A színhely, Szépvölgy a neve után csakis szép lehet. A szerző nem írja le a számunkra, nem kápráztat el lírai finomságokkal, hogy kényelmesen magunk elé képzelhessük a kies völgyet: elégedjünk meg annyival, amennyit a könyv főszereplője, a Köd lát belőle: „ Felcsillant a szeme, amint megpillantotta, annyira csodálatos volt. Futárai jelezték ugyan, hogy szép hely, mint ahogyan a neve is mutatja, ám ő remélni sem merte, hogy ennyire elbűvölő.” Ebből is látszik, hogy a történet központi alakja maga a Köd: ha ő azt mondja, hogy a völgy, amelyre bukkant, az csodás, akkor biztosan az. Hát még, ha mintegy díszítésképpen beteríti az egészet áttetsző, könnyű palástjával!
És ezzel benne is vagyunk a mesevilág kellős közepében, ám e világról mégsem mindjárt a mese jut eszünkbe, hiszen a köd maga nem elképzelt figura, mindenütt látható, tapasztalható természeti jelenség, amelyről mindannyiunknak vannak ilyen-olyan élményei, benyomásai, fogalmai.
A Köd nem olyan, mint egy farkas, amelyik beszélni tud és emberként viselkedik egy fantáziadús történeten át, hanem egyszer csak jön, letelepszik, lazábban vagy áthatolhatatlanul, ahogy a kedve diktálja, a környezetünk nem vitatkozik vele, helyet ad neki, szabadon kitölthet minden szabad teret, addig ülhet, ameddig jónak látja. A valódi köd tehát nem sokat teketóriázik: megjön és addig boldogít bennünket, amíg meg nem unja.
Ez az a Köd, amely a Szépvölgyben is tiszteletét tette – ám hogy mégis csak mesével állunk szemben, azt abból is tudhatjuk, hogy nem pofátlan, hívatlan vendégként érkezett, hanem udvariasan bejelentkezett a Rétnél és a Tónál, s azt ígérte, hogy amennyiben szabad letelepedést kap egy hétre a völgyben, akkor palástjával beteríti s védelmezi őket. A Rét és a Tó aggodalmaskodásait kedvesen leszereli, megmagyarázza, hogy az egy hét az tulajdonképpen hét napot jelent, addig kell elviselniük az ő ártalmatlan jelenlétét, s mindjárt szent a béke, nagy az öröm – s indulhat a mesevonat.
Amelyben immár mi is benne ülünk: úgy szálltunk be, hogy észre se vettük. Egyszerűen becsöppentünk a Szépvölgybe és a köd minket is meglepett. Csak tudjunk majd kimászni!

*

A könyv szereplői – rajtunk kívül – kimondott mesehősök. Meglehetősen sokan vannak, ráadásul sokfélék is, ettől aztán megnő az esélye annak, hogy a történet nem marad abba túlságosan hamar. Úgy illik, hogy mindegyikük a maga módján belekóstolhasson a Ködbe, amely bármennyire ártatlannak és békésen szépségesnek tűnik, megváltoztatja életünk minőségét.
Nem árt egy alapos névsorolvasás. A színen sorra jelennek meg Őzite és butuska gidája, majd Kalendula, Mókus és Ürge következtek, de ott élt Fűszál Apród, Szellő és Cseppecske. Azután mindjárt a Galóca család lépett a színre, továbbá Szomorú Szemű Spániel, aki Őzitéék nyomában szimatol, és nem hagyhatjuk ki a Nádast, a szarkát, Vadkacsát, Gacsit, sügérecskét, Csóré Csigát, Őzlábgombát, Gesztike, a vadgesztenye termése, hirtelen megjelenik Nyuszita is, aki hencegő, Ezüst Kis Lazac, Hangya Hanna és lurkói, Félig Rothadt Almával együtt. És találkozunk Szitakötőékkel, Bukórécével, Byíefácskával, Csókával, Vörös Fenyő, a koncérok, Csuka, a Szarka, Fenykőt, dongót és darazsat, s ha valakit kihagytam volna, az csak azért lehetséges, mert kézen-közön eltűnt, mint… szamár a ködben!

(Folytatjuk)

Előzmények: Szépvölgyi 1;