Nincs, mert nincs miről.

Az ég még iszonyúan világos, a napsütés még leparancsolja rólad a korán felvett télikabátot, de te átlátsz a szitán, és tudod, hogy egy hét sem telik bele, piszkosszürke lesz minden, és nehéz ködön keresztül figyeled majd az utcát, jön-e szembe fénylő tekintetű ismerős, aki hozzád szól, akihez szólhatsz. Az ég még iszonyúan világos, de te már jogosan aggódva figyeled, hogy vészesen rövidülnek a napok, egyre gyorsabban köszönt be a mélysötét éjszaka. Bemondták a kisvárosi tévében is, nyugdíjas néniket csak négy óra előtt keresnek meg, hogy kitöltsék a kérdőíves felméréseket, mert aztán jön a hideg meg a sötét, és akkor úgyis bezárkóznak, a nyugdíjas nénik nem szívesen felelnek már ilyenkor a csöngetésre, szóval délután négy után nem jön kérdőíves, fel lehet lélegezni. Nincs vendég.

Meg tárca sincs, mert nincs miről.

Az egyetemekről most engedték el egy hét csalóka szabadságra a népet, iszonyatosan későn kelnek fel a diákok, mondjuk, dél körül, a nyugdíjas nénik meg már négykor bezárkóznak, bemondta a tévé. Eszerint iszonyúan kevés óra van egy napban, amikor a generációk érintkezni tudnának. Az egyetemista délben kel, és az ebéd az első étkezése, mert most nem jár egyetemre. Nincs reggeli, mert nincs szeminárium, nincsen rákészülő korai kelés.

Meg tárca sincs, mert nincs miről.

Az egyetemista végigmegy a városán, ahol nincsen egyetem, régen látta városát, és bemegy a kínaiba ruhát próbálni. Az ég még iszonyúan világos, a napsütés még éget, de egyetemista vagy, átlátsz a szitán, és a közelítő télre gondolva a pulóveres pulthoz mész a blúzos helyett, és a kordnadrágok felől érdeklődsz, nem a farmerszoknyák iránt. Bemész a kínaiba ruhát próbálni, a próbafülkébe menet kapsz egy számot az eladónőtől, ennyi cuccot vittél be, ennyit is hozz ki, félnek, hogy lopni próbálsz. Ez a kisváros, ahol ismerik egymást az emberek. De te nem lopsz, igaz, nem is vásárolsz. A fülkében veszed észre, hogy nem hoztál magaddal pénzt. Nincs vásárlás, mert nincsen pénzed.

Meg tárca sincs, mert nincs miről.

Szintén a fülkében kezd el csörögni a telefonod, kicsi, agresszív mobiltelefon, évfolyamtársad hív egy másik városból, valamit kérdez az egyetemmel kapcsolatban, innen tudod, hogy ő most tanul. Egyszer megígérted neki: tárcát írsz arról, ahogyan beleköszön a telefonba, amilyen idétlenül, amilyen eszementen, most mégis csak egy sziára telik neki. Elmondod, amit tudsz, te most nem tanulsz, az eget nézed a fülkéből nyíló ablakon keresztül, nincsen rajta felhő.

Meg tárca sincs, mert nincs miről.

Hazamész üres kézzel, sötétedik, délután négy óra van. Egyetemista vagy, és hazamész nyugdíjas anyádhoz, akinek elméletileg ilyenkor már be kellene zárkóznia, bemondta a tévé. Anyád nem zárkózik be, de fellélegezhet, hogy már nem jön a kérdőíves, nincs kérdőívezés.

Meg tárca sincs, mert úgy gondolod, nincs miről.

* (Az RMSZ Színkép mellékletének Körömnovella-pályázatán II. díjat nyert írás)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ