Elekes Ferenc: Elrajzolt angyalok (1)

(Bözödi napjaim)

Teréz

Egyszer Bözödre kerültem tanárnak. Rostás tanfelügyelő úr azt mondta, tanítsak, amit akarok. Egy év eltelik valahogy. És én tanítottam a bözödi iskolában magasugrást, nagyszünetet és rajzot. Egyszer azt mondta nekem egy idősebb tanár, ha valamiben nem tudnék eligazodni, kérdezzem meg Teréz tanítónénit. Mert ő mindent tud. Ha akarom, el is vehetem feleségül. Ezt a Terézt. Ez a Teréz a férjhezmenetelen kívül csakugyan mindenhez értett. Még kompótot is tett el télire. Hogy legyen. Én ezt egy Dániel nevezetű aktivistától tudtam meg, akit azért küldtek Bözödre, hogy mindent tudjon meg mindenkiről.

Egyszer megkérdeztem ettől a Dániel nevezetű aktivistától, miért nem járnak rendesen az autóbuszok Bözödre. Azt válaszolta, majd ő intézkedik. De Dániel nem intézkedett. Csak azt hangoztatta, hogy Teréz kompótot is tett el télire. Mint valami idegen tollazatú madár, felröppent a hír a faluban, hogy ez a Dániel elveszi feleségül Terézt. De az idegen tollazatú madár hirtelen elröpült. És Dániel nem vette feleségül Terézt.

Egy napon Bözödi Gyurkával beszélgettünk a falu kellős közepén. És jött egy nagy, rozsdás autóbusz, s ahogyan jött el is ment. És futott felénk Teréz, mondván, hogy miért engedtük elmenni ezt az autóbuszt, mert néki azzal kellett volna elutaznia valahová. Most immár mehet gyalogosan. És akkor Bözödi Gyurka azt mondta ennek a Teréznek, szívből sajnálom, hogy buszatlanul maradt, kedves Teréz…

(Folytatjuk)

2015. március 4.

1 hozzászólás érkezett

  1. Szente B. Levente:

    Isten éltesse sokáig Feri bácsi! Nagy tisztelettel üdvözlöm.
    Szente B. Levente

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights