Keszthelyi György: A malomtól Elekes Ferencig

Frici bátyánk nyolcvanadik születésnapjára

Mit keres itt ez a viharvert nyár?
Vajon merre indultam Moldovával?
Tudom is én… koldul… vagy házal.
(Jól fogna egy Muskotály a lázra
de én a malmot, a poklot, Rákosit hörpölöm.
Ez utóbbi csak úgy, mint a toldalék
mint a post scriptum settenkedik).
Ki tudja hányadik élet szeszélye ez?
Remélem, nem értesz félre, mester,
félidőidet mintha két szippantás között
írnád, engednéd tovább, mint füstkarikát
és néha savanyú meggyőződésekből
tüdőre szívod önmagad.
Hogy megértsd: azért is papolok erről,
mert nem azért élsz, hogy látva lássanak.
Gyakran fordítasz hátat a mának,
barátaid a köszvényes, letűnt idők.
Ezért keresett meg engem is Moldova,
mert az idő nem fekszik gödörbe – soha.
Az ember nem egyszer szól vissza, érvel.
Az izgága kérdések sok kérges tenyérrel
szántanak, vetnek, virágcsokrot kötnek.

Elmentek mind, aztán visszajöttek.
Valamikor, a rosszabb években
több volt a madár, mint a hársfa
és több volt a hársfa, mint a plakát.
Anyám újságpapírral mosta ablakát.
Őrölt a malom, a poklok foglya
kis kocsmákban vigadt és kis trafikokba’.
Álruhában játszottunk bújócskát,
(ki előbb, ki pedig utóbb) –
a mezők, a legelők ügynökök voltak,
újjászületett kémek, mint Mátyás király.
(ma ezt szajkózza a falu bolondja).
Viszont az asszonyok csintalan szerelme
fájni is tudtott kegyetlenül.

Eltelhet még száz év. Vagy kétszáz. Minden kiderül…
jelenleg a poros deszkákra löknek,
hunyoroghatsz a reflektorfényben,
fogalmad nincs, hogy ez a darab végülis
tragédia lesz vagy csak néma pantomim,
szóval ott állsz egy idegen szerepben.
Hányszor jöttél, láttál és legyintettél,
hogy ez sem lesz több, se kevesebb.
Igazad van. Nagy, színes semmi lett.
Ez tény, nem csak közérzet – és mégis:
leírhatod a darvakat az égről,
a rönk parazsát, az istálló szagát
felismered, úgy, szegről-végről,
hiába tülekednek a felvonások,
akár a dicsvágyó rendszerek.
És van az életnek egy örök replikája,
ott, benned van, ő a biztonságod.
Az ember vele él, egyebet nem tehet.

2015. március 2.

Csata Ernő: Fricinek

…aki 80 éves

Te nyolcvan évesen is
az vagy, aki eddig voltál,
az évek elmúltak,
te nem sokat változtál.

Nem lettél máig sem:
Ferenc úr,
még kevésbé:
Feri bá.

Vigyáztál az alakodra,
hogy ne torzuljon sokat:
a feriforma.

 

Cseke Gábor: Hazafelé

a nagyvárosi kocsmában beesteledve
egyikünknek sem volt már kedve

tovább fűzni a szót s laza
léptekkel elindultunk haza

a jól fűtött tágas legénylakásba
alváson kívül nem jó semmi másra

furcsán kopogott cipőnktől az aszfalt
sajnáltuk már a sánta kocsmaasztalt

s a percet melyben életünk megállt
a nép sirat így egy halott királyt

fűtött a hit betűn az ékezet
reménye hogy levelünk érkezett

hallgattunk jócskán este volt zajos
és elszaladt velünk a villamos

 

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ