Mögöttem a múlt…

Mögöttem a múlt szép kék erdősége,
Előttem a jövő szép zöld vetése;
Az mindig messze, és mégsem hagy el,
Ezt el nem érem, bár mindig közel.
Ekkép vándorlok az országuton,
Mely puszta, vadon.
Vándorlok csüggedetten
Az örökké tartó jelenben.

Iza mene prošlost…

Iza mene plava šuma prošlosti,
Ispred mene zelena setva budućnosti;
Jedna je u daljini, ipak me ne napušta,
Druga je nadohvat, al’ do sebe me ne pušta.
Ovako lutam drumom,
divljem, opustošenom.
Lutam žalom osmuđen,
U večnom trenu sadašnjem.

Szeretném itthagyni

Szeretném itthagyni a fényes világot,
Amelyem oly sok sötét foltot látok.
Szeretnék rengetegbe menni,
Ahol nem lenne senki, senki!
Ott hallgatnám a lombok suttogását,
Ott hallgatnám a patakok zugását
És a madárnak énekét,
S nézném a felhők vándorseregét,
Nézném a nap jöttét s lementét…
Mig végre magam is lemennék.

Voleo bih da ostavim

Voleo bih svetli svet da ostavim,
Na kome tolike tamne mrlje nalazim.
Voleo bih da odem u šumu duboko,
Gde ne bi postojao niko, niko!
Tamo bih slušao kako šapuće žbun
Tamo bih slušao potoka šum
I ptica poj,
Pratio lutajućih oblaka roj,
Izlazak i zalazak sunca bih gledao…
Sve dok i sam ne bih nestao.

Prevod: Maša Starec i Fehér Illés

A Dunán

Folyam, kebled hányszor repeszti meg
Hajó futása s dúló fergeteg!

S a seb mi hosszu és a seb mi mély!
Minőt a szíven nem vág szenvedély.

Mégis, ha elmegy fergeteg s hajó:
A seb begyógyul, s minden újra jó.

S az emberszív ha egyszer megreped:
Nincs balzsam, mely hegessze a sebet.

Na Dunavu

Reko, kako često rascepe ti grudi
Hitre lađe i olujne studi.

I kako je rana duboka i duga!
Takvu na srcu ne otvara tuga.

Ipak, kada prođu lađe, nepogode,
Zarasta rana, mirno teku vode.

Al kad ljudsko srce prepukne ko reka,
Nema za ranu balsama ni leka.

Prevod: Danilo Kiš

Forrás: Ezüst híd – Srebrni most

 

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ