A IX. Nemzetközi Transilvania Filmfesztivál (TIFF) záró eseményeként Nicolae Ceauseşcu önéletrajza (Autobiografia lui Nicolae Ceauseşcu) című filmet mutatták be (2009 / 180 perces /fekete-fehér és színes / rendezője és forgatókönyvírója: Andrei Ujică, vágás, hang: Dana Bunescu.)

A közel 1000 (pontosan: 996 szék) férőhelyes mozi termet zsúfolásig megtöltötte a közönség, igazolván a rendezők elképzelését, hogy e filmmel zárják a nemzetközileg is mind nagyobb hírnévnek örvendező esemény sorozatot. A közönség hetven százaléka fiatalokból állt.

A film egy trilógia harmadik része. A rendező, filmjével kapcsolatban, megjegyezte: „Minden időben a történelmi személyiségek, a filmezés felfedezése óta, filmszalagra kerülnek. Ezek a felvételek később valamiképpen, az esetek többségében ilyen vagy olyan formában, de közönség elé kerülnek. Most is ez történt.”

Andrei Ujică tulajdonképpen nem is filmezett semmit. A mások által rögzített dokumentum jellegű anyagokat használta fel alkotásaiban. Két forrása volt: a román köztelevízió (TVR) és a nemzeti filmarchívum meglevő dokumentációja. Több mint 1000 órányi filmanyagot nézett át és abból válogatott. Reá hárult az ún. harmadik szem szerepének a betöltése. A szelektált anyagból egymás mellé illesztette a képsorokat, a saját szemlélete alapján értelmezve.

Első ízben a Cannes-i fesztiválon, 2009-ben lépett vele nagyközönség elé, versenyen kívül. Ekkor láthatott a nagyközönség olyan felvételeket a „Kárpátok géniuszáról”, melyek addig zároltak voltak. Szándéka volt olyasmit elmondani a „nagy vezérről”, amit eddig nem mondtak el. Feltárva azt a belső miliőt, amelyben a Ceauşescu család nem a nyilvánosság előtt élt. Vakációik meghittebb mozzanatait, melyeknél a vezető páros megengedte a filmezést. Téli- nyári kirándulásokat a helyekben, a tengerparton.

A film talán legkifejezőbb részei a külföldi utazások. Közülük is kiemelkedik az Angliában tett látogatás, a királynővel való hintózás, majd az észak-koreai és a kínai vizitek. A keleten tapasztaltak hasznosítása figyelhető meg a személyi kultusz továbbépítésében. Ebben mindazok, akik körülvették, a legmesszebbmenően segítették.

A kolozsvári vetítésen jelenlévő Dana Bunescutól érdeklődtem, minek köszönhető az, hogy a házaspár kivégzését eldöntő vészbíróság munkálatát bemutató képek olyan gyenge minőségűek, holott köztudott, ilyen eseményre eleve profi filmeseket küldenek ki? Olyant, aki megfelelő módon tuja rögzíteni a törtéteket. A válasz sztoikus volt: az eredetiek eltűntek. Abból dolgoztak, amit kézhez kaptak.

A film nyitó- és záróképei két megrémült öregembert mutattak, akik még csak fel sem fogják tulajdonképpen, miért is ítélik el őket és hogy melyik világon vannak. Sajnos, hogy a nézők sem tudják meg a film alapján a vádemelés lényegét.) Mindketten mélyen meg vannak győződve arról, hogy Ők jót akartak. Most ellenben foglyai egy újabb, őket legyűrő és eláruló hatalomnak.

Ezek a filmkockák árulkodnak azokról a gyökerekről, melyek a rendszerváltás eseményei után húsz évvel is sokak számára oly „kedvessé” teszik azt a korszakot, melyet annyian visszasírnak.

Vajon miért?

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ