Magyar Költészet Napja, 2015

Valaki feltalálta a költészetet, és azóta pár ezer embernek nincs nyugta – írta néhány évtizeddel ezelőtt Ladányi Mihály, nagyjából abban az időben, amikor Székely János kijelentette: a költészet meghalt. Azt, hogy pár ezer embernek azóta sincs nyugta, bátran állíthatjuk, hisz új költők nevei tűnnek fel a folyóiratok és könyvek oldalain, természetesen új hangvételű versek mellett. Igaz, Székely János amikor kijelentette, hogy a költészet meghalt, nem vonta kétségbe azt, hogy ezután is lesznek költők és írnak majd verseket… Vagyis meghalt vagy sem a költészet – a versírás folytatódik világszerte, s ezen az ellentmondáson el lehet gondolkodni. Találkoztam költővel, aki így vélekedett: mostanában nem megy nekem a versírás, talán igaza volt Székely Jánosnak: meghalt a költészet… Hanem az a költő, akinek „megy a versírás” – gondol-e vajon arra, hogy a költészet meghalt? Egyébként a költőket továbbra is kitüntetik, díjazzák, s az idén is bizonyára, ha nem egy prózaíró, akkor egy költő kapja majd a Nobel-díjat…

El lehet gondolkodni azon is, hogy a költő egy képmutató, hazug világ balekja, akit manipulálni lehet, hivatkozni rá egy tömegdemonstráció megszervezésekor, amely orrvérzésig tartó maratoni felolvasást jelent… Kérdem, mennyivel több egy ilyen attrakció, mint annak a túrós puliszkának az elkészítése, amely a költő szülőfalujától Budapestig ér? ‘Maratoni felolvasás vagy túrós puliszka, a lényeg az, hogy valami bekerüljön a Rekordok Könyvébe, és a sajtó napokig foglalkozzon vele, mint valami rendkívüli eseménnyel, szenzációval. Vajon a maratoni felolvasók egymagukban, magányukban, meghitt perceikben olvasnak verseket?

A költő költői túlzásokban él. Nem akarja elhinni, hogy nem kincseket cipel a bőröndjében, hanem homokot. Talán mert nem szeretne szembesülni a valósággal Pedig ha akarná, lerombolhatná az önáltatás falrendszerét. Például elmenne író-olvasó találkozóra, ahol rádöbbenne: a tíz-tizenöt érdeklődő nagyjából a rokonsága és a baráti köre, akik illendőségből tapsolnak. Például elmenne a könyvesboltba, és fél szemmel ránézne arra a polcra, ahol a könyvei évek óta porosodnak…

A csíkszeredai Corvina könyvesboltban magyarországi felszámolt könyvtárak állományából válogathat az érdeklődő. Könyvek egy lejtől… A verseskötetek mind-mind egy lejesek, vagyis a legolcsóbbak, és ugyanakkor a legkevésbé keresettek. Pedig vannak közöttük életművek, minőségi papíron, vászonkötésben. Selyemzsinór könyvjelzővel, amit nem a szultán küldött.

A napokban Juhász Ferenctől, a legnagyobb élő magyar költőtől egy lejért vásároltam meg a Harc a fehér báránnyal című verseskönyvet, amelynek megjelenése 1965-ben igazi esemény volt, és ugyancsak egy lejt fizettem az 1963-ban megjelent A megváltó aranykard című verseskönyvért is. Örültem ezeknek a könyveknek, mert negyven-ötven évvel ezelőtt csak hírből hallottam róluk, hozzájuk nem juthattam… És nem szerencsés véletlen, hogy most megvásárolhattam, hisz hetek, hónapok óta ott hevernek ezek a könyvek…

Egyébként T. S. Eliot így vélekedett a költészetről: függetlenül attól, hogy az emberek olvassák és élvezik a verseket vagy sem, ismerik vagy sem a legnagyobb költők neveit – a költészet úgyis befolyással van a társadalomra, a közösség életére… Nos, ez jól hangzik, mondhatni vigasztaló…

Valaki feltalálta a költészetet, s pár ezer embernek nincsen nyugta – írta Ladányi Mihály, aki a szépség huligánjának nevezte magát.. Írhatják a verseiket a jövő költői, mert a költészet már halott – állította Székely János. Hanem hagyott bennem ő egy kis reményt, amikor A nyugati hadtest című prózakötetét mégis egy verssel, egy poémával zárta: A vesztesek cíművel, amely a huszadik század legszebb magyar versei között szerepel. Vajon saját magára cáfolt rá Székely János, vagy korábban írta meg ezt a megrázó versét? Vesztesek vagyunk, de a költészet mégis él? Vesztesek vagyunk, de nem reménytelenek? Ha van remény, akkor a költészet sem lehet halott…

Lám, a költészetet költői túlzások övezik. A költő maga is költői túlzásokban él. Talán a költészet napja is a költői túlzások napja? Meghalt a költészet, de nem nyugszik? Nem halt meg, csak nyugszik? Különben is annyi minden költészet a földön… Különben is azt írta József Attila: Költő vagyok, mit érdekelne engem a költészet maga?…

Fejezzük be egy állítással: nem a remény, hanem a költészet hal meg utoljára! Ezt bizonyítani látszik az a tény is, hogy a fent említett költő – akinek a születésnapja egyben a magyar költészet napja is – a Reménytelenül című verse után írta meg az Eszméletet…

Forrás: Hargita Népe, 2015. április 9.

1. Bölöni Domokos:
   2015. április 12. 05:32

   A költészet: remény. Együtt s egyszerre exitálnak.