A téma másik, kevésbé ismert változata – a Robert Capa hagyatékából

Robert Capa remekműve, A milicista halála – fotótörténeti közhely. Agyonírták-rágták a történetét, keletkezésének legendáit, mítoszait és pletykáit. (Arról van szó, többek között, hogy többen kétségbe vonták hitelét, megrendezett jelenetnek tartják a „hősi halált”…) Azt tudjuk, hogy a kép 1936-ban készült, a spanyol polgárháború forgatagában. Azt is tudjuk, hogy Capát foglalkoztatta nem csupán a téma, hanem maga a motívum – az eleső köztársasági harcos egy bizonyos gesztusa, éppen az, ami a híres fényképen mesterien megvalósult -, előkerült a téma egy más változata is, de közben a napokban egy spanyol költő versére bukkantam, a Nagyvilág 1961/8. számából, szerzője Vicente Aleixandre, s kísértetiesen illik a Capa-féle vershez, mint jól szabott kesztyű a megfelelő kézhez; ráadásul ugyanabban az évben keletkezett, mint a fotó, hát mostantól kezdve álljanak itt társítva, párosan, ki-ki a maga nyelvezetén állítva emléket a hősiességnek – és a valamiért önfeláldozásnak. (Vagy: csak a vak halálnak?) /Cseke Gábor/

VICENTE ALEIXANDRE
Az ismeretlen milicista

Ne kérdezzétek nevét, ne!
Ott él a fronton keményen,
a folyóparton, a város
minden házában, kövében.
Minden reggel újra felkel,
és betakarja a hajnal
élő, égő fényözönnel,
halálos, vad sugarakkal.
Minden reggel újra felkel
meredeken mint a penge,
néz és néz és a szeméből
halálos fény száll sebezve.
Ne kérdezzétek nevét, ne!
Senki nem emlékszik arra!
Mindennap felkel, megébred
napnyugtára, pirkadatra,
ugrik, markol, tör, legázol,
öl, lép, repül, győz; ha lábát
megvetette, meg se moccan;
szikla, mit senki se hág át!
Szétzúz, mint a hegy, a súlya!
Sebes nyíl, sebez keményen!
Egész Madrid sejti, Madrid
ott lüktet homlokerében.
Vibrálnak erei forrva,
a szép vér füzében égnek,
millió hangon robajlik,
süvölt szívében az ének.
Nem tudom ki és miféle,
az egész városban ott van,
Madrid áll mögötte, Madrid
tartja felemelt karokkal.
Egy test, egy lélek, egy élet;
mint órjás lép ki a síkra
Madrid kapui előtt a
névtelen, hős milicista.
Zömök, szénfekete, izmos?
Magas, sovány, szalmaszőke?
Olyan mint a többi! Mint mind!
A neve? Lendül előre
a rekedt zúgásban úszva,
elevenen a halálba,
örökké égő örökzöld
élet eleven virága!
Neve Francisco vagy Andres,
Pedro Gutiérrez lehetne;
Luis, Juan, Manuel vagy Ricardo,
Jósé, Lorenzo, Vicente …
De nem! Csak egy névre hallgat:
Győztes Nép, örök nevedre!

ORBÁN OTTÓ fordítása

(1936)

És uíme, az ismert remekmű is:

(Forrás: Fotótanú)