Dimitri Verhulst: semmivégre

A világ megmentése mindig egy gyenge pillanatban következik be. Amikor a legközelebb beugrottunk Omerhoz, hogy cigarettakészletünket feltöltsük, immár teljes volt a létszám. Hermant nem annyira a becsvágy, mint inkább a kötelességtudat bírta rá, hogy végül mégiscsak feliratkozzon a tizenkettedik és egyben utolsó szabad helyre. Amint elterjedt a nagy hír, máris mindenki bizakodóbban nézett a Nagy Nap elébe- mely talán emlékezetes lesz és egy világbajnokkal ajándékozza meg a falut-, s mindjárt a jegyek is jobban fogytak. A várakozás izgalma csak nőtt, amikor a teherautó meghozta a kölcsönzőből a kinyitható székeket. Izgatottan figyeltük, hogyan épül a színpad, ahol kis falunk gladiátorai a kemény ellenfélnek számító Alkohollal mérik majd össze erejüket. Tizenkét szék került a porondra, mindegyik mellett fahordó, hogy a bajnokjelöltek kedvükre rókázhassanak. S reméltük is, hogy rókáznak, elvégre ezt megyünk megnézni. A szabályok engedték a hányást. A kiokádott sör mennyiségét nem vonták le a pontszámból, mindegyik felhajtott korsó számított. Felhajtani viszont fel kellett őket ; a közjegyző feladata volt, hogy megállapítsa, valóban lenyelte-e a versenyző a kortyokat, vagy még azelőtt kiköpte őket, hogy a gyomrát is megjárták volna. (…..) Amikor apám és bácsikáim oldalán bevonult az arénába, még senki nem tudta, hogy készen áll-e rá, hogy Valakivé váljon, és világbajnokként térjen haza. Abban, hogy győzni fog, egy pillanatig sem kételkedtünk. Csak valami végzetes csoda folytán eshetett el a babéroktól, hiszen gyenge volt a mezőny, kevesen indultak. A rohadt életbe, a dicsőség a lába előtt hevert, csak le kellett hajolni érte-nem kellett hozzá sem egyetemi végzettség, sem futballtudás.(….) Hermann három héttel később jött haza, a feje bepólyálva, a testéből átható kórházszag áradt. A testét elképesztő mennyiségű kapoccsal sikerült csak egyben tartani. Bal lába gipszben, a gipszen az ápolónők aláírása. Hosszú kómája után felébredt, méghozzá nem is akármilyen kilátásokra. Merthogy megnyerte a világbajnokságot. Sőt, miután három liter nyolc decivel megemelte a sörivás világcsúcsát-bár már alig állt a lábán- még a kocsijába is sikerült beszállnia. Az egész kocsma tátott szájjal figyelte, hogyan nyitja ki bácsikám (elsőre!) a kocsiajtót, és dugja be a slusszkulcsot. Amikor pedig még az autót is el tudta indítani, és az nagyjából egyenes vonalban haladt végig az utcán, a szemtanúk megállapították, hogy nem mindennapi világbajnokot látnak. Hiába, a bácsikámban tényleg volt spiritusz. Egy két perccel később Hermann már az autópályán száguldott. Igaz, hogy csak testben és csak néhány pillanatig. Iszonyatos lehetett az ütközés. Noha Hermann vérében annyi alkoholt találtak, ami mással perceken belül végzett volna, továbbá bácsikám súlyos közúti szabálysértést követett el( e kettő közül bármelyik is elég lett volna, hogy végleg bevonják a jogsiját), a biztosító átvállalta a károkat, és a kórházi ellátás és a javítás költségeit. De nem is Hermann lett volna, ha nem egy lopott kocsival karambolozik, amiben ráadásul egy hónapok óta körözött gengszterbanda tagjai ültek, így egy hónappal később a polgármester még ki is tüntette. (….) Herman Verhulst! A piálás világbajnoka! Lélekben mindannyian felkészültünk rá, hogy ezentúl, valahányszor bediktáljuk a nevünket a bíróságon, az írnok meg fogja tőlünk kérdezni, hogy annak a Hermann Verhulstnak a rokonai vagyunk-e.

Válogatta: Kerekes Tamás