Bizalmas

A külső háborúnak vége. A régi cenzúrát eltörölték és ezzel bealkonyodott a Bizalmasok-nak is. A nagyközönség még csak most, a háború befejeztével tudja majd meg, hogy micsodák is voltak azok az úgynevezett bizalmasok. A lexikonok eddig még mitsem jegyeztek fel róluk, pedig a háborúban vezető és irányító szerepük volt. Mi is volt a Bizalmas? Külső alakjában szelet papiros, amelyen a sajtóbizottság gépírással, bizalmas címzéssel kiadta azokat az utasításait, amelyeket a hírlapírók lapjuk megírásánál szigorú büntetés terhe mellett figyelembe venni kötelesek voltak.
A sajtóbizottság, melynek fele katonából, a másik fele miniszteri főtisztviselőből állott, a sajtót, a sajtóbizottságot magát: pedig a hadvezetőség, a közös minisztériumok és a magyar kormány irányították. A bizalmasok a háborúban termettek és a kormányrendeleteket helyettesítették a szerkesztőségekben. A háborúnak majdnem ötödfél esztendeje alatt bizalmas utasításokkal irányították az újságokat és révükön az ország közvéleményét. A bizalmasok útján parancsolt a hadvezetőség az újságíróknak és a bizalmasokon át vált urává a lapoknak a kormány is. A világháború alatt nem az újságíró írta és szerkesztette a lapokat, hanem a hadvezetőség, meg a polgári kormány ezeknek a bizalmasoknak az útján. Aki ezeket a sorokat írja, összegyűjtötte az elsőtől az utolsóig mindazokat a, bizalmas utasításokat, amelyeket a kormány és a hadsereg adott a világháború folyamán; összerakta azokat a bizalmas leveleket, amelyeket a miniszterelnök vagy valamelyik kormányférfi intézett utasításképen a laphoz, feljegyezte azokat a szigorúan bizalmas értekezleteket, amelyeken a kormány vezetője tájékoztatóan irányította a sajtót és feljegyeztette a képviselőház zárt ülésein elhangzott beszédeket, amelyeknek közlését akkor mindig büntetés terhe alatt letiltották. Ez a nagy Bizalmas-gyűjtemény ilyeténképen tartalmazza a háború kulisszatitkait is.
(…)
Az első bizalmast a magyar sajtó 1914. július 23-án kapta. A miniszterelnöki sajtóiroda akkori vezetője, éjszakára a miniszterelnökség palotájába értekezletre hívta meg a lapok vezetőit. Gróf Tisza István ismertette ez alkalommal annak a demarchenak szövegét, amelyet belgrádi követünk, báró Giessl tábornok utján küldöttünk Szerbiának. Az előadást Tisza István bizalmas közlésekkel és utasításokkal kísérte és így másnap a lapok csak azt hozhatták, amit Tisza a nyilvánosságnak szánt. És ettől a pillanattól fogva a bizalmas utasítások özönével érkeznek a szerkesztőségekbe. Minden ilyen bizalmas újabb fonál ahhoz a gúzshoz, amellyel a sajtót kötözik. A figyelem még a kiadóhivatalok kirakataira is ráterelődik, bizalmasan elrendeltetvén, hogy csak azokat a híreket szabad kifüggeszteni, amelyeket a sajtó-bizottság jóváhagyott. Megtiltják a lapoknak még azt is, hogy a sajtóra felügyelő és cenzúrázó hadfelügyeleti bizottság voltáról, meg működéséről írhassanak, sőt arról sem szabad említést tenni, hogy a lapok cenzúra alatt állanak. így készült a háborús hangulat.
A hadvezetőség és a kormány egyre ontja a bizalmasokat, amelyeknek egyikéből-másikából humor ütközik ki. Így a háború harmadik napján letiltották a báró Fejérváry Géza unokájának házasságkötéséről szóló hirnek azt a részét, amely arról szól, hogy a vőlegény, báró Jósika János, a házasságkötés után Marosvásárhelyre utazott. A nemes báró a 9. honvédhuszárokhoz tartozott és az óváros cenzúra attól félt, hogy utazásának irányával ezredének hadmozdulatát árulja el.
A bizalmas közlések közötti lapozgatás egyike a legizgalmasabb olvasmányoknak és a világháború történetét ezeknek tanulmányozása nélkül megírni egyáltalán nem lehet.
Százával érkeznek a közönség levelei hozzánk, mert nem támadjuk az áruuzsorát. Nem írhatunk, mert a bírálatot a kormány megtiltotta. A háború második esztendejében Csepelen fellázad a munkásság az élelmiszerek hiánya és drágasága miatt A cenzúra megtiltja, hogy a lapok írjanak róla. A cukor áremelését támadni nem szabad, a sör megdrágulását szintén nem. A központok garázdálkodnak, a cenzúra védelmébe veszi azzal, hogy a róluk való irást megtiltja. A közéletnek nincsen olyan ága, amelybe a cenzúra ne avatkoznék bele. A lapok egymásután előzetes felügyelet alá kerülnek a legkisebb hibáért és mindannyiunk felett ott lebeg az elkobzás, majd megszüntetés veszedelme. A lapoknak még a kritikai cikkei is cenzúra alá kerülnek. A sajtószabadság foszlányai is eltűnnek. És letiltja a cenzúra a képviselőház zárt üléseinek megemlítését, márpedig ilyen ülésnek közlése sorsdöntő lehetett és a nemzet javára szolgálhatott volna.

(…)

Dr. Benda Jenő kartársam „Az uszítók”, „A világháború kulisszái mögül” című munkájában felveti, hogy a világháborúért ki a felelős?
Megállapítja, hogy a sajtó is. — Igen! Igen! — úgymond — igazságosan kell osztozni ebben a rettenetes felelősségben és az osztozkodásban a felelősségből a sajtónak is vállalnia kell a, maga részét.
Hát én ebben kénytelen vagyok ellentmondani. A sajtó a cenzúra terrorja alatt állott. A sajtóbizottság fegyveres erőre támaszkodva, irányított bennünket. Parancsra, szigorú büntetés terhe mellett dolgoztunk. Amit mi irtunk, nem a mi írásunk, nem szabad akaratunkból folyt és ezért: ezekért az írásainkért felelősek nem vagyunk. Feleljenek azok, akik bennünket erre kényszeritettek és ismerjék el, hogy a háhoruban bekövetkezett állapotokat majdnem közvetlenül az idézte elő, hogy erőhatalommal megszüntették a sajtószabadságot.
Az összegyűjtött bizalmasak, amelyek írásainkat befolyásolták, megszerkesztett vádirat azok eílen, akik a háborúban irányíottak és mentslevél nekünk, hírlapíróknak, minden esetleges támadással szemben.

Forrás: A diadalmas forradalom könyve. Szerkesztette Gellért Oszkár. A népkormány tagjainak, a forradalom szereplőinek és 75 magyar írónak önvallomása. Légrády Testvérek kiadása, Budapest