagával. A kovakő variánst lustaságból elhanyagolta. Sok kisebb győztes háborúban volt része, mégis megunta a civilizált életformát; már nem látta célját a sárkányölő szerepét játszani, sem a léleklovagét, mert felismerte, hogy a lehetőségek szűkre szabottak, a korlátozások pedig végtelenek. Entellektüelnek nevezték, mert ismerte a Szókratész hátán lévő anyajegyek számát, civilizált életében apokrif műveket irt és antilírát művelt. Tudta, hogy az értelmetlent értelmessel kell helyettesíteni, de már nem volt kedve a módozatokat ismertetni, lévén, hogy a hegylakó status és a gombák nagyságrendjének megállapítása fontosabb dologgá vált számára. Itt csak annyi gondja volt, hogy meztelen testéről lusta kézmozdulattal elriassza a csintalan legyeket, békés méheket. A minap találkozott a pucér Madonnával is, akinek elénekelte szerelmét és belé költözött. A hegy az övék volt. Élvezték a friss levegőt és a fű zöld színét. Neked, kedves olvasó, sajnos nem üzenhet semmit, mert már túl késő, úgy sem értenéd… Megnyugtat az, hogy ez az ember csak egy különös emlék maradt nekem.
Pusztai Péter rajza