Vancsó Zoltán fotótábora
Kedves Mindenki!
Úgy döntöttem, életemben először csinálok egy saját fotós tábort. Találtam hozzá egy ideális helyszínt, Orfűt, és egy ideális társat, Hajós Eszter jógaoktatót, akivel közösen megálmodtunk egy rendhagyó koncepciót a kreativitás és az intuíció felélesztésére, megerősítésére.
Úgy gondoljuk, egy alkotó ember életében a szakma szeretete mellett az önismeretnek is fontos szerepet kell betöltenie, hiszen nagyon nem mindegy, ki áll a fényképezőgép mögött. A tábort elsősorban azoknak ajánljuk, akik szeretnék a fotózást mélyebb, szellemi szinten is megismerni – függetlenül eddigi szakmai tapasztalataiktól – és ezáltal jobban megérteni saját alkotói énjük rejtett dimenzióit.
Ha te is el tudod képzelni magad köztünk, várjuk jelentkezésed, és hálásak lennénk segítségedért a többi táborlakó megtalálásában.
Köszönettel,
Zoltán

Pusztai Péter rajza