Egy klisé nevetséges, száz klisé megható — írja Eco a Casablancáról, és talán a Gettómilliomos kapcsán is ezért érzi az ember, hogy semmit nem használnak addigi rögzültségei. De hát végül is ez a remekmű mértéke, nem? Ha ugyanolyan nyugodtan mondjuk, hogy giccs, mint azelőtt, akkor nem remekmű.

Mert van itt minden: nyomor a legmélyéről, kitartás a legvégsőkig, szerelem az égboltig és a visszaúton, legyőzött sors, indiai börtön, ahol elektrosokkal könyörgik ki a gyanúsítottból az igazságot, testvéri szeretet, melyet semmi sem csorbít.

Annak, hogy mégsem giccs, az egyik oka éppen India lehet. Távoli embereknek úgy is szabad szeretniük, ahogy egy amerikainak vagy egy európainak nem, mert fogalmunk sincs, milyen nyomor az, melyben felcicomázott istenek nevében gyilkolnak, vagy milyen érzés a fabudi gödrébe ugrani, s úgy rohanni az ünnepelt filmsztárhoz, hogy autogramot adjon.

A másik ok a remek forgatókönyv. A Legyen Ön is milliomos indiai változatát vetítik, Jamal Malik válaszolgat, közben meg a börtönben van, ahol arról faggatják, hogyan nyert. A nyomor mindig gyanakvó, mindenütt a világon. A fiú története a játék folyamatába ágyazódik, amikor végre újra megtalálja gyermekkori szerelmét, akkor a Legyen Ön is milliomos megy a tévében, és ennek köszönhetően nem azok a mondatok hangzanak el, melyek a leghajmeresztőbb rózsahabban elhangzanának, és hálistennek nem szeretkeznek egyet a találkozás örömére, mint a Fiatal és nyugtalan 6587. részében.

A harmadik ok a kiváló rendezés és a nem kevésbé kiváló színészek. Dev Patel ártatlan, nagyfülű konoksága. Anil Kapoor szakállsimogató vágóistvánsága. Freida Pinto sebzett szüzessége. És Danny Boyle, akinek köszönhetően semmi sem túl.

A Gettómilliomos azért is olyan, mint a Casablanca, mert az ember nem szégyelli, hogy elszorul a torka. Csak azt, hogy neki hét év kell, amíg felfedez egy ilyen filmet.

Forrás: A jódeménység foka