Vasúti kocsi 1918-ban

Úgy rémlik,
csak egy kis lökés kell
és a vonat végén vadul
rángó kocsi egy reccsenéssel
ezer darabra szertehull.

A lóduló kocsin keresztül
morgó kalauz s lámpafény
tántorog át. Haj-sűrü rezdül,
mint vízinövény-szövevény.

Dühös szitok:
— Csönd, az anyádat! –
Nehéz álmát egy katona
horkolja szét. Beteg és fáradt,
s visszavárja a csapata.

Üzérek tolvaj pusmogása
a felső polcon.
Zsák szakad,
s az alvó szürke katonára
csorog a fehér lisztpatak.

Orrcsiptető, kalap, felöltő —
idősebb férfi szundikál,
látszik, hogy fővárosi költő,
Köré mahorka füstje száll,

sörény-haja arcába lebben,
ideges álma rezzenő,
mint hideg pillangó, ijedten
rezdül szemén a csiptető.

Megcuppan néha duzzadt szája,
talán álmát ízlelgeti.
Térdén az „Apolló” egy száma
, s egy könyv: Annyenszkij versei.

Horkol a katona kinyúlva,
sárga, sovány, félig álélt.
Billenti szenvedés-gyalulta,
tífuszban borotvált fejéi.

Az a katona —
az apám volt!
Fiatal volt. És álmodott
égszínkék várost, üveg-álmot,
jövőbe táruló napot.

Szilaj erők vitték-sodorták,
látni sosem-volt fényözönt…
S az ablakon tul
Oroszország
rohant könny, vér, tűzvész között.

Fordította: Rab Zsuzsa

Forrás: Nagyvilág, 1961 / 9.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ