Lilike

„Lilike, Lilike”, kiált a nagymama az őszi sétatéren, és sír és szalad, és csapkodja a kezét és keresgél. Lilike, a kis unoka, akit rábíztak, eltűnt, nincs sehol. A nagymama kétségbeesetten kiabál: „Lilike, Lilike.” Összecsődülnek az emberek, már rendőr is lépeget feléjük mékóságosan, lassan.
Most Lilike kacagva dugja ki szőkefürtös fejét egy bokor mögül. Még kétesztendős sincs. Olyan picike, olyan édes, mint a szentivánéji álom kis virágtündére. Megijesztette a nagymamát s a sok idegent. Még a rendőrbácsit is. A nagymama — szegényke — még egyre sírdogál a kiállott ijedelem izgalmában. A járókelők vigasztalják, s közben teljesen megfeledkeznek Lilikéről, aki már megint eltűnt, sehol sincsen. Most már az egész déli sétatér keresi és kiáltozza: „Lilike, Lilike.” (Pesti Hírlap, 1935. november 9., szombat)

1. Dancs Artur:
   2015. március 24. 06:48

   Hihetetlen, mennyi báj van ezekben a kis képekben!