Megköszönték…

Két micisapkás suhanc álldogál az esti hományban a tér sarkán. Szájukban a legolcsóbb cigaretta füstöl, vörös kezük kilóg kurta kabát-ujjukból, nyakukba színes átvető. A párizsi Montmartre-ra is bátran odaillenének. Most kecses fiatal nő libben elébük. Nyakába kékróka simul, makulátlan fehér bőrkesztyű a kezén, kalapját egyenest Párizsból küldhették a címére. Arany tárcájából illatos cigarettát vesz ki, s kedves, szerény mosollyal tüzet kér az ácsorgó legényektől.
Azok izgatottan kikapják szájukból az égő cigarettát, s versengve nyújtják a nő felé. A cigaretta meggyullad, a hölgy néma főhajtással távozni készül, a két fiatalember pedig mély hajlongások közt, többször egymásután — szinte szédelegve – hebegi: „Nagyon szépen köszönjük. Nagyon szépen köszönjük.”
Szegények. Annyira meg voltak tisztelve, hogy még ők köszönték meg azt a tüzet, melyet adtak. (Pesti Hírlap, 1935. október 30., szerda)