Ugra-bugra

Gépkocsi robog az elhagyatott budai utcán. Az úrvezető lassít, a járda mellé hajt, s a villák között keresgél egy számot. Négy-ötéves, édes arcú kislány áll az egyik nyitott, rácsos kapuban. A gyermek látja a közeledő kocsit, s egyszerre ördögi féktelenséggel elébe ugrik, két karját kitárva meg akarja állítani. A vezető rémülten fékez, és sikerül is az utolsó percben egészen megállnia. A kislány torkaszakadtából hahotáz. A vezető öklével fenyegeti, de ő csak nevet-nevet, huncutut kacsingat a bácsira. Gyermeki mindenhatóság-érzete csaknem a pusztulását okozta. Nem tudta elképzelni, hogy ővele bármi baj történhetik, nem tudta elképzelni, hogy ő, aki oly szép és édes, hogy minden arra menő megáll a kedvéért, ne tudna megállítani egy gépkocsit. És valóban, a kocsi megállt. A gyermeki szépség és báj ezúttal is csodát művelt. (Pesti Hírlap, 1935. november 9., szombat)