2010. augusztus 28-án , szombaton, közép-európai nyári időszámítás szerinti 14:56’-kor 1.340,- Ft-ot fizettem az Izabella utca 68/A. szám alatt, az Aradi utcai kereszteződésnél:

• 1 nÿlonzacskó (5,-);
• 50 ml/45 g℮ [’beıkən] ízű Chio Chips (240,-) / 5_997312_790109;
• 2 × Lava Max jégkrém^(H) / 8_718114_731872;
• 2 × 240 ml tiramisu ízű, jeges kolumbiai kávé elmés kis alumíniumhordóban / (à 320,-) / 4_710088_630285;
• 2 × Fini Roller színes csíkos, savanyú gumicukorka-szalag / (à 115,-) / 8_410525_159039.

Elindultam, hogy leüljek az Andrássy út egyik járdaszigetére falatozni, kávézni.

A legközelebbi padon meghatározhatatlan korú ember aludt: színes terepfoltos dzseki, a jobb karján fekete-vörös-arany felségjellel; farmernadrág; fehér edzőcipős bal lábát átvetette a pad támláján.

A másik padot választottam.

Enni kezdtem — sorrendben — a vizes alapú, som ízű, csokoládés jégkrémet^(H), a gumicukrot, a két luxus-hideg kávét, majd a chipset.

Látószögembe kerül egy tetániás, délignyíló szerűen összeszűkülő, szifilitikusan remegő tenyér. Felnézek: a nyugatnémet kommandós kabátjába bújt magyar hajléktalan.

Odaadom összes aprómat: 120,- Ft-ot. [1,- HUF ≈ 0,42€ / _2010.08.30.].

— Köszönöm. Danke. Köszönöm nagyon … — ismételgeti, mint egy elfekvő. Elhúz az Oktogon irányába. Illetve: elvonszolja magát, akár egy leszakadt fullánkú dolgozóméh. [14:59’/CEST].

Éppen apám szellemét idéztem volna, hogy nincs szebb dolog, mint írni régmúlt nyarakról egy forgalmas járdaszigeten, de nem teszem. Nem szép dolog letűnt vakációkon merengeni, amikor melletted alusznak a padon.

Külföldiek jönnek a Hősök tere felől. Azonosítatlan germán nyelven beszélő, balkáni kötésű, középkorú, sportos emberek. Nézik a hajléktalan helyére telepedett, félszegény embert, s ha rám is pillantást vetnek, láthatják, hogy krumplipehellyel lemorzsáztam fekete övtáskámat, s a jeges kávéból jutott sötétkék trikómra is. Vajon békés otthontalannak néznek engem is? …

Nézem a szemközti középület két, enyvfényű téglákkal betömött, boltíves, emeleti ablakát. Tompán csillogó aranyként hat. Elgondolom, hogy egy négyéves gyermekkel el lehet hitetni, miszerint ott egy nagyon gazdag ember lakik, akinek kitört az ablaka, s éjszakára aranytéglákkal tömte be a rést.

Budapest, 2010. VIII. 28.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ